Az antiszuperhősfilm, amivel Will Smith megelőzte a korát

A Hancockból nem lett klasszikus, de azért kiváló móka. Tévéajánló!

Léteznek olyan filmek, amelyekre mindenki emlékszik az izgalmas alapkoncepció vagy a főszereplő sztár miatt, de valami mégis hiányzik belőlük, hogy feltegyük őket a klasszikusok polcára. Tipikusan ilyen a Will Smith-féle Hancock is, ami talán az időzítése miatt nem szólt akkorát. 2008-ban kezdett még csak felpörögni a szuperhősös műfaj, ekkor mutatták be a Vasembert is, és a nézők még komolyan vették a zsánert, nem a kifordítására voltak kíváncsiak. Pár évvel vagy akár egy évtizeddel később, amikor már kezdett kicsit túl sok lenni a Marvel-mániából, biztos sokkal izgalmasabb lett volna a Will Smith által alakított antiszuperhős figurája, aki pont olyan felelőtlenül viselkedik, mint napjaink népszerű sorozatának, A fiúknak a szereplőgárdája.

A Hanckok persze nézhető (unortodox) szuperhősfilmként is, mert bár az amnéziás címszereplő nem egy tipikus hős, azért megkapjuk a kötelező nagy összecsapásokat, amikor megjelenik a szintén emberfeletti képességekkel rendelkező Mary, akit Charlize Theron játszik. Ő egyébként úgy kerül a képbe, hogy hősünk annyi kárt okoz a városnak, így szüksége van arra, hogy valaki javítson az image-én, és ez a valaki Ray (Jason Bateman), a PR-szakember, akit egy felé robogó vonat elől mentett ki. És mit tesz isten, Ray felesége, Mary Hancock volt hitvese, egy rendkívüli erejű lény, akivel 3000 évig éltek együtt .

A film egyébként hiába nem győzte meg a kritikusokat, a 150 millió dolláros büdzsére összesen 630 millió bevételt termelt, vagyis a közönség elég jól fogadta (a PORT olvasói 7.9-re osztályozták), így aztán logikus lett volna folytatni, de a második rész máig nem készült el, hiába tervezték sokáig.

Érdekesség, hogy az eredeti forgatókönyv sokkal durvább volt. Hancock abban konkrétan egy alvilági alak, aki ráadásul szexuálisan is frusztrált, mert

nem tud szexelni anélkül, hogy meg ne ölné a partnerét.

A korhatárbizottság így is engedélyezte a Hancock robbanásszerű orgazmusát bemutató jelenetet, de a végső vágásból kivették, mert a tesztközönség nem találta viccesnek. A producerek úgy döntöttek, a széles közönséget célozzák meg, így jelentősen finomították a film hangnemét, és sikerült megkapniuk a PG-13-as besorolást.

Via: IMDb