Ők lesznek a Véletlenül írtam egy könyvet szereplői

A gyerekek már most imádják a Véletlenül írtam egy könyvet című film történetét – Exkluzív olvasópróbán mutatkoztak be a családi mozi főszereplői.

Bár csak június közepén kezdődik Lakos Nóra új filmjének forgatása, a gyerekek már most bepillantást nyerhettek a Véletlenül írtam egy könyvet című alkotás történetébe: egy exkluzív olvasópróbán ismerkedhettek meg a forgatókönyvvel. A különleges eseményen fény derült a neves szereplőgárdára is: a most debütáló Demeter Villő gyerekszínész mellett Mátray Lászlót, Rujder Vivient, Zsurzs Katit, Tenki Rékát és Hárs Boncát láthatja majd a közönség.

A Véletlenül írtam egy könyvet hiánypótló családi film, hiszen ez a műfaj évek óta nincs jelen a magyar filmes palettán.

Különlegessége, hogy a forgatókönyv egyes részeit a gyerekek ötletei is formálják, így ennek a specifikus közönségnek a véleménye és preferenciái is megjelenhetnek majd a vásznon” – mondta el a hétvégi eseményről a film forgatókönyvírója és rendezője, Lakos Nóra.  

A szereplőválogatás során több mint háromszáz kislány közül került ki a film főszereplője, a tizenhárom éves Demeter Villő, akinek ez lesz az első komoly szerepe. Ő alakítja a film főhősét, Ninát. A Véletlenül írtam egy könyvet története egy kedves, kissé különc család életébe enged betekintést, ahol Nina együtt él az apjával (Mátray László) és az öccsével (Hárs Bonca), s mivel az anyukája (Lovas Rozi) korán meghalt, a családban a női mintát kissé merev nagynénje (Tenki Réka) képviseli. Amikor apja életébe új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését, és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) előtt. 

Forrás: JUNO11 Pictures

 

A filmet rendezőként is jegyző Lakos Nóra, a nagy sikerű Hab direktora, legendás családi filmek nyomdokában járó, szívet melengető felnövéstörténetet írt, mely sok-sok humorral, érzékenységgel és 21. századi vizualitással meséli el egy új család születésének történetét. A minden korosztály számára felhőtlen szórakozást ígérő film a holland Annet Huizing tizenkét országban, köztük idehaza is megjelent könyve, a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? adaptációja.

A történettel a Véletlenül írtam egy könyvet leendő nézői – gyerekek és szülők egyaránt – múlt hétvégén a Premier Kultcaféban tartott exkluzív olvasópróbán találkozhattak először, ahol a film szereplői is bemutatkoztak. A Fehér Dániel műsorvezetésével és narrációjával zajló eseményen a film gyerek- és felnőtt szereplői részleteket olvastak fel a forgatókönyvből, melyre a jelenlévő közönség azonnal reagálhatott, a felolvasás végén pedig egy kérdőív kitöltésével oszthatta meg a véleményét a történettel kapcsolatban – a fiatal közönség legjobb ötletei bekerülnek majd a filmbe is. A számos ponton interaktívvá váló felolvasást hangos kacagás és lelkes taps kísérte. „Nagyon reméltük, hogy a nemzetközi szakmai fórumok után a hazai közönség is szeretni fogja a forgatókönyvet, és az egyik legfontosabb gyerekfilmes fesztiválon, a CINEKID-en nyert Eurimages-díj után a magyar gyerekek és szüleik elismerését is kivívhatjuk a történettel” – mesélte a film producere, Sümeghy Claudia a rendhagyó esemény kapcsán.

A Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmet Lakos Nóra írja és rendezi, producerei a CURTIZ-t és a Magasságok és mélységeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan (JUNO11), valamint Lakos Nóra (Squirrel Film), holland koproducerei Maaike Neve és Joram Willink. A film a Nemzeti Filmintézet, a Holland Filmalap és az EURIMAGES támogatásával, a Véletlenül Film Kft. és a JUNO11 Pictures gyártásában, a Squirrel Film és a holland BIND koprodukciójában készül. Az alkotás line producere Tarr Erika, operatőre Bálint Dániel, látványtervezője Szurdi Juci, jelmeztervezője Lányi Fruzsina, zeneszerzője pedig az Emmy-díjas Jorrit Kleijnen. A főszerepekben a most bemutatkozó Demeter Villő mellett Mátray László, Zsurzs Kati, Tenki Réka, Lovas Rozi és Hárs Bonca látható.