Családi filmek vasárnapra

A múlt heti Shrek és Harmadik Shrek után megnézhetjük a kettő között található Shrek 2-t, de itt lesz Némó, Pizsi és Szenilla, Perzsia hercege, egy másik Aladdin, egy instant család – és egy igazi izé.

Aladdin

Mozi+ – március 21., 8.25
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Aladdin, a 14 éves kamaszfiú egy ócskásnál dolgozik iskola előtt és után, hogy segítsen özvegyen maradt édesanyjának. Egy nap egy régi lámpást tisztogat, mikor egyszer csak kiszabadul a lámpa szelleme, aki kiszabadításáért cserébe felajánlja örökös hűségét és szolgálatait a fiúnak. Ettől a perctől kezdve a fiú minden kívánsága teljesül, ám mégis akad egy kis probléma. A szellem éjszakára elveszíti erejét, és a családot ekkor számtalan veszély fenyegeti. Óvakodniuk kell úgy az alvilági bandavezértől, mint a rendőrfőnöktől, hiszen mindenkinek szemet szúr, hogy hősünk piros sportautóval, sőt néha varázsszőnyeggel jár…

Némó nyomában

HBO – március 21., 9.55
Korhatár nélkül megtekinthető.

A Nagy Korallzátony környékén az élet tele van veszéllyel. Jól tudja ezt Pizsi, a kis bohóchal, és erre tanítja egyetlen fiát is. Ám az ifjú Némó tele van kalandvággyal. Amikor eljön az idő, és Némónak iskolába kell mennie, Pizsi idegesen kíséri el, és szorongva figyeli minden mozdulatát. Aggodalma nem alaptalan, mert Némó, dacolva intelmeivel, túlúszik a biztonságos határon, hogy megnézzen egy hajót, és egy váratlanul feltűnő búvár hirtelen elragadja. Az aggódó apa gyermeke keresésére indul a barátaival.

Négy gyerek és az izé

HBO – március 21., 14.30
7 éven aluliaknak nem ajánlott!

Alice (Paula Patton) és David (Matthew Goode), a friss szerelmespár első közös családi nyaralására készül egy cornwalli házikóban, kevésbé lelkes gyermekeikkel, akik most találkoznak először. A kiruccanás azonban váratlan fordulatot vesz, amikor a gyerekek a helyi strandon egy varázslatos (és nagyon morcos) lényt fedeznek fel, Psammeadot, aki képes teljesíteni a kívánságokat. Hőseink ezután találkoznak a kis település csodabogarával, Tristannal is (Russell Brand), aki el akarja fogni és a saját céljaira felhasználni a különleges lényt. Az így kibontakozó kaland összehozza az új testvéreket, és megtanítja őket arra, hogy elfogadják szüleik újonnan meglelt boldogságát.

Éjszaka a múzeumban

Moziverzum – március 21., 15.00
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Miután megint felsül új zseniális ötletével, Larry, a nagy álmodozó kénytelen éppen karácsony előtt munkát keresni. A Természetrajzi Múzeumba szegődik éjjeliőrnek. Már az első éjszaka elképesztő élményben lesz része: rémülten veszi észre, hogy az őskori szörnyek, vadállatok és történelmi figurák egymás után életre kelnek. Ráadásul a zűrzavaros éjszakát csak az egykori elnök, Theodore Roosevelt segítségével sikerül túlélnie. Ám annak esélye, hogy kirúgják az állásából, és csalódást okoz a kisfiának, megsokszorozza az erejét. Hamarosan pedig egyenesen a múzeum megmentéséért kell harcot indítania.

Perzsia hercege – Az idő homokja

VIASAT3 – március 21., 16.00
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

A perzsa király örökbe fogadja Dastant, a bátor utcagyereket, akiből felnőve kiváló herceg és bátor harcos lesz. A perzsák megtámadják Alamut városát, melynek hercegnője, Tamina őrzi az idő homokóráját és egy különleges tőrt, melyek segítségével visszafordítható az idő kereke. Ám mindez az emberi civilizáció pusztulásával járna. Dastannak hamarosan menekülnie kell, amikor álnok módon a király meggyilkolásával vádolják. Kénytelen összefogni Tamina hercegnővel, és együtt szállnak szembe a sötét erőkkel, melyek a tőrt akarják.

Instant család

SuperTV2 – március 21., 18.30
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Az író-rendező Sean Anders (Megjött apuci-filmek) saját életéből merített valós események inspirálták a filmbéli Ellie (Rose Byrne) és Pete (Mark Wahlberg) történetét. A sikeres pár abból él, hogy házakat újít fel, majd ad el. Amikor felmerül a családalapítás ötlete, megrettennek a gondolattól, hogy „vén szülék” lesznek, mire a gyerekük diplomázik, és viccből felmerül, hogy mi lenne, ha örökbe fogadnának egy ötéves gyermeket, és úgy tennének, mintha már öt éve szülők lennének. Amikor azonban komolyan foglalkozni kezdenek az adoptálással, és rájönnek, hogy sok jót tehetnek vele, úgy döntenek, hogy nevelőszülőkként tényleg magukhoz vesznek egy fiatal fiút vagy lányt. Meglepő módon egy tinédzserrel találják meg legjobban a közös hangot. Ráadásul ennek a tinédzser lánynak van még két kisebb testvére is! Fenntartásaik ellenére Ellie és Pete magukhoz veszik mindhárom csemetét. Ahogy az összetartó tesók befonódnak életük szövetébe, Ellie és Pete nevetések és könnyek közt tapasztalják meg, milyen is egy igazi család.

Shrek 2.

Moziverzum – március 21., 19.15
12 éven aluliaknak nem ajánlott!

A tűzokádó sárkány és a gonosz Farquaad nagyúr legyőzése után Shrek, a zöld öklű öldöklő, mindenki kedvenc ogréja ezúttal élete legkeményebb diójával szembesül: el kell fogadtatnia magát apósával és anyósával. A nászutat követően ugyanis Shreket és Fionát meghívás várja a lány szüleitől Túl az Óperencián birodalmába. Felkerekednek hát a levakarhatatlan Szamárral együtt, hogy kilépjenek az ünneplő tömeg elé, csakhogy Túl az Óperencián még senki nem tudja, hogy a királylány a varázslat megtörtével kissé másként néz ki. Harold, a király bizony másképpen képzelte el lánya jövőjét – és a sajátját is. És itt lép a képbe a varázslatos hatalmú Jótündér, az elbűvölő (?) Szőke Herceg, no meg a legendás bérgyilkos, Csizmás Kandúr…