Fagypont alatt – Ezt a filmet láttam már, aztán mégsem

A történet kísértetiesen hasonlít egy vagy akár több másik film sztorijához, pedig nyilván nem koppintásról van szó, de a lényeg az, hogy a megtámadott rabszállító autó története baromi izgalmas.

Volt idő, amikor úgy nézett ki, hogy Antal Nimródból nagy amerikai rendező lesz, és ennek a folyamatnak volt logikus állomása az olyan nagy nevekkel, Matt Dillon, Jean Reno és Laurence Fishburne de viszonylag szerény költésvetésből leforgatott „iparosmunka”, A szállítmány (2009). A film nem lett klasszikus, ahogy a kezdeti sikerek után valamiért Antalból sem lett komoly tényező az amerikai filmgyártásban, de egy abszolút vállalható darabról van szó, nagyon izgalmas alapkoncepcióval: egy pénzszállító autót támadnak meg, jelen esetben a sofőr mohó, korrupt kollégái, és a páncélautóba zárt/szorult főhősnek azzal kell megvédenie magát, amit odabent talál. A Netflixre frissen felkerült spanyol Fagypont alatt ugyanezt adja elő – csak pénzszállító helyett rabszállítóról van szó, bár a két páncélozott autó majdnem ugyanolyan, csak ugye a szállítmány teljesen más.

Hősünk, a kedves családapa Martin (a végig nagyon visszafogott, de pont ezért jó Javier Gutiérrez) új beosztásba és új rendőrőrsre kerül, ahol partnert is kap, egy tapasztalt, de forrófejű zsaru (Isak Férriz) személyében, első megbízatása pedig egy rabszállító autó vezetése: hat rabot kell a közeli fegyházból egy távolabbi börtönbe átvinniük az éjszaka közepén. Bár Spanyolországban járunk,  csikorgó hideg van odakint, és amikor az autó egy ködös mellékútra ér, lecsapnak rájuk. Kilövik a kísérő rendőrautót, majd szabályos ostrom alá veszik a rabszállítót, és a támadó tudja, mit csinál. A bent lévők, a magára maradt Martin és a rabok csak annak köszönhetik az életüket, hogy az ismeretlen vagy ismeretlenek egyiküket élve akarja. És persze jön is a kérdés: a fenyegető magatartású román maffiózó rokonai vannak odakint? Vagy a szökésre tudatosan készülő szélhámosnak (Luis Callejo ) akadt segítsége, vagy esetleg valaki másra fáj a foguk, és ha igen, miért? Nem tudjuk, hogy a páncélozott járműbe zárt férfiak sem tudják – kivéve persze azt, akire fáj a foga a kintieknek, de ő hülye lenne elmondani -, és ez határozza meg a cselekményt a továbbiakban.

Ez alapján alakulnak és bomlanak fel új szövetségek és ezért változnak folyamatosan az erőviszonyok, és ez viszi előre magát a filmet is. Olyannyira, hogy amikor kiderül, ki az illető, az, hogy miért akarják pont őt és az, hogy ki vadászik rá, a Fagypont alatt rengeteget veszít nem csak az intenzitásából, de az eredetiségéből is. Ami persze ironikus, mert nem csak Antal Nimród filmjéhez lehet hasonlítani, hanem A 13-as rendőrőrshöz (2005), illetve a nagy klasszikus Con Air - A fegyencjárathoz (1997), sőt, néhány túlélőfilmhez is, de mégsem gondolom, hogy Lluís Quílez rendező (Gyermekek a sötétből, Graffiti) koppintott volna, hanem a felállás, a műfaj és az alapsztori adja a párhuzamokat. Quilez pedig a történet kétharmadáig szinte tökéletesen vezényli le a filmet, nem sietve, megismertetve velünk minden karaktert, kerülve a látványos elemeket, végig a valóság talaján maradva, jól készítve elő minden fordulatot, de a végére kifogy a lőszerből. Nem mondom azt, hogy elrontja a lezárást, inkább azt, hogy elfogy a lendület, kifogynak az ötletek, és jönnek az első logikai bukfencek is.

Egy jobb, feszesebb és főleg logikusabb lezárással, a nagy leleplezés további visszatartásával akár egy tökéletes akciófilmet is kaphattunk volna, de erre még várnunk kell.

Értékelés: 6/10