Válogatás a Néprajzi Múzeum könyvtárának világi ponyváiból
A Néprajzi Múzeum könyvtára az Országos Széchényi Könyvtár, a szegedi Somogyi Károly Könyvtár és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár mellett az egyik legnagyobb, mintegy 600 kötetes hazai ponyvagyűjtemény őrzője. A könyvtár első ponyvái 1901 és 1903 között kerültek be a gyűjteménybe, elsősorban Herrmann Antal folklorista nagy értékű könyvhagyatékával és Semayer Vilibáld, a múzeum akkori igazgatója ajándékaként. A legkorábbiak között találunk népdalgyűjteményt tartalmazó füzeteket, vőfélykönyveket, egy kéziratos ponyvamásolatot, illetve egyéb mesei, balladai vonatkozású népi olvasmányokat is.
A két világháború között folytatódott a ponyvanyomtatványok gyűjtése, azonban ezek döntő többsége csak 1950 után került leltárba, amikor Sándor István (1907–1994), a könyvtár irodalomtörténész vezetője rendezte és korszerűsítette a múzeum könyvtárát, különgyűjteménybe rendezve a ponyvákat. Sándor István további ponyvákat is szerzeményezett, illetve gyűjtött saját maga is – elsősorban Mezőkövesden, ahol fiatalon tanárként dolgozott. 1953-ban felhívást tett közzé ponyvafüzetek gyűjtésére „Figyeljük népünk olvasmányait!” címmel.
A ponyva elnevezése jellegzetes terjesztési formájából származik: vásárokon, búcsúkban sátor alatt vagy földre terített ponyván árulták olcsón, a legszélesebb olvasóközönség számára. A többnyire csupán 8–32 oldalas ponyvafüzeteken sokszor nem jelölték a kiadás idejét, helyét, olykor a szerzőt sem. A szövegek szabadon vándoroltak ponyváról-ponyvára: átköltve, kibővítve, sok félrefordítással és sajtóhibával. A ponyvák szerzői kezdetben főként az alsópapság, diákok, kántorok, tanítók közül kerültek ki, később nyomdászok, kiskereskedők is írtak ponyvaszövegeket akár szépirodalmi művek vagy folklór felhasználásával. A ponyvafüzetek jelentős hatással voltak a paraszti kultúrára, ismeretanyagra. Az egyes szövegek szabadon vándoroltak a szájhagyomány és a nyomtatott forma között, ezért a ponyvák jelentős forrásanyaggal szolgálhatnak egy-egy folklórszöveg formálódásának kutatásában.
Könyvtárunk ponyvái nagyrészt a 19. század második felére és a 20. század elejére datálhatók, főként budapesti ponyvanyomdák (Rózsa, Méhner, Bucsánszky) termékei, de megtalálhatók a gyűjteményben a Szent István Társulat ponyvairodalmat megnemesíteni kívánó füzetsorozatai is. A tematikailag sokszínű kiadványtípus számos műfaji változata fellelhető nyomtatványaink között, ezekből láthatnak egy válogatást a legjellemzőbb világi témák és műfajok előtérbe helyezésével.
Hozzászólások