Téma: A nagy dobás

10/10
Judit Seregelyes 2020 aug. 28. - 03:26:58 10/10 Előzmény rEVENGE
(73/113)
A többi kommentből kiderült, hogy sokan felfogták.
Röviden leírom: Rengeteg kockázatos elemet építettek egy kockázatmentesnek minősített termékbe, amit rengeteg embernek eladtak úgy, hogy az ő hitelképességüket sem vizsgálták meg, és erre jöttek rá, ennek a kockázatára shortoltak azok, akikről a fim szól.
9/10
Cukros csirkecomb 2020 aug. 22. - 00:02:46 9/10
(72/113)
Nagyon jó volt a film, csak a kameralóbálást, képkiégetést és egymásodperces vágásokat mérsékelhették volna kissé, mert rendesen szédültem a végére (migréneseknek nem ajánlom). Ezek nélkül is értettem volna, hogy a helyzet erősen felfokozott, mert a forgatókönyv tényleg jó volt. Akiknek viszont kifejezetten ajánlható a film: azoknak, akik épp hitelt készülnek felvenni.
10/10
tom103 2020 júl. 28. - 21:06:13 10/10
(71/113)
Igen a pénzügyi kifejezésekkel, nekem is problémám volt. Ezért utána néztem mindegyiknek. Zseniális film, vagy inkább azok voltak zseniálisak, akik halálra keresték magukat, mások butaságán. Ráadásul, még tanultam valamit a pénzügyi világról. Végül, azonban , mint ahogyan lenni szokott, egy balekot, aki az egész ügyet ráverték, mindenki más megúszta.
10/10
KapitányÚr 2020 máj. 31. - 17:25:25 10/10
(70/113)
Rövid: nagyszerű film! Nagyszerű
8/10
IDS 2019 jan. 10. - 22:52:18 8/10
(69/113)
Remek film, annak ellenére is, hogy a pénzügyi zsargon nagy részét egyáltalán nem értettem. Meglepett, hogy Steve Carellnek milyen jól áll ez a komor karakter, egy új arcát ismertem meