8 film, amiben nem az a főszereplő, akiről először gondoltuk

Hiába megyünk egy karakterrel, egyszer csak kiderül: nem is ő áll a középpontban.

Ismeritek a kiskacsa-effektust? A lényege, hogy azzal a karakterrel megyünk egy történetben, akit először megmutatnak nekünk (a nevét onnan kapta, hogy a kiskacsa, amikor kikel a tojásból, azt tekinti anyukájának, akit először meglát, tehát őt fogja követni). Általában ez a szereplő lesz a főhős is, ám előfordul, hogy az alkotók átvernek minket. Következzen nyolc olyan film, amiben egyáltalán nem az lett végül a főszereplő, akiről először azt hittük.

 

ÓVATOSAN, INNENTŐL DURVA SPOILEREK!

 

Psycho (1960)

Alfred Hitchcock klasszikusáról mindenkinek az anyja ruhájában gyilkoló Norman Bates (Anthony Perkins) ugrik be először, pedig sokáig fel sem tűnik a filmben: Marion Crane (Janet Leigh) történetével indul a Psycho, és kezdetben nem is horrort, hanem egy tolvajsztorit ígér. Ám szegény lány pórul jár, amikor a főnökétől elbugázott pénzzel egy baljós motelben szál meg:

még csak háromnegyed óra telt el a filmből, amikor Marion rút halált hal a filmtörténelem legemlékezetesebb késeléses jelenetében, amiben fontos szerepet játszik egy zuhanyfüggöny és a vonósok.

De Hitchcock tovább trükközik, hiszen még ekkor sem Norman lesz a főszereplő, hanem a Marion után nyomozó húga, Lila (Vera Miles) és a lány pasija (John Gavin).

 

A nyolcadik utas: a Halál (1979)

Ha ki kell nyírni egy Xenomorph-ot, akkor egészen biztosan Ripley hadnagy (Sigourney Weaver) jut eszünkbe mint a legmegfelelőbb ember a feladatra. Pedig a Ridley Scott által rendezett

első részben még egyáltalán nem úgy tűnt, hogy ő lesz a főszereplő, mi több: az egyetlen túlélő

(tudom, plusz a macska!). Ennek legfőbb oka, hogy Weaver akkoriban még egyáltalán nem volt ismert színész, ellentétben John Hurttel és Tom Skerritt-tel, akik viszont a film elején meghalnak.

 

Beetlejuice – Kísértethistória (1988)

Bár kétségtelen, hogy Michael Keaton ellopja a show-t Tim Burton filmjében, ez egy kiváló példa arra, hogy

nem mindig a címszereplő lesz a főszereplő is egyben.

A főszerepet ugyanis Geena Davis és Alec Baldwin kapta: ők alakítják azt a nemrég elhunyt házaspárt, akik kísértetként mindent megtesznek azért, nehogy új család költözzön az ő egykori házukba. A szellemjárás részeként jelenik meg Beetlejuice, aki nagyban hozzájárul a történet dramaturgiájához és hangulatához, de ettől még nem lesz főszereplő.

 

Sikoly (1996)

Több mint 35 évvel a Psycho után Wes Craven is átejtette a nézőket a hitchcocki csavarral. A Sikoly szintén egy nagynevű színésznővel kezdődik: az akkor pályája csúcsán lévő Drew Barrymore-ral indít, így joggal gondolnánk, hogy ő lesz a film főszereplője (ha nem "a" főszereplő, mivel egy tinicsapatot mozgató slasherről van szó, de legalább az egyik). Aztán

megcsörren a telefon, megkezdődik Casey kálváriája, és kb. negyedórával a film kezdete után kinyírja őt a maszkos gyilkos.

Pedig Barrymore még a film plakátján is szerepelt! Az ötlet állítólag magától a színésznőtől származik, akit Craven eredetileg valóban főszereplőnek akart.

még több kiszámíthatatlan csavar

 

Túl a fenyvesen (2012)

Ismét egy olyan film, amiben a főszereplőnek hitt karakter idő előtt elhalálozik. Ryan Gosling már népszerű színész volt, amikor elvállata Luke szerepét, ezért is sokkoló, amikor az Averyt alakító Bradley Cooper a film első harmadában lelövi. Az ilyen esetekben általában az elhunyt családjával vagy barátaival megy tovább a történet, ám ezúttal

egy merészebb nézőpontváltásnak lehetünk tanúi, ugyanis ugrunk egyet az időben, és Luke gyilkosának sztoriját láthatjuk a továbbiakban.

 

G.I. Joe – Megtorlás (2013)

A 2009-es első G. I. Joe-filmben, A kobra árnyékában nyomon követhettük Duke (Channing Tatum) útját a csapatvezetői posztig, így joggal hihettük azt, hogy a Megtorlásban is fontos szerep jut neki. Pláne, hogy Tatum megismételte a szerepet a filmben, így vezetőként főszereplőnek gondolta a néző. Csakhogy

Duke kb. a film felénél meghal egy légitámadásban.

Tatumot állítólag nem különösebben érdekelte az alkotók döntése, ráadásul a karakter egy emlékezetes és érzelmes búcsút kapott.

 

Godzilla (2014)

Az idén tízéves Godzilla-rebootot nemcsak a szörnyfilmek kedvelői, de a Breaking Bad című sorozat rajongói is várták, hiszen feltűnt benne Bryan Cranston, aki a szériában az abszolút főszereplőt, Walter White-ot alakította.

Úgy tűnt, itt is az ő tudósa, John Brody lesz a főhős, ám egy ponton elhalálozik,

és a fia, Ford (Aaron Taylor-Johnson) veszi át tőle a főszereplői státuszt (legalábbis emberként, hiszen mindenki tudja, hogy az igazi főszereplő maga Godzilla). Cranston később úgy nyilatkozott a karaktere korai halálról, hogy pazarlásnak érzi, hiszen John volt az érzelmi középpont, aki egészen addig vezette a nézőket.

 

Aljas nyolcas (2015)

Quentin Tarantino filmjeiben egyáltalán nem szokatlan, ha kinyírnak valakit, de John Ruth (Kurt Russell) halála nemcsak brutális, de megdöbbentő is. Jó darabig ugyanis úgy tűnik, ő az Aljas nyolcas főszereplője, ám

egy ponton valaki megmérgezi, majd lelövik.

A kunyhóban rekedt idegenek számára ez az esemény egyértelművé teszi: nem véletlenül volt olyan feszült a viszony köztük már az első pillanatban. Innentől pedig már nem az a tét, hogy sikerül-e bíróság elé állítani Daisyt (Jennifer Jason Leigh), hanem hogy ki a gyilkos közülük?

 

(via Collider, GameRant, MTV)