7 színész, akiből már az első filmje sztárt csinált

Van, hogy a tehetségnek, a szerencsének és a közönség szimpátiájának csodálatos konstellációja folytán egy színésznek nem kell apránként felépítenie mozifilmes karrierjét, elég egyszer nagyot dobnia ahhoz, hogy befusson.

Alan Rickman: Drágán add az életed!

A néhai brit kedvenc annak idején klasszikus színészképzésben részesült a londoni Királyi Színiakadémia berkeiben, de már elmúlt harminc, mire a színpadi alakítások után sor került tévés debütálására (ez volt az 1978-as Rómeó és Júlia BBC-s feldolgozásában Tybalt szerepe), és további tíz év telt el, mire rászánta magát, hogy Los Angelesbe utazzon mozifilmes meghallgatásokra járni. Itt azonban azonnal szerencséje volt azzal, hogy megkapta az 1988-ban bemutatott első Die Hard főgonoszának szerepét, mivel Hans Gruberként olyan emlékezeteset játszott, hogy rögtön bekerült

minden idők legikonikusabb filmes gonosztevői

közé, és ez egyúttal további kultikus szerepek előtt nyitotta meg számára az utat a Robin Hood, a tolvajok fejedelme nottinghami seriffjétől kezdve a Harry Potter-filmek Piton professzoráig – és persze azonnali belépőt jelentett a sztárvilágba.

Forrás: Mokép

 

Mark Hamill: Csillagok háborúja

Az 1977-es Star Wars IV.: Egy új remény nemcsak minden idők egyik legnépszerűbb és legsikeresebb filmes franchise-át indította el, de három főszereplőjének, Mark Hamillnek, Carrie Fishernek és Harrison Fordnak is beindította a karrierjét – közülük a Luke Skywalkert alakító Hamill volt az, akinek (több mint két tucat kisebb-nagyobb tévés szereplés után) ez volt az első mozifilmje. Érdekesség, hogy a színész egyébként – a Star Wars-filmek epizódjait leszámítva – se előtte, se utána nem vállalt hasonló szerepet, talán pont azért, mert annyira eggyé vált a neve az űrfilmes franchise Luke-jával.

A Csillagok háborúja-mozik után Hamill visszatért a sorozatok világába, és rengeteg szinkronmunkát is vállal, minek köszönhetően már több mint 360 cím szerepel a filmográfiájában.
Forrás: Disney+

 

Jamie Lee Curtis: Halloween – A rémület éjszakája

Jamie Lee Curtis édesapja Tony Curtis volt, édesanyja pedig Janet Leigh, de a fiatal színésznő nem élt vissza szülei hírnevével, hiszen mozifilmes debütálását egy olyan független horrorfilmben nyújtotta, amiről annak idején nem sokan mondták volna meg, hogy igazi paradigmaváltást jelent majd a szubzsánerben, és újradefiniálja a slasher alműfaját. Ez volt az 1978-as Halloween, ami nemcsak azonnal sztárt csinált Curtisből, de

az ő alakja miatt hozták létre a sikolykirálynő („scream queen”) kifejezést, és ő lett az egyik első „final girl” is.

Ezt követően Jamie Lee Curtis még egy sor horrorban játszott, de a nyolcvanas-kilencvenes években újragondolta a karrierjét, és elkezdett vígjátékokban (Szerepcsere, A hal neve: Wanda) és akciókomédiákban is (True Lies – Két tűz között) szerepet vállalni.

Forrás: Pannonia Entertainment

 

Edward Norton: Legbelső félelem

Edward Norton New Yorkban tevékenykedett színpadi színészként, amikor beválogatták az 1996-os tárgyalótermi thriller egyik főszerepére – amire állítólag azért kapott esélyt, mert Leonardo DiCaprio visszamondta Aaron Stampler, a gyilkossággal vádolt félszeg ministránsfiú szerepét. Norton pedig úgy jelent meg a meghallgatáson, hogy már karakterben volt, és dadogva beszélt, amit az alkotók olyan jó ötletnek találtak, hogy a forgatókönyvben eredetileg nem szerepelt beszédhibát a filmbe is beleírták. A Legbelső félelemben nyújtott elképesztő alakításával a színész rögtön Oscar-jelölést érdemelt (a Golden Globe-díjat pedig meg is nyerte),

így átütő sikere olyan további nagy durranások előtt nyitott utat a számára, mint például az Amerikai história X, a Harcosok klubja vagy a Pókerarcok.
Forrás: UIP-Duna Film

 

Norton azóta gyakran visszaél sztárstátuszával

Edward Norton legnagyobb botrányai

Augusztus 18-án ünnepli 53. születésnapját ez a tagadhatatlanul tehetséges színész, aki egy időben hatalmas sztár volt, de mostanság csak elvétve láthatjuk filmekben. Megnéztük, hogyan jutott el odáig, hogy ma már egyetlen nagy stúdió sem szívesen forgat vele.

