Lázban égnek a rajongók az Obi-Wan Kenobi trailere miatt

A Disney+-ra érkező újabb Star Wars-spinoffsorozat ügyesen megy rá a nosztalgiára: a címszerepet alakító Ewan McGregor és Hayden Christensen mellett mások is visszatérnek.

A Disney+-on május 25-én debütáló élőszereplős széria frissen nyilvánosságra hozott előzetese a rajongókat elsősorban azzal villanyozta fel, hogy felcsendül benne John Williams Duel of the Fates című szerzeménye, amit utoljára a Star Wars I. rész – Baljós árnyakban hallhattunk, Obi-Wan, Qui-Gon Jinn és Darth Maul hármas küzdelme, illetve a végefőcím alatt.


Az ikonikus zene pedig nemcsak a mezei nézőket hozta lázba, hanem a Baljós árnyakban Jar Jar Binkset alakító Ahmes Bestet is, aki a Twitteren azt írta,

majdnem kiugrott az ablakon,

amikor meghallotta a trailerben a Duel of the Fates-et, ezenkívül meleg szavakkal emlékezett meg egykori, vele ellentétben a sorozatban is visszatérő kollégáiról.

Ahogy arról korábban már írtunk, az 1999 és 2005 bemutatott előzményfilmek, illetve George Lucas eredeti trilógiája közti időben játszódó sorozatban a címszerepet alakító Ewan McGregor mellett a Darth Vadert megformáló Hayden Christensen is visszatér (ha nagyon fülelünk, hallhatjuk is szuszogni a trailerben), és újra láthatjuk Joel Edgertont is Owen bácsiként (ő korábban A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja című részekben játszotta a figurát).


Az előzetes további ismerős karakterei azok a Sith Inkvizítorok, akik a Star Wars: Lázadók című animációs szériában szerepeltek, és a Birodalom Jedi-vadászaiként tevékenykednek. Vezetőjüket, a Nagy Inkvizítort a mostani sorozatban Rupert Friend (Büszkeség és balítélet, Az ifjú Viktória királynő) kelti életre. Az említetteken kívül egyébként olyan további színészek szerepelnek még az Obi-Wan Kenobiban, mint

Kumail Nanjiani (Rögtönzött szerelem, Örökkévalók), Benny Safdie (a Csiszolatlan gyémánt rendezője), Indira Varma (Káma-Szútra, Luther, Trónok harca) vagy Sung Kang (Halálos iramban-filmek).


(via Independent, Looper)