114 millió forintért kelt el a 2001: Űrodüsszeia űrhajós ruhája

Az elmúlt hétvégén tartott árverésen a Julien aukciósháznál kalapács alá került Superman köpenye és egy David Hasselhoff által dedikált KITT is a Knight Riderből.

A múlt péntektől vasárnapig zajló Beverly Hills-i eseményen (ami a Hollywood: Legends & Explorers, azaz Hollywood: Legendák és felfedezők címet viselte) összesen 900 hollywoodi ereklyét árvereztek el. A filmes emlékeken kívül az aukciósház történelmi értékű űrhajós tárgyakat is kikiáltott.

Legmagasabb áron a Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjében a főszerepet játszó Keir Dullea által viselt szkafander és a hozzá tartozó űrhajóssisak kelt el: ezekért 370 ezer dollárt, azaz 113 millió 861 ezer forintot fizettek. A Christopher Reeve által a Superman filmekben hordott mechanikus köpeny pedig 110 ezer dollárért (30 millió 766 ezer forintért) került új gazdához.

2001: Űrodüsszeia

 

Az aukció nagy durranásának számított még a nemrég elhunyt Ian Holm által A Gyűrűk Ura – A gyűrű szövetségében használt kellékpipa, azaz Zsákos Bilbó pipája (28 ezer 200 dollár) és egy 1982-es Pontiac Firebird Trans Am autó (192 ezer dollár), amit a különböző promóciós körutakon és dedikálásokon használtak a Knight Rider KITT-jeként. A járművet a sorozat főszerepét játszó David Hasselhoff dedikálta.

A nem filmes tárgyak mellett igen kelendőek voltak az űrhajós-relikviák is, amelyek közül a Neil Armstrong által az Apollo 11-es űrjáraton (azaz az első sikeres Holdra szállás során) használt botkormányt ugyanannyiért, 370 ezer dollárért ütötték le, mint a 2001: Űrodüsszeia űrruháját. A Buzz Aldrin által használt hasonló eszközért 256 ezer dollárt fizettek, egy Armstrong számára tervezett űrhajós kesztyű pedig 76 ezer 800 dollárért ment el. Voltak ezenkívül az Apollo-17 űrmisszióhoz kapcsolódó tárgyak is.


(via The Hollywood Reporter)