Személy

Wim Wenders

rendező, forgatókönyvíró, producer
Született: 1945. augusztus 14. (78 éves) (Németország, Düsseldorf)

Német filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Orvosi és filozófiai tanulmányok után kötelezte el magát a filmnek. Már főiskolás évei alatt filmkritikákat írt és filmcéget hozott létre Road Movie Film néven, melyben a saját és mások filmjeit forgatta, forgalmazta. Az Alice a városokban (1973) hozta meg számára a világsikert. Az idő sodrában (1976), Az amerikai barát (1977), a Párizs, Texas (1982), vagy a Berlin felett az ég (1985) c. munkái a legnagyobb rendezők közé emelték. Filmjeiben az európai és az amerikai kultúrát próbálja összeegyeztetni, egybeolvasztani, mint a globális világ filozófusa készíti filmjeit. Ez a globális kultúra jelent meg későbbi alkotásaiban is (Távol és mégis oly közel 1992, Az erőszak vége 1999, A milliárd dolláros hotel 2000). Kamerával írt esszéi, naplói, dokumentumfilmjei is kiválóak.

  • 2023
    Tökéletes napok 8.8 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (japán-német dráma, 123 perc, 2023)
  • 2023
    Tökéletes napok 8.8 forgatókönyvíró (japán-német dráma, 123 perc, 2023)
  • 2023
    Tökéletes napok 8.8 producer (japán-német dráma, 123 perc, 2023)
  • 2023
    Anselm rendező rendező, forgatókönyvíró (francia-német dokumentumfilm, 93 perc, 2023)
  • 2023
    Anselm forgatókönyvíró (francia-német dokumentumfilm, 93 perc, 2023)
  • 2023
    A 999-es szoba 5.5 színész színész (francia dokumentumfilm, 85 perc, 2023)
  • 2018
    Ferenc pápa – Egy hiteles ember 9.0 rendező rendező (svájci-amerikai dokumentumfilm, 96 perc, 2018)
  • 2017
    Merülés a szerelembe 6.1 rendező rendező (német-francia-spanyol-amerikai romantikus film, 112 perc, 2017)
  • 2017
    Buena Vista Social Club: Adios 7.5 szereplő szereplő (kubai-amerikai dokumentumfilm, 110 perc, 2017)
  • 2016
    Víz és cukor - Carlo Di Palma, az élet színei 5.5 szereplő szereplő (olasz életrajzi film, dokumentumfilm, 90 perc, 2016)
  • 2016
    Aranjuezi szép napok 2.9 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (francia-német filmdráma, 97 perc, 2016)
  • 2016
    Aranjuezi szép napok 2.9 forgatókönyvíró (francia-német filmdráma, 97 perc, 2016)
  • 2016
    Aranjuezi szép napok 2.9 producer (francia-német filmdráma, 97 perc, 2016)
  • 2015
    Every Thing Will Be Fine 10 rendező rendező (német-kanadai-francia-svéd-norvég dráma, 118 perc, 2015)
  • 2014
    A kultúra katedrálisai forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező, executive producer (német-norvég-osztrák-amerikai dokumentumfilm sorozat, 165 perc, 2014)
  • 2014
    A kultúra katedrálisai rendező (német-norvég-osztrák-amerikai dokumentumfilm sorozat, 165 perc, 2014)
  • 2014
    A kultúra katedrálisai executive producer (német-norvég-osztrák-amerikai dokumentumfilm sorozat, 165 perc, 2014)
  • 2014
    A Föld sója 9.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, szereplő (francia-olasz-brazil dokumentumfilm, 110 perc, 2014)
  • 2014
    A Föld sója 9.0 forgatókönyvíró (francia-olasz-brazil dokumentumfilm, 110 perc, 2014)
  • 2014
    A Föld sója 9.0 szereplő (francia-olasz-brazil dokumentumfilm, 110 perc, 2014)
  • 2012
