Pietro Germi 1972-es, kicsit karcos vígjátéka a kisebbrendűségi komplexustól gyötört kisemberről természetesen nem csak a Válás olasz módra (jaj, emlékeznek Mastroiannira? ugyan hogy is) forgatókönyvi Oscarral kitüntetett rendezője miatt érdekes, hanem például az Európába ránduló Dustin Hoffman brillírozásáról is. A művész már túl van néhány törpeszerepen (a Kisnagyember meg a rémes-híres Diploma előtt: oh, Mrs. Robinson) vagy akár az Éjféli cowboyon is, de még mindig csak egy feltörekvő tehetség, hát odateszi magát. S milyen klassz partnere az ugyancsak feltörekvőnek mondható Stefania Sandrelli (persze azért már ő is túl Berto-luccival, ha nem is mindenen, de A megalkuvón feltétlenül).
Oké, oké, tudom én, hogy ez is csak egy szokvány olasz házassági komédia, néhány sötétebb tónussal izgalmasabbá téve (ezek közül azonban kétségkívül emblematikus darab), de ilyen filmeket ma már nem csinálnak. Megszűnt az ilyen is, olyan is mozi - szerintem kár, hogy megszűnt. Mert ez a film vad és visszafogott egyszerre, lehet közben szégyenkezni és röhögni rajta, ordítva dugnak benne, s a kis manónak hülye tanácsokat ad a nagymenőnek látszó haverÉ, egyálta-lán, majd kicsattan az egész - pedig már nem is volt sok hátra a műnemnek. Germi azért '75-ben még megírja a Férfiak póráz nélkül forgatókönyvét.
