Az Exatlon új szabályai szerint bármelyik játékos veszélybe kerülhet

A TV2 műsorában már az első héten új szabályokat vezettek be.

Az Exatlon új, All Star Évadában a TV2 nem ódzkodott az alapvető változtatásoktól, hiszen Palik László távozásával az ARENA4 csatorna műsorvezetője, Monoki Lehel vette át a játékmesteri posztot. Ez már rögvest megosztotta a tévénézőket, sokan nem tartják méltó utódnak – erről bővebben itt írtunk. De mi is úgy láttuk, hogy Monoki még találta meg a hangját, és maga a verseny sem bővelkedik izgalmakban. Talán épp ezért csavarintott a TV2 a szabályokon is, ugyanis már az első héten végjáték lesz.

A Blikk összefoglalta az új szabályokat:

Sok minden múlik a statisztikán, méghozzá elég komisz módon. Tegnap a bajnok csapat veszített, így Ungvári Miklós betegsége miatt Somhegyi Krisztián és Virág András, a két legrosszabb statisztikájú versenyző már biztosan párbajozik. Azonban, ha ma nyernek a bajnokok, mindkét oldalon párbajozhatnak: András és Krisztián a piros csapatból, továbbá a kékek leggyengébb játékosa, akit a legjobb statisztikájú választ ellenfélként. A párbajok vesztesei küzdenek meg a játékban maradásért. Hármas párbaj is kialakulhat, mert ha a bajnokok ismét veszítenek, a két biztos játékos mellé a legjobb statisztikájú kijelöl egy harmadik piros versenyzőt. Azaz:

senki sincs biztonságban!

 

Döbrösi Laura a SZESSÖN vendégeként elárulta, hogy karmesternek lenni a világ legmenőbb dolga és azt is, mit jelent noisemakernek lenni, de beszélt a női zenészekről is.