    Harry Dean Stanton: Partly Fiction szereplő szereplő (svájci dokumentumfilm, 77 perc, 2012)
  • 2011
    Pina Bausch 8.3 rendező rendező, forgatókönyvíró (német-francia-angol dokumentumfilm, 100 perc, 2011)
  • 2011
    Pina Bausch 8.3 forgatókönyvíró (német-francia-angol dokumentumfilm, 100 perc, 2011)
  • 2011
    Mondo Lux - Die Bilderwelten des Werner Schroeter szereplő szereplő (német dokumentumfilm, 93 perc, 2011)
  • 2008
    Szemtől szemben 8.5 színész színész (német dokumentumfilm, 106 perc, 2008)
  • 2008
    Halál Palermóban 7.3 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (német-francia-olasz filmdráma, 2008)
  • 2008
    Halál Palermóban 7.3 forgatókönyvíró (német-francia-olasz filmdráma, 2008)
  • 2008
    Halál Palermóban 7.3 producer (német-francia-olasz filmdráma, 2008)
  • 2007
    Wim Wenders korai évei 8.0 szereplő szereplő (német dokumentumfilm, 100 perc, 2007)
  • 2005
    Kívül tágasabb 7.6 rendező rendező, író (német-amerikai filmdráma, 122 perc, 2005)
  • 2005
    Kívül tágasabb 7.6 író (német-amerikai filmdráma, 122 perc, 2005)
  • 2005
    Lettre a un jeune cinéaste 7.0 szereplő szereplő (francia dokumentumfilm sorozat, 26 perc, 2005)
  • 2004
    A bőség földje 7.2 rendező rendező, forgatókönyvíró (amerikai filmdráma, 114 perc, 2004)
  • 2004
    A bőség földje 7.2 forgatókönyvíró (amerikai filmdráma, 114 perc, 2004)
  • 2004
    Egoshooter producer producer (német dráma, 72 perc, 2004)
  • 2003
    A blues 8.6 forgatókönyvíró forgatókönyvíró, rendező (amerikai ismeretterjesztő filmsorozat, 83 perc, 2003)
  • 2003
    A blues 8.6 rendező (amerikai ismeretterjesztő filmsorozat, 83 perc, 2003)
  • 2003
    Narren producer producer (német dráma, 93 perc, 2003)
  • 2002
    Tíz perc: trombita 7.4 rendező rendező, forgatókönyvíró, színész (angol-német-spanyol-finn-kínai filmetűd, 88 perc, 2002)
  • 2002
    Tíz perc: trombita 7.4 forgatókönyvíró (angol-német-spanyol-finn-kínai filmetűd, 88 perc, 2002)
  • 2002
    Tíz perc: trombita 7.4 színész (angol-német-spanyol-finn-kínai filmetűd, 88 perc, 2002)
  • 2002
    Fassbinder in Hollywood szereplő szereplő (német-amerikai dokumentumfilm, 57 perc, 2002)
  • 2002
    Halbe Miete producer producer (német krimi, 92 perc, 2002)
  • 2002
    Junimond producer producer (német dráma, 92 perc, 2002)
  • 2001
    Janela da Alma szereplő szereplő (brazil dokumentumfilm, 73 perc, 2001)
  • 2000
    A Millió Dolláros Hotel 7.0 rendező rendező, producer (német-angol-amerikai filmdráma, 117 perc, 2000)
  • 2000
    A Millió Dolláros Hotel 7.0 producer (német-angol-amerikai filmdráma, 117 perc, 2000)
  • 1999
    Berlin, a moziváros 5.0 színész színész (svájci-francia dokumentumfilm, 106 perc, 1999)
  • 1998
    Buena Vista Social Club 9.1 rendező rendező, forgatókönyvíró (német-amerikai dokumentumfilm, 101 perc, 1998)
  • 1998
    Buena Vista Social Club 9.1 forgatókönyvíró (német-amerikai dokumentumfilm, 101 perc, 1998)
  • 1998
    Angyalok városa 8.9 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai romantikus dráma, 117 perc, 1998)
  • 1997
    Az erőszak vége 5.7 rendező rendező, író (amerikai-német-francia filmdráma, 122 perc, 1997)
  • 1997
