Színház

Vízkereszt, vagy amit akartok

vígjáték, 2024.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Nádasdy Ádám fordítása nyomán
Szövegváltozat: Koltai M. Gábor és Zsigó Anna

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik. Shakespeare-t mohón foglalkoztatta a szerelem természetrajza. Létezik olyan szerelem, amely az önáltatás, a félelem, az őrület, az önfeladás szélén táncol? Mi kell ahhoz, hogy valóban képesek legyünk meglátni a velünk szemben álló másikat?

Shakespeare hétköznapi emberekről ír, akik rendkívüli helyzetekben találják magukat. Szereplői vágynak a szeretetre, harcolnak érte, eltagadják, saját magukat sem tudják szeretni vagy éppen csak saját magukat tudják szeretni. Színpada tükörként szembesít minket a szerelemmel, ami olyan kegyetlen, mint maga a remény. Azzal a szerelemmel, melyről álmodunk, de próbálunk előle kibújni, mégis az egyetlen valóság, amelyben élhetünk. A viharfelhők végül elvonulnak, és jön a happy end.

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2024. április 19., Szegedi Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Viola, fiatal lány
Olivia, grófnő
Orsino herceg, Illíria uralkodója
Sir Böffen Tóbiás, Olivia rokona
Nemes Keszeg András, Böffen barátja
Malvolio, háznagy Oliviánál
Mária, Olivia társalkodónője
Feste, bolond, tréfamester Oliviánál
Antonio, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója
Sebastian, Viola ikertestvére / zenész
Kapitány / 1. rendőr / zenész
2. rendőr / zenész

Alkotók

Hozzászólások