Július végéig lehet pályázni az Együtt az Autistákért Alapítvány tehetséges fiatalokat támogató programjára

Kiemelkedő képességű, autizmus-spektrumzavarral élő fiataloknak nyújt segítséget tehetségük kiteljesítésében az Együtt az Autistákért Alapítvány tehetséggondozó programja, amelyre július 30-ig lehet jelentkezni.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány áprilisban hívta életre az „AUTTALENT 2021 – Együtt a tehetségekért” elnevezésű tehetséggondozó programját, ahova olyan autizmus-spektrumzavarral élő, 6–30 éves korú gyermekek és fiatalok jelentkezését várják, akik valamilyen kiemelkedő képességgel, tehetséggel rendelkeznek a zene, a képzőművészet, egyéb művészeti ágak (mozgókép, fotó stb.), a sport, a tudomány, a kutatás/fejlesztés/innováció vagy a számítástechnika területén.

Az AUTTALENT 10 millió forintos tőkealapját főtámogatóként a MOL-csoport biztosította. A McDonald’s 3 millió forinttal támogatta a programot, az autizmus hónapjához kapcsolódó áprilisi kampánynak köszönhetően pedig a Bamba Marha Burgerrel közösen az alapítvány 1,68 millió forintot gyűjtött össze, illetve a WOLT felületén és a kampányhoz csatlakozó éttermeken keresztül 850 db kitűzőt adott el 841 ezer forint értékben. Az #éniskékvagyok kampány részeként a Dorko #KékSzív T-Shirt Pop-Up kollekció darabjainak eladásából közel 400 ezer forint folyt be. A jelenlegi összeg növeléséhez augusztus végéig további adományozók is hozzájárulhatnak.

A kép illusztráció! Forrás: Himanshu Bhatt / NurPhoto via Getty Images


A pályázatok benyújtására 2021. július 30-ig van lehetőség. A sikeres pályázók az EAA által nyújtott anyagi támogatást többek között eszközbeszerzésre, képzés költségeinek fedezésére, szoftver, hardver és applikáció vásárlásra, mentori és terápiás költségek fedezésére, valamint egyéb költségek elszámolására fordíthatják. Az igényelhető támogatás mértéke 100 ezer forinttól egymillió forintig terjedhet (önerő igazolása nem szükséges az induláshoz). A pályázatra a www.egyuttazautistakert.hu oldalon megtalálható pályázati adatlap kitöltésével lehet jelentkezni, amelyet postai vagy elektronikus úton is el lehet küldeni.

A pénzügyi támogatáson túl az „AUTTALENT 2021 – Együtt a tehetségekért” pályázat célja, hogy a gyerekeket és fiatalokat olyan szervezetekkel és személyekkel kösse össze, akik segíthetik a fejlődésüket. „Az autizmus-spektrumzavarral élő fiatalok gyakran rendelkeznek kiemelkedő tehetséggel valamely tudományos vagy művészeti ágban, azonban

a képességek kibontakoztatása az autizmusból eredő szociális és kommunikációs nehézségek miatt nem mindig valósulhat meg”

– mondta Szeleczki István, az Autista Mintaház vezető gyógypedagógusa. A szervezők ugyanakkor azt is fontosnak tartják, hogy az emberek széles körben megismerjék az autizmus-spektrumállapotot, illetve elősegítsék a befogadást és az elfogadást.

Minden további infót a pályázatról itt találunk.


(via ACG Reklámügynökség)