5+10 érdekesség az 50 éves Penélope Cruzról, akinek a legegyedibb Oscar-díja van

A spanyol színésznő négy nyelven beszél folyékonyan, rengeteget jótékonykodik, imádja a kóbor macskákat és ő Pedro Almodóvar múzsája.

1. A tánc

Penélope Cruz 1974. április 28-án született a spanyolországi Alcobendas-ban, és Madridban nőtt fel. Édesanyja személyi titkár és fodrász, édesapja kiskereskedő és autószerelő volt. Cruz már korán a művészi pályával kacérkodott: kilenc évig tanult balettet a spanyol Nemzeti Konzervatóriumban. Ennek az időszaknak a nyomait viszont élete végéig viseli:

Minden lábujjam ki van csavarodva. A sok tánctól vérzett a lábam. Lehúztam a lábkörmeimet és kidobtam őket, mert teljesen elfeketedtek.

- mesélte a Time-nak, de arról is beszélt, hogy a táncban megkövetelt fegyelem és önuralom segítette őt színésznővé válni.

 

2. A klip

Cruz klasszikus- és jazztánc képzésre is járt. Tizenöt éves volt, amikor megnyerte egy modellügynökség versenyét, és már ekkor szerepelt a spanyol televízióban és klipekben. Láthatjuk például a Mecano nevű popegyüttes La Fuerza del Destino című dalának klipjében, ami tulajdonképpen az első mozgóképes szerepe volt.

 

3. Az első

A kilencvenes évektől több sorozatban is feltűnt, de általában csak egy-egy epizódban, első filmszerepét az 1992-es Sonka, sonka című filmben kapta, melyben a Silviát alakítja, aki édesanyjával és öccsével egy autópálya melletti spanyol kisvárosban él. Az anya a helyi bordélyház vezetéséből próbálja eltartani a családot. A város kulcsfontosságú ipari központja a fehérneműgyár, amely Conchita és a férje tulajdona. A házaspár kamaszkorú fia, José, ki akar szabadulni anyja zsarnoki hatalma alól. A fiú Silviával randizik, együtt tervezgetik közös jövőjüket, amikor a lány váratlanul teherbe esik. A fiú anyja ellenzi ezt a kapcsolatot, Silvia származása és családjának rossz híre miatt. Mindenáron szét akarja választani a fiatalokat, ezért felbérli a macsó Raúlt, hogy csábítsa el a lányt. A feladat azonban nem lesz egyszerű.

 

4. A rendező

Penélope Cruz összesen hét filmet készített a világhírű spanyol rendezővel, Pedro Almodóvarral, aki a múzsájának tartja a színésznőt. Első közös munkájuk az 1997-es Eleven hús volt, de Cruzt már előtte is izgatták a rendező munkái. Elmondása szerint Almodóvar 1989-es filmje, a Kötözz meg és ölelj! volt az, ami miatt színész akart lenni.

Korábban soha nem éreztem, hogy valami ennyire inspirálna, tudtam, hogy ezt szeretném csinálni. Még azon a héten szereztem egy ügynököt, elmentem egy meghallgatásra, de hazaküldött, mondván »Túl fiatal vagy. Gyere vissza jövőre.« De én még azon a héten visszamentem, és megint elküldött. Aztán a következő héten is mentem, de megint így jártam.

– mesélte a CBS-nek első találkozását a rendezővel.

 

5. A nyelvek

Cruz négy nyelven is folyékonyan beszél: spanyolul, angolul, franciául és olaszul. Ez lehetővé teszi számára, hogy gond nélkül szerepeljen hollywoodi és európai filmekben is. De nem volt ez mindig így, első angol nyelvű szerepét az 1998-as Hi-Lo Country című filmben kapta, és teljesen kiborult.

Bezárkóztam a fürdőszobába, és sírtam, mert nem értettem, mi történik a forgatáson, nem értettem mindent, amit a rendező mondott, és azt sem, amit a többi színész beszélt. És én nem szeretek lemaradni semmiről.

– emlékezett vissza tíz évvel később.

 

6. A macskák

1994-ben költözött Los Angelesbe, ahol kezdetben nagyon magányosnak érezte magát. Az elszigeteltség ellen mindenkinek más a megküzdési mechanizmusa, Cruz kóbor macskákat fogadott be:

Nagyon magányos voltam. Ha találtam egy macskát az utcán, egyből magamhoz vettem. Rengeteg cicát neveltem fel akkoriban.

– emlékezett vissza.

 

7. Az Oscar

Ő az első spanyol színésznő, aki Oscar-díjat nyert: 2009-ben kapta meg az Akadémia elismerését a Vicky Cristina Barcelona című Woody Allen-filmért, a legjobb női mellékszereplő kategóriában.

Még most sem hiszem el, hogy megkaptam az Oscar-díjat. Ahol felnőttem és álmodoztam arról, hogy színésznő leszek, és ebből fogok megélni, ott mindez csak sci-finek tűnt. Olyan családból származom, ahol csak annyink volt, ami a túléléshez kellett. Szóval őrültségnek tűnt ilyenfajta munkáról álmodni.

