Majdnem ez az Oscar-díjas színész játszotta a The Last of Us főszerepét Pedro Pascal helyett

Az eredeti videójáték és az az alapján készülő sorozat egyik sztárja, Jeffrey Pierce fedte fel a nagy titkot.

Pierce a széria negyedik és ötödik részében alakította a Perry nevű karaktert, míg a videójátékban ő kölcsönözte a főhős, Joel testvérének, Tommynak a hangját. Amikor a színészt arról kérdezték, hogyhogy nem ő lett Tommy a sorozatverzióban is, érdekes dolgot árult el a kezdeti tervekről.

„Szerintem először még úgy volt, hogy Mahershala Ali fogja játszani Joelt,

ami nyilvánvalóan kizárja, hogy én legyek a testvére” – mondta a színész. „Aztán amikor kiderült, hogy Pedrót válogatták be, már tudtam, hogy így sem lehetek én az öcs, hiszen idősebb vagyok Pedro Pascalnál. Szóval nem kergettem délibábokat ezzel kapcsolatban” – tette hozzá.

A filmbeli Tommy, azaz Gabriel Luna Pedro Pascallal a sorozatban. Forrás: HBO Max


Nem meglepő egyébként, hogy az alkotók (a Csernobil révén ismert Craig Mazin és a videójátékot is jegyző Neil Druckmann) Mahershala Aliban is gondolkodtak, hiszen mozifilmjei mellett a kétszeres Oscar-díjas sztár olyan sorozatokban is megmutatta már tehetségét, mint a True Detective harmadik évada, a Kártyavár vagy a Luke Cage.

De azért nem tragédia, hogy végül mégsem rá esett a készítők választása, hiszen a The Last of Usban kiválóan működik a kémia a végül főszereplőül választott Pedro Pascal és a női főszereplő, a Trónok harcában gyerekszínészként megismert Bella Ramsey között. Mindenesetre érdekes elképzelni, hogy festene mindez Alival.

(via Independent)