Újabb gyilkos ápoló érkezett a Netflixre, ezúttal Skandináviából

A streamingóriás új true crime minisorozata egy gyilkos nővér ténykedését, illetve az őt lebuktató kollégája akcióját mutatja be. Ha a sztori ismerős, az nem a véletlen műve.

Tavaly októberben került fel a Netflixre A másik nővér című, Jessica Chastain és Eddie Redmayne főszereplésével készült film, amelyben azt követhettük, ahogy egy kórházi nővér (Chastain) gyanakodni kezd, hogy a kollégája (Redmayne) szándékosan megöli a gondjaira bízott betegeket, majd a hatóságokkal együttműködve lebuktatta a férfit.

A sztorit az amerikai Charles Cullen története ihlette, aki évtizedeken át, a nyolcvanas évek végétől a 2000-es évek elejéig több száz rábízott beteget gyilkolt meg a gyógyszeradagjuk manipulálásával. Az általa elkövetett rémtettek közül a Variety szerint Cullen mindössze negyvenet ismert el, de az ügyet ismerők szerint halálos áldozatai száma nagyjából négyszázra tehető.


Alig félévvel később megérkezett a streamingóriás felületére Az ápolónő című dán minisorozat, amelynek a cselekménye szinte szóról szóra megegyezik a fentebb ismertetettel, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mindkét érintett, a sorozatgyilkos és az őt lebuktatót kolléga is nő. Némi plusz izgalmat az csempész a sztoriba, hogy az az ápoló, aki gyanakodni kezd, még kezdő (sőt, rögtön a nővérképző után, pályája első állására osztják be a sorozatgyilkos nővér mellé), így nagyon sokáig nem hisz neki senki.

A Kristian Corfixen The Nurse: The True Story Behind One Of Scandinavia's Most Notorious Criminal Trials című könyve alapján készült széria az újonc Pernille Kurzmann nézőpontjából ábrázolja az esményeket, amelyek azután történtek, hogy a Nykøbing Falster Hospital nevű egészségügyi intézményben a veterán nővér, Christina Aistrup Hansen oldalán kezdett dolgozni, és gyanússá vált a számára, hogy nagyon sokan meghalnak a sürgősségi osztályon (ráadásul fiatal páciensek, vagy olyanok, akiket nem életveszélyes állapotban vittek be), amikor Christina viszi az éjszakai ügyeletet.

Forrás: Netflix


Pernille végül kiderítette, hogy tetemes mennyiségű morfium és diazepám (ismertebb nevén válium) is eltűnt az osztályról, és a tényeket összekötve rájött: a személyiségzavarban szenvedő Christina ezeknek a szereknek a túladagolásával ért el szívmegállást a pácienseknél, hogy ily módon kerüljön a figyelem középpontjába (mint az illető, aki megpróbálta megmenteni őket, csak sajnos nem járt sikerrel). Pernille Kurzmann azóta is a nykøbingi kórházban dolgozik, Christina Aistrup Hansen pedig – akire végül négy gyilkossági kísérletet sikerült csak rábizonyítani – 12 éves börtönbüntetését tölti. A jelenleg 39 éves nő 50 éves korában fog szabadulni.

„Nagyon sokan gyanakodtak, vagy gondolták azt, hogy láttak valamit – mégis az új munkatárs, akinek ráadásul ez volt az első munkahelye, lett az, aki

nemcsak érezte, hogy valami nincs rendjén, hanem tett is valamit az ügyben,

amivel szinte mindent kockára tett az életében” – nyilatkozta Az ápolónőről és a mögötte álló igaz történetről a sorozatot rendező Kasper Barfoed. A másik nővérhez hasonlóan egyébként nem túl meglepő módon ez az alkotás is szinte azonnal bekerült a Netflix TOP10-es nézettségi listájába.


(via Collider)