Egyszer már összegyűjtöttük azokat a filmeket, amelyekben nem a hősök nevetnek a végén – ilyen a Nem vénnek való vidék, az Éjjeli féreg, a Hetedik vagy a Holtodiglan –, de a sor még folytatható, és folytatjuk is.

Fehér éjszakák (2019)

A legtöbb rémmozi éjszaka játszódik, nyilván nem is kell nagyon megmagyarázni, hogy miért, Ari Aster (Örökség) filmjében ellenben végig ezer ágra süt a nap, és mégis ugyanolyan félelmetes, mint egy éjsötét horror. A történet főszereplője a fiatal Dani (Florence Pugh), aki még nem tudta túltenni magát egy családi traumán, ráadásul a barátja is épp szakítani készül vele. Igaz, a srác ezt még nem meri közölni vele, inkább meghívja egy svéd nyári fesztiválra. Nem egy Balaton Soundot kell elképzelni, hanem egy semmi közepén élő, szektaszerű közösség rituális ünnepségét. A helyiek barátságosan fogadják az amerikai vendégeket, de egyre több jel mutat rá, hogy a háttérben súlyos titkok lapulnak.

A végén aztán kiderül, hogy a falu egy szekta, amely egy rituálé keretében végezni akar a turistákkal. Danit májusi királynőnek nevezik ki, és miután elfogadja a közösség szokásait, részt vesz ő is a barátja feláldozásában, és a baráti társaságból így egyedül ő éli túl a filmet.

Örökség (2018)

Ari Aster első filmjében végignézhetjük egy komplett család pusztulását. Miután Ellen meghal, lányát, Annie-t (Toni Collette) felemészti a gyász. Gyásza csak fokozódik, miután lányát, Charlie-t halálos baleset éri. Ez indítja el az egyre nyugtalanítóbb, természetfeletti események sorozatát, amelynek a végén Annie megtudja, hogy anyja egy olyan szövetség vezetője volt, amely Paimont, a démonkirályt imádta, és azt remélte, hogy emberi testet adhat neki. Eredetileg Charlie-t szállta meg, majd a lány halála után Annie fiát, Petert szemelték ki neki.

A film úgy ér véget, hogy a Graham család minden tagja halott, és Paimon sikeresen megszállta Petert. Az Örökség a nézőre bízza az események értelmezését, de az a tény, hogy a Graham család látszólag semmit sem tehetett volna a szövetség győzelmének megakadályozására, még inkább megrázóvá teszi a film tragikus végét.

Expedíció (2018)

Alex Garland 2018-as sci-fije egy biológusnőről (Natalie Portman) szól, akinek a férje (Oscar Isaac) nemrég tért vissza egy expedícióról, amely az X-térséget kutatta, ami egy titokzatos vadon Floridában a kormány karanténja alatt. A biológusnő maga is csatlakozik egy új csapathoz, ám az X-térségben kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik a bizarr tájban, ami mindent elnyel és átalakít, ami az útjába kerül... Hamarosan fény derül arra is, mi történt az első expedícióval.

A biológusnő talál egy videófelvételt, amelyen a férje valamiféle idegen lénnyel találkozik, majd egy gránátot eldobva végez magával, nem sokkal azelőtt, hogy a képbe besétálna egy másolata. Kiderül, hogy valójában ez a másolat volt az, aki visszatért az X-térségből – ekkor megjelenik egy titokzatos lény, aki már a biológusnő vonásait viseli. Hogy küzdelmükből ki kerül ki győztesen a végén, azt nem tudhatjuk biztosan, de vannak arra utaló jelek, hogy az a Lena, aki visszatér, hogy elmesélje a történetet, talán nem is ő maga.

Neon Démon (2016)

A dán fenegyerek, Nicolas Winding Refn filmjében Elle Fanning alakítja Jesse-t, az árván maradt tinédzserlányt, aki Los Angelesbe költözik a modellkarrier reményében. A divatvilág azonban nem várt módon szippantja be, konfliktusba keveredik a rivális modellekkel. Mindannyian szenvedélyesen vágynak a kifutó sikerére, és ezért bármit hajlandók lennének megtenni. Jesse-t végül nemezisei megölik, és felfalják őt annak reményében, hogy megszerezhetik könnyed, természetes szépségét, és így a saját karrierjüket az egekbe repíthetik.