– mesélte egy évvel a díjkiosztó után. Ezen kívül még háromszor jelölték Oscarra: a legjobb női főszereplő kategóriában a 2006-os Volverért és a 2022-es Párhuzamos anyákért (mindkettő Almodóvar-film), a legjobb női mellékszereplő kategóriában pedig a 2009-es Kilencért.

 

8. A névtábla

Cruz Oscar-díja amúgy különleges: fejjel lefelé szerepel rajta a neve. Ez azóta is így van, mégpedig édesapja, Eduardo Cruz iránti tiszteletből, aki 2015-ben halt meg szívrohamban. Az Oscar-díjak ugyanis nem névre szólóak, a névtáblát külön adják a díjazottnak, és neki kell felragasztani.

De én ezt nem tettem meg aznap este. Aztán az apám megcsinálta helyettem, de nem volt rajta a szemüvege, így fejjel lefelé tette fel. Apám sajnos már nincs velünk, ezért sosem voltam képes megfordítani. Olyan, mintha otthagyta volna a kézjegyét.

 

9. Teréz anya

Első hollywoodi filmszerepe óta foglalkoztatja a jótékonykodás. A 2000-es évek elején tibeti gyerekekről készített fotókat Nepálban, 2006-ban pedig bandatagokról és gyógyulófélben lévő drogfüggőkről készített fotósorozatot a Pacific Lodge fiúotthonban. Természetesen nem csak fotózott, dolgozott önkéntesként is, többek közt Ugandában és Indiában is, ahol Teréz anyának segített egy lepra klinikán. Az ott töltött idő hatására a The Hi-Lo Countryból származó teljes fizetését a misszionáriusnő ügyének ajánlotta fel.

Egy hetet Teréz anyával tölteni? Ez jobban izgatott, mint bármilyen jelentős film. Amikor ott vagy, hasznosabbnak érzed magad, mint bármikor máskor az életben.

– mondta egy interjúban.

 

10. A férj

Javier Bardemmel még 1992-ben ismerkedett meg a Sonka, sonka forgatásán, de csak 2008 elején jöttek össze, közben Cruz járt többek közt Tom Cruise-zal, Matthew McConaughey-val és rövid ideig Orlando Bloommal is. Bardemmel 2010 júliusában házasodtak össze a Bahamákon, és két gyermekük született:

  • fiuk, Leo Encinas Cruz 2011. január 22-én;
  • kislányuk, Luna Encinas Cruz 2013. július 22-én.

Amúgy Bardem az első spanyol színész, aki Oscart kapott, ő is mellékszereplőként, a Nem vénnek való vidékben nyújtott alakításáért. Szóval, nem semmi család!

 

11. A dublőr

Ha már szóba kerültek a gyerekek: Leóval épp akkor volt terhes, amikor A Karib-tenger kalózainak negyedik részét, az Ismeretlen vizekent forgatták. Ebben Cruz alakítja Angelicát, a kalózlányt. Hogy a terhesség ne akadályozza a forgatásban, bizonyos jelentekben a színésznő testvérét, Mónica Cruzt alkalmazták testdublőrnek.

 

12. A tetkó

Cruz bokáján található egy tetoválás, ami egy szám: 883. Christine Delorey vezető számmisztika szakértő szerint a színésznő életében gyakran felbukkannak ezek a számok, és szerinte a következőt jelenti a tetoválás:

A horoszkópjában a nyolcas és a hármas élete jelentős számai. A nyolcas a pénzt, a sikert, a hatalmat jelenti, a hármas pedig a jó kommunikációs készséget és a kreativitást. A második nyolcas pedig az elsőt erősíti. Penélope győzni akar!
Forrás: DC

 

13. A képregény

Róla mintázták az első női Zöld Lámpás karaktert, Jessica Cruzt. A színésznő ekkor negyvenéves volt, és ekkor választotta meg az Esquire magazin a legszexibb nőnek.

 

14. A vagyon

Penélope Cruz becsült vagyona nettó 85 millió dollár – ezt színészi munkájával és produceri tevékenységgel szedte össze, de ne feledjük, hogy jótékonykodni is szokott: első hollywoodi filmje, a The Hi-Lo Countryért kapott teljes fizetését Teréz anyának adományozta.

még több infó a közelgő Frankenstein menyasszonya filmről

Íme az első fotó Christian Bale-ről Frankenstein szörnyeként

Maggie Gyllenhaal az Instagramon mutatta meg, hogy fest majd a kultikus rémpofa a 2025-ben mozikba kerülő The Bride-ban.

Tovább

 

 

15. Legközelebb

Penélope Cruzt legközelebb a The Bride (’A menyasszony’) című filmben láthatjuk, melyet Maggie Gyllenhaal rendez, és a forgatókönyvet is ő jegyzi. A film valójában James Whale 1935-ös klasszikus horrorfilmjének, a Frankenstein menyasszonyának a remake-je lesz, és Christian Bale alakítja benne a szörnyet, a menyasszonyt Jessie Buckley, Cruz pedig Myrnát játssza.

 

(via IMDb, DiscoverWalks, Vogue, Wikipedia, Cinema.com, Todayonline)