Tovább

 

Eddie Murphy: 48 óra

Standupos és komikusi körökben Eddie Murphy már 1980–81-ben sztárnak számított: akkor csatlakozott ugyanis a legendás humorműsor, a Saturday Night Live csapatához. Első mozifilmje azonban az 1982-ben bemutatott buddy movie-ba oltott akcióvígjáték, a Nick Nolte oldalán forgatott 48 óra volt, amivel egy csapásra sztárrá vált a nagyközönség szemében is. A filmet rendező Walter Hill egyébként később úgy nyilatkozott, hogy először ugyan bizonytalan volt Murphy szerepeltetésével kapcsolatban,

de a forgatás végére biztos volt benne, hogy a kezdő színész akkora szenzáció lesz, mint Richard Pryor.

És Hillnek igaza lett, hiszen Eddie Murphy ezután olyan bombasikereket forgatott, mint például a Beverly Hills-i zsaru-filmek, az Amerikába jöttem, a Szerepcsere vagy a Bölcsek kövére.

Forrás: UIP-Duna Film

 

Lupita Nyong'o: 12 év rabszolgaság

Lupita Nyong'o produkciós asszisztensként kezdte a pályafutását Hollywoodban (ebben a munkakörben dolgozott például Az elszánt diplomata című Ralph Fiennes-filmben), majd visszatért szülőhazájába, Kenyába (pontosabban szülei szülőhazájába, mivel ő maga Mexikóban látta meg a napvilágot), ahol beválogatták egy tévésorozatba.

Ezután elkezdte a Yale drámatagozatát, és még mindig oda járt, amikor kiválasztották a 2013-ban bemutatott 12 év rabszolgaság egyik fontos mellékszerepére.

Forrás: Pro Video


Nyong'o már ezt sem nagyon tudta hova tenni, és folyamatosan imposztor-szindrómával küszködött a louisianai forgatás alatt, így még nagyobb sokk volt a számára (és az egész világ számára is), hogy

első alakításával rögtön Oscart nyert.

Ezt követően a színésznő karrierje egyenesen szárnyalni kezdett, és azóta is folyamatosan játszik: a legnagyobb franchise-ok mellett (Star Wars: Az utolsó Jedik, Star Wars: Skywalker kora, Fekete Párduc, Fekete Párduc 2.) olyan szerzői művekben is, mint például Jordan Peele Mije, amelynek kettős szerepében elképesztő alakítást nyújtott.


Cameron Diaz: A maszk

Ahogy arról 10 dolog, amit nem tudtál A maszkról című cikkünkben is írtunk, a Jim Carrey-komédia bártündérének szerepét eredetileg Anna Nicole Smithnek, Jennifer Connellynek vagy Vanessa Williamsnek szánták. Ám amikor rátaláltak Cameron Diazra, a rendező, Chuck Russell csakis őt akarta. A producerek azonban nem akarták szerződtetni, hiszen az addig modellként dolgozó Diaznak ez volt az első filmszerepe. Vagy egy tucatszor behívták meghallgatásra, és végül csak egy héttel a forgatás megkezdése előtt bólintottak rá a szerepeltetésére – annak köszönhetően, hogy Russell kijelentette, ha nem játszhatja a modell a női főszerepet, nem vállalja a rendezést.

Forrás: RTL Klub


A rendező (és persze a színésznő) számításai pedig abszolút bejöttek: A maszk premierjét követően Cameron Diaz kis túlzással egyetlen éjszaka alatt vált világsztárrá, és a továbbiakban olyan blockbusterekben játszott,

mint a Keresd a nőt! vagy a Charlie angyalai-filmek; emellett pedig olyan, szokatlanabb humorú alkotásokban is kipróbálta magát, mint például a kultikus A John Malkovich menet.


(via Ranker)

 

További érdekességek A maszkról

10 dolog, amit nem tudtál A maszkról

Jim Carrey egyik első nagy sikere máig emlékezetes, hiába telt el azóta 26 év. A maszkot bármikor szívesen újranézzük (a napokban többször is adja a tévé), és ezekkel az érdekességekkel együtt még jobb lehet az élmény.

Tovább