sPORT

A Római Teniszakadémiáról Tokióba vezet az út

Minden nap egyre közelebb kerülünk a Nyári Olimpiai Játékok megnyitójához, így árgus szemmel figyeljük már most a magyar sportolók felkészülését. A tenisz versenyeken a Wimbledonban negyeddöntős Fucsovics Márton és női párosban a Babos Tímea, Jani Réka kettős léphet pályára.

Az utolsó, amolyan felkészülési torna ezen a hétvégén a Római Teniszakadémián zajlik, ahol női párosunk is szerencsét próbál.

A második helyen kiemelt Babos-Jani kettős hétfőn a szabadkártyás Drahota-Szabó Dorka, Udvardy Luca kettőssel találkozott. Az összmagyar meccs mindössze 52 percig tartott, Babosék csak három gémet vesztettek.

“Bevallom, hogy nagyon izgultam, de mindig sok erőt ad a hazai környezet” – mondta a pályán Babos Tímea

“Picit belerokkantam lelkileg az elmúlt hónapokba, de most csodálatos, hogy buborék helyett a saját ágyamban alhatok, magyar szót hallok a lelátókról, és itt lehetnek a hozzátartozóim. A wimbledoni centerpálya sem tud annyi energiát adni, mint ez a pálya, és sosem gondoltam volna, hogy ennyi sikert érek el, amikor 2010-ben először játszottam itt”

– tette hozzá könnyeivel küszködve a párosban négyszeres Grand Slam- és háromszoros világbajnok.

 

Babos Tímea / Forrás: Getty Image

 

 

Jani Réka kifejtette, örül, hogy párossal kezdett Budapesten, mert így ráhangolódhatott a keddi egyes meccsére.

“Sok trükkös megoldást és háromórás csatát ígérek holnapra” – mondta nevetve.

Kedden Babos Tímea és Jani Réka is elkezdte szereplését egyesben, ám ez nem sikerült túl jól

A világranglista 186. helyezettje Jani Réka a centerpálya nyitómérkőzésén az olasz Elisabetta Cocciarettóval (112.) találkozott, aki szerencsés vesztesként főtáblás volt nemrég a Roland Garroson.

A versenynapot nyitó magyar-olasz csata igazi salakteniszt hozott 10-15 ütéses labdamenetekkel. A 29 éves Jani 2:1-nél vette el először tíz esztendővel fiatalabb riválisának az adogatását, aki 4:4-nél utolérte őt, de a siófoki teniszező egymás után két gémmel lezárta az 58 perces szettet.

A folytatásban Jani – aki már 2011-ben főtáblás volt a Hungarian Grand Prix-n – bátor játékkal 5:2-re elhúzott, ám ekkor jött az újabb hullámvölgy, és az anconai ellenfél egyenlített. A magyar teniszező egy újabb bréket követően a meccsért adogatott, és bár látszott rajta az idegesség, a negyedik mérkőzéslabdáját értékesítve befejezte a 2 óra 22 perces találkozót.

“Nagyon izgultam a végén, hogy sikerüljön befejezni. A nagypapám a múlt héten halt meg, őt is kértem, hogy segítsen nekem” – mondta meghatódva Jani Réka. “Nagy lehetőség ez nekem, örülök, hogy a főtáblán kezdhettem, köszönöm Márky Jenőnek a szabadkártyát, és hogy nem kellett pályára lépnem a selejtezőben. Ennek ma meglett a hatása.”

Babos Tímea (121.) a hatodik helyen kiemelt Aljakszandra Szasznoviccsal (86.) csapott össze az Asbóth József Stadionban.

A délelőtti rajtnál is 30 fokot mértek a napfényben úszó centerpályán, de Babos és Szasznovics negyedik csatájára már óriási hőségben került sor, amelyen a Duna mentén lengedező szél sem segített. Alighanem ez volt az oka, hogy alig maroknyi néző látogatott ki a párosban négyszeres Grand Slam- és háromszoros világbajnok hazai mérkőzésére.

A 28 éves közönségkedvenc a bal combján nagy kötéssel lépett pályára, majd rögtön elvesztette az adogatását, és az első négy gémben összesen csak hat pontot nyert. A minszki rivális érezte, hogy Babos nincs százszázalékos állapotban, lendületesen irányított, fokozatosan növelte előnyét, és 22 perc alatt 6:0-ra hozta a nyitószettet.

Az MTK játékosa könnyezve ült a padon, amíg fellocsolták a salakot, de folytatta a találkozót. A második felvonás alig tíz percig tartott, amikor Babos jelezte, hogy nem tudja folytatni, majd sírva leballagott a pályáról, és még az ilyenkor szokásos nyilatkozatra sem került sor.

Édesapja, Babos Csaba az MTI-nek elmondta, lánya Wimbledon óta küszködik csípősérüléssel.

“Londonban jött elő ez a probléma, és most a budapesti edzéseken sem nézett ki bíztatóan” – közölte a női szakágvezető, aki egyben Billie Jean King Kupa-kapitány is.

“Bizonyos mozdulatoknál Timinek komoly fájdalmai vannak, szerintem nem kellett volna elvállalnia az egyénit, de ki akarta próbálni, hogy mennyire bírja a terhelést. A párost minden bizonnyal folytatja, ráadásul hétfőn már utaznának Rékával az olimpiára, ez ügyben néhány nap múlva döntünk majd.”

Forrás: MTI

Fucsovicsnak Djokovics lett a végállomás Wimbledonban