A japán Toyoda Toshiaki "Kék tavasz" című filmje témájánál fogva méltán szerepelt a 2002-es Titanic Fesztivál "Az ifjúság érdes modora" szekciójában.
A rendező életrajzát átfutva furcsa szavakra bukkanhatunk: sakk, pornó, yakuza, képregény. Toyoda ugyanis kilenc és tizenhét éves kora között hivatásos shogi (japán sakk) játékos volt. Első filmje, a 1998-as "Pornósztár", mely a yakuzák brutális világát fekete humorral vegyítve tálalta, Japánban számos díjat kapott. Aztán "Láncok nélkül" című, négy bokszolóról szóló dokumentumfilmjében s a "Kék tavasz"-ban újra az erőszakot választotta témájául. Utolsó filmjét Taiyo Matsumoto kilencvenes évek elején készült képregényei inspirálták, melyet alkotójának saját középiskolás élményei sugalltak.
A főhőst alakító Matsuda Ryuhei 17 éves amatőr színészként játszotta el Oshima Nagisa "Tabu"-jának egyik főszerepét, Sozaburót. A "Kék tavasz" ismét időtlen angyaltekintetére épít. Ő a hallgatag Kujo, akit azért választanak bandavezérül a fiúiskola diákjai, mert mindig szemrebbenés nélkül nyeri a "ki tud többet tapsolni az iskola tetején a korlát elengedése és újra megfogása között anélkül, hogy a mélybe zuhanna" című versenyt, mely hosszú évek óta a bátorság legfőbb mércéjének számít a környéken.
A vezér csapata hozzá hasonló, kíméletlenül öntörvényű, halálfélelemnek fittyet hányó cinikus ifjakból áll, akik rettegésben tartják az iskolát. A hatalmuk ellen szót emelők azonnal megismerkedhetnek baseballütőik csonttörő, fogrepítő, véres mutatványával.
A rendező látványos, minimál videoklipes képeket komponálva skicceli elénk e rettenthetetlen csapat tagjainak jellemvázlatait. Kujót miután megszerezte, már nem érdekli a hatalom, csak barátja, Aoki unszolására vesz részt a véres bosszúhadjáratokban. A holdkóros ifjú haláltáncosok azonban mintha sorra dőlnének saját végleteket nem ismerő harciasságuk csapdájába. Az egyik hidegvérű gyilkossá válik, a másik yakuzának áll, s van aki hiába próbálja megdönteni Kujo tapsrekordját, s bukott angyalként zuhan le az iskola tetejéről.
A film miértre, múltra és jövőre való tekintet nélkül vakon vizsgálja a hatalom ürességének modelljét, melyet egyedül Kujo bír elviselni anélkül, hogy annak totális létjogosultságában hinne. A rendezőt méltán bírálták látványos öncélúsága miatt. Filmje, akár főhőse egyénisége, félig kész remekmű, mely számtalan lehetőséget hordoz ugyan magában, ám vészesen közel áll egy semmibe meredő divatos reklámfotóhoz is.