Jesse tragikus végzete azt a társadalmat kritizálja, amely a fizikai szépséget mindenek felett álló értéknek tekinti. Ez a hozzáállás képes az olyan kedves embereket, mint Jesse is megsemmisíteni, és élve felfalni őket – a lány esetében szó szerint.

Krampusz (2015)

Az európai folklór ihlette félelmetes karácsonyi horrorfilm egy vitatkozó családot követ karácsonykor. Az ifjú Max kiábrándul az ünnepből, és hátat fordít a karácsonynak. Nem sejti azonban, hogy az ünnep elutasításával magára szabadította a Krampusz haragját. A Krampusz egy ősi démoni erő, amely megbünteti a hitetleneket. Elszabadul a pokol, kedvelt ünnepi alakok kelnek szörnyűséges önálló életre, és ostrom alá veszik a családi otthont, arra kényszerítve őket, hogy harcoljanak egymásért, ha túl akarják élni az ünnepeket.

A kisfiú Max (Emjay Anthony) könyörög a Krampusznak, hogy kímélje meg őket, de végül őt is elpusztítja. A család karácsony reggelén gyönyörű otthonukban ébred, látszólag megmenekülve a katasztrofális sorsuktól. A film befejezéséből azonban kiderül, hogy a családtagok mindannyian örök rabszolgái lettek a démonnak, csapdába esve az egyik hógömbjében.

Ellenség (2013)

Napjaink egyik legfelkapottabb rendezője, Denis Villeneuve (Sicario, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049, Dűne) 2013-ban két filmet is leforgatott Jake Gyllenhaallal. A Fogságban óriási sikert aratott, a kisebb költségvetésű, kísérletezőbb Ellenség viszont a radar alatt maradt, pedig lehet, hogy erősebb is, mint az előbbi.

Gyllenhaal egy magának való tanárt alakít, aki történelmet oktat a Torontói Egyetem, és a diákokon kívül az egyetlen emberi kapcsolata a barátnője, Mary, bár a vele töltött időtöltés szinte csak a szexre korlátozódik. Amikor az egyik kollégája ajánlására megnéz egy filmet, megdöbbenve fedezi fel, hogy a főszerepet játszó színész az ő tökéletes hasonmása. Adam elsöprő vágyat érez, hogy találkozzon Anthonyval. Hamarosan azon veszik észre magukat, hogy az életük bizarr módon összefonódik egymással.

A film hírhedt befejezésében Adam közli Anthony barátnőjével, hogy távozik. Amikor nem kap választ, bekukucskál a hálószobába, és csak azt látja, hogy a lány egy óriási tarantula pókká változott.

A mélyen metaforikus Ellenség a vizuális történetmesélés segítségével tudósít egy férfi harcáról a megosztott pszichéjével. Anthony látszólag az ő sötétebbik fele, így az ő halála jelenthette volna a happy endet, de a finálé azt sugallja, hogy a gonosz énje, a belső ellensége győzött.

A falu (2004)

M. Night Shyamalan a frappáns lezárások mestere, és itt sem hazudtolta meg önmagát – noha a XVII. században élő kis közösség története sokáig túlságosan zavaros, elvont ahhoz, hogy az egész, amúgy remekül fényképezett film igazán élvezhető legyen. Túl kevés információt kapunk arról, milyen titokzatos lényektől tartanak, miért nem mennek az erdőbe, a teremtmények miért nem jönnek be a faluba.

Amikor aztán egyikük (Joaquin Phoenix) azzal a tervvel áll elő, hogy az erdőn át bemenne a városba, ahonnan gyógyszereket hozna a falunak, minden felfordul, de végül a falu vezetőjének a lánya, a vak Ivy (Bryce Dallas Howard) vág neki az útnak, és sikeresen vissza is tér.

Bár ez happy endnek tűnhet, a film klasszikus Shyamalan-féle fordulatát tekintve nagyon is baljóslatú: a szörnyek valójában a falu öregjei, a szereplők pedig a 21. században élnek. Ők azért éltetik a szörnyek mítoszát, hogy az általuk létrehozott közösséget elszigetelve tartsák a világtól. Ivyra bízták a gyógyszer megszerzését, mert ő vak, ami azt jelenti, hogy az utazás során nem látja a modern világot, és nem leplezheti le az öregek titkát. A film fináléja tehát az, hogy a gonosz vének hatalma továbbra is megmarad a falu felett.

Via: Screenrant