A világ legbefolyásosabb gyerekszínésze - Donald Trump filmszerepei

Következzenek a felnőtt testben élő Richie Rich fontosabb hollywoodi cameói!

Bármit is gondoljunk Donald Trumpról, a világ talán legismertebb realityhősének igenis vannak elvitathatatlan érdemei: pl. megreformálta a „narancsbőr” kifejezés jelentését, és egyértelművé tette, hogy a South Park immár nem csupán fikció, hanem kőkemény realitás.  Ezenkívül az évtizedek során Hollywoodban is tényezővé vált. Kukorica-hátszélfrizuráján kívül másik fő színművészi védjegye, hogy kizárólag önmagát hajlandó alakítani, amiből lélekbúvári végzettség nélkül is levonhatjuk a megfelelő konzekvenciát. Következzenek Donald Trump filmszerepei!

Trump a Szellemképtelenség című 1989-es vígjátékban debütált, mely két szempontból is említésre méltó:

hősünk bő kétpercnyi képernyőideje alatt fényévekkel hitelesebb Bo Dereknél, ugyanakkor a film feltehetőleg csupán Anthony Quinn-nek köszönheti 2,2-es kegyelem-pontátlagát.

 

1992-ben a két lábon járó karácsonyi lidércnyomás, a kis Kevin visszatért, hogy aztán a Plaza Hotelben bolyongva a létező legautentikusabb karaktertől, a tulajtól kérjen útbaigazítást. Az ártatlannak tűnő jelenet valójában véres egoharc árán született meg. Chris Columbus rendező tavaly decemberben elmondta:

Trump nem elégedett meg azzal, hogy a stáb kicsengette neki a bérleti díjat, kizárólag annak fejében engedélyezte a forgatást, ha szerepelhet is a filmben.

Az exelnök alternatív emlékei szerint Columbusék rimánkodtak neki a cameóért, mi pedig semmi okot nem látunk arra, hogy ne higgyünk egy milliárdos politikusnak, aki ellen 34 vádpontban folyik eljárás.

A kis gézengúzok 1994-es verziójában újfent egy merőben unortodox karakter bőrében tűnt fel, elvégre mi állhatna messzebb Trumptól, mint egy elkényeztetett milliárdos hülyegyerek apjának szerepe. A New York története című dráma a metropolisz történetét mutatja be az egykori bevándorlók szemszögéből, így a Trump-torony és annak névadója aligha maradhatott ki belőle. Persze az alkotók ekkor még nem sejthették, hogy egy bevándorlókról szóló filmben Trumpot szerepeltetni egyszer egyenértékű lesz azzal, mintha egy bóbitás pingvint tuszkolnának az éjszakai akvárium-tv halai közé.

Ezt követően azonban két, velejéig hiteles cameóban tért vissza: Az Eddie című Whoopi Goldberg-vígjáték végén elmondja az őt faggató riporternek, hogy a New York Knicks számára lottóötösként funkcionáló szurkoló felkérése edzőként valójában az ő ötlete volt, majd az 54-ben a dekadencia sznob fellegvárában, a Studio 54-ben bukkant fel, mint VIP-vendég. Majd ismét szakértőként nyilatkozott, miszerint Derek Zoolander nélkül a divatszakma ma egészen másként festene, majd a Két hét múlva örökké című romkomban Hugh Grantnek szúrt oda egy kisujjeltartós összejövetelen. A 2004-es Marmalade című vígjátékkal búcsút intett a mozivászonnak, miután saját gyártású imázsfilmjeiben főszereplővé avanzsálhatott. A többi pedig már történelem.