    Az erőszak vége 5.7 író (amerikai-német-francia filmdráma, 122 perc, 1997)
  • 1995
    Túl a felhőkön 7.1 rendező rendező, forgatókönyvíró (francia-olasz-német romantikus dráma, 112 perc, 1995)
  • 1995
    Túl a felhőkön 7.1 forgatókönyvíró (francia-olasz-német romantikus dráma, 112 perc, 1995)
  • 1995
    Lumiere és társai 7.0 közreműködő közreműködő (francia játékfilm, 88 perc, 1995)
  • 1995
    Különböző helyek 8.0 szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm, 35 perc, 1995)
  • 1995
    A Skladanowsky-fivérek 7.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (német filmdráma, 80 perc, 1995)
  • 1995
    A Skladanowsky-fivérek 7.0 forgatókönyvíró (német filmdráma, 80 perc, 1995)
  • 1995
    A Skladanowsky-fivérek 7.0 producer (német filmdráma, 80 perc, 1995)
  • 1994
    Lisszaboni történet 8.1 rendező rendező, forgatókönyvíró (német-portugál filmdráma, 100 perc, 1994)
  • 1994
    Lisszaboni történet 8.1 forgatókönyvíró (német-portugál filmdráma, 100 perc, 1994)
  • 1993
    Távol és mégis közel 8.1 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (német filmdráma, 140 perc, 1993)
  • 1993
    Távol és mégis közel 8.1 forgatókönyvíró (német filmdráma, 140 perc, 1993)
  • 1993
    Távol és mégis közel 8.1 producer (német filmdráma, 140 perc, 1993)
  • 1991
    A világ végéig 7.9 rendező rendező, író (francia-ausztrál-német akciófilm, 151 perc, 1991)
  • 1991
    A világ végéig 7.9 író (francia-ausztrál-német akciófilm, 151 perc, 1991)
  • 1989
    Jegyzetek a városokról és a ruhákról 6.0 színész színész, rendező (NSZK dokumentumfilm, 79 perc, 1989)
  • 1989
    Jegyzetek a városokról és a ruhákról 6.0 rendező (NSZK dokumentumfilm, 79 perc, 1989)
  • 1987
    Berlin felett az ég 8.5 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (német-francia filmdráma, 130 perc, 1987)
  • 1987
    Berlin felett az ég 8.5 forgatókönyvíró (német-francia filmdráma, 130 perc, 1987)
  • 1987
    Berlin felett az ég 8.5 producer (német-francia filmdráma, 130 perc, 1987)
  • 1985
    Tokyo-Ga 10 rendező rendező (amerikai-német dokumentumfilm, 80 perc, 1985)
  • 1984
    Párizs, Texas 8.9 rendező rendező (NSZK-angol-francia filmdráma, 147 perc, 1984)
  • 1982
    A piszkos ügy 6.0 rendező rendező (amerikai krimi, 93 perc, 1982)
  • 1982
    A dolgok állása 6.1 rendező rendező, forgatókönyvíró (NSZK-amerikai-portugál filmdráma, 127 perc, 1982)
  • 1982
    A dolgok állása 6.1 forgatókönyvíró (NSZK-amerikai-portugál filmdráma, 127 perc, 1982)
  • 1982
    A 666-os szoba 4.5 rendező rendező, forgatókönyvíró, színész (francia-NSZK dokumentumfilm, 45 perc, 1982)
  • 1982
    A 666-os szoba 4.5 forgatókönyvíró (francia-NSZK dokumentumfilm, 45 perc, 1982)
  • 1982
    A 666-os szoba 4.5 színész (francia-NSZK dokumentumfilm, 45 perc, 1982)
  • 1980
    Villanás a víz felett 8.6 rendező rendező, forgatókönyvíró, színész (német dokumentumfilm, 86 perc, 1980)
  • 1980
    Villanás a víz felett 8.6 forgatókönyvíró (német dokumentumfilm, 86 perc, 1980)
  • 1980
    Villanás a víz felett 8.6 színész (német dokumentumfilm, 86 perc, 1980)
  • 1979
    Radio On 6.0 executive producer executive producer (angol-NSZK dráma, 104 perc, 1979)
  • 1978
    Die linkshändige Frau producer producer (NSZK dráma, 119 perc, 1978)
