Játszmák kicsiben és nagyban

Ezen a héten Izrael filmművészetével is ismerkedhetnek az ínyencek. Az ország kicsi, forradalmakkal még nem keltett szenzációt a vászon krónikájában, az utóbbi időben azonban egyre karakterisztikusabb alkotások tanúskodnak a felzárkózás szándékáról. A filmhét ünnepi kezdetén - a rendezvény rangját dokumentálja, hogy a nagykövet nyitotta meg - elhangzott: a művek jó része súlyos konfliktusokat jelenít meg, és a feldolgozott témák nyugtalanítóak. Úgy gondolom, ebben a nyugtalanításban rejlik a mai izraeli film igazi ereje. A filmesektől csak itt, a mi régiónkban s hála istennek tegnap-tegnapelőtt várták el, hogy a jó társadalmi közérzetet alakítsa. Ma már nincsenek efféle direktívák, Izraelben lényegében nem is voltak. A Szent Klára, Ori Sivan és Ari Folman munkája bizony nem arról szól, hogy mennyire szép a világ, hanem arról, hogy furcsa, szeszélyes, kegyetlen s ezzel együtt mámorítóan izgalmas a titkait fürkészni. Egy tizenhárom esztendős kamaszlány fantasztikus telepatikus képesség birtokában előre megsejti a matematikadolgozat feladványait, és a tudást, mely hatalom, megosztja osztálytársaival. Következmény: mindenki hibátlanul oldja meg a példákat, ez pedig nonszensz. Az iskolai vizsgálat alapos, botrány fenyeget, a lány azonban folytatja a csodatevést: a nyertes lottószámokat ugyancsak megjósolja. A játszma egyre izgalmasabb, mivel a bimbózó lány emeli a tétet. Földrengéssel ijesztgeti a városka lakóit. Aztán oldódnak a feszültségek, és elmerülhetünk az érzelmek hullámaiban. Kezdődik egy másik mese...
Az enyhén groteszk hangvételű, stílusában eklektikus parabola természetesen nem könnyű anekdota. Az élet minőségét vizsgálja: az emberi viszonylatok ellentmondásosságát, az oktatás és nevelés riasztó prakticizmusát, az oroszok sikeres "honfoglalását", friss divatokat és szokásokat. Egészséges gúnnyal, nyers indulatokkal, finom célzásokkal - sajnos néhány klisével is. Pavel Kohout prózája ihlette az adaptációt, melyet modern utópiának és a kelet-európai őrületek sajátos izraeli változatának is tekinthetünk. Tetszenek a "film a filmben" asszociációk, harsány az iskolai atmoszféra, s roppant elgondolkoztatóak a mögöttes tartalmak. Mellékesen említjük meg: az egyik szerző, Ori Sivan magyar származású, tehát Kishont, Rónai és mások útját folytatja. A Hungarica-dosszié megint bővült egy fejezettel.