Csak CGI szexjelenetek lesznek a jövőben a filmekben és sorozatokban?

A világméretű koronavírus-járvány alapjaiban forgathatja fel június 12-től az újrainduló forgatások eddig megszokott rendjét.

Míg idehaza már vége a világméretű koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozásnak, addig Hollywoodban továbbra sem zökkent még vissza az élet a régi kerékvágásba. Szünetelnek a filmforgatások (leálltak a Batman, a Mátrix 4 és az új Jurassic World munkálatai is), és az sem biztos, hogy a Teneten kívül egyáltalán bármi más mozikba fog kerülni idén nyáron, mivel az összes nagy stúdió fél-egy évvel elcsúsztatta a bemutatóit.

A színész-, rendező- és egyéb szakmai céhek hónapok óta dolgoznak a részletes biztonsági protokollon ara az esetre, amikor június 12-től Kalifornia kormányzója úgy határoz, hogy ismét zöld utat kaphatnak a forgatások. No de hogyan forgat filmet az ember maszkban? Eddig ugyanis csupa olyasmit lehetett hallani, hogy kizárólag csak egymástól több méterre álló, egymásnak hátat fordító színészekkel lehet majd dolgozni, gumikesztyűs-maszkos stábtagoknak kell mindig mindent lefertőtlenítenie, a statisztákra pedig nem lesz szükség egy ideig, mert a tömegjeleneteket az utómunka alatt komputerrel berajzolt emberekkel oldják meg inkább a nagy stúdiók. Nem lesznek klasszikus castingok, meghallgatások, szereplőválogatások és tesztfelvételek, lesz viszont egy szigorú szűrés, hogy az új filmekbe és sorozatokba kiszemelt színészek nem koronavírusosak-e. Nem lesz büfékocsi és catering, elmaradnak a közös stábvacsorák, a szigorúan ellenőrzött ételadagját minden stábtag magányosan fogja elfogyasztani.

És bizony szexjelenetet sem lehet majd forgatni, hiszen ott nem két méterre vannak egymástól a színészek...

Justin Timberlake és Mila Kunis ma már nemigen forgathatná le így a Barátság extrákkalt... (fotó: InterCom)

 

A forgatókönyvírók szakszervezetének például már van egy 22 oldalas iránymutatása arra nézvést, mi a helyes eljárásrend close contact moments, azaz közeli kontaktust igénylő jelenetek esetében. A már kész, vagy most készülő forgatókönyvekben három dolgot csinálhatnak a szexjelenetekkel (és persze a kanapén tévézéssel, a kocsiban utazással vagy egy szkandermeccsel):

  • újra kell írni a jelenetet
  • ki kell dobni a jelenetet
  • CGI technológiával kell megoldani a jelenetet

Az biztos, hogy igen érdekes werkvideók fognak születni a 2020. június 12. után leforgatott filmekről - és a szigor alighanem a történetre és a látványvilágra is rá fogja majd nyomni a bélyegét! (via Movieweb & The Sun)