  • 1977
    Az amerikai barát 7.5 rendező rendező, forgatókönyvíró, producer (amerikai-NSZK-francia krimi, 120 perc, 1977)
  • 1977
    Az amerikai barát 7.5 forgatókönyvíró (amerikai-NSZK-francia krimi, 120 perc, 1977)
  • 1977
    Az amerikai barát 7.5 producer (amerikai-NSZK-francia krimi, 120 perc, 1977)
  • 1976
    Az idő múlása 7.6 rendező rendező, forgatókönyvíró (NSZK filmdráma, 175 perc, 1976)
  • 1976
    Az idő múlása 7.6 forgatókönyvíró (NSZK filmdráma, 175 perc, 1976)
  • 1975
    Téves mozdulat 9.0 rendező rendező (német dráma, 103 perc, 1975)
  • 1974
    Alice a városokban 9.0 rendező rendező, forgatókönyvíró (német filmdráma, 107 perc, 1974)
  • 1974
    Alice a városokban 9.0 forgatókönyvíró (német filmdráma, 107 perc, 1974)
  • 1973
    A skarlát betű 7.4 rendező rendező, forgatókönyvíró (német-spanyol játékfilm, 90 perc, 1973)
  • 1973
    A skarlát betű 7.4 forgatókönyvíró (német-spanyol játékfilm, 90 perc, 1973)
  • 1972
    A kapus félelme tizenegyesnél 7.8 rendező rendező, forgatókönyvíró (német játékfilm, 101 perc, 1972)
  • 1972
    A kapus félelme tizenegyesnél 7.8 forgatókönyvíró (német játékfilm, 101 perc, 1972)
  • 1970
    Rendőrfilm 8.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, operatőr (német rövidfilm, 12 perc, 1970)
  • 1970
    Rendőrfilm 8.0 forgatókönyvíró (német rövidfilm, 12 perc, 1970)
  • 1970
    Rendőrfilm 8.0 operatőr (német rövidfilm, 12 perc, 1970)
  • 1970
    Nyár a városban 6.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, színész (német dráma, 125 perc, 1970)
  • 1970
    Nyár a városban 6.0 forgatókönyvíró (német dráma, 125 perc, 1970)
  • 1970
    Nyár a városban 6.0 színész (német dráma, 125 perc, 1970)
  • 1969
    Ezüst város 7.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, operatőr (német rövidfilm, 25 perc, 1969)
  • 1969
    Ezüst város 7.0 forgatókönyvíró (német rövidfilm, 25 perc, 1969)
  • 1969
    Ezüst város 7.0 operatőr (német rövidfilm, 25 perc, 1969)
  • 1969
    Alabama: 2000 fényév 7.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, operatőr (német rövidfilm, 22 perc, 1969)
  • 1969
    Alabama: 2000 fényév 7.0 forgatókönyvíró (német rövidfilm, 22 perc, 1969)
  • 1969
    Alabama: 2000 fényév 7.0 operatőr (német rövidfilm, 22 perc, 1969)
  • 1969
    3 amerikai nagylemez 7.0 színész színész, rendező, operatőr (német rövidfilm, 15 perc, 1969)
  • 1969
    3 amerikai nagylemez 7.0 rendező (német rövidfilm, 15 perc, 1969)
  • 1969
    3 amerikai nagylemez 7.0 operatőr (német rövidfilm, 15 perc, 1969)
  • 1968
    Ugyanaz a játékos még egyszer lő 8.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, operatőr (német rövidfilm, 12 perc, 1968)
  • 1968
    Ugyanaz a játékos még egyszer lő 8.0 forgatókönyvíró (német rövidfilm, 12 perc, 1968)
  • 1968
    Ugyanaz a játékos még egyszer lő 8.0 operatőr (német rövidfilm, 12 perc, 1968)
  • 1967
    Színhelyek 9.0 rendező rendező, forgatókönyvíró, operatőr (német rövidfilm, 10 perc, 1967)
  • 1967
    Színhelyek 9.0 forgatókönyvíró (német rövidfilm, 10 perc, 1967)
  • 1967
    Színhelyek 9.0 operatőr (német rövidfilm, 10 perc, 1967)

Hozzászólások

critixx 2008 okt. 12. - 18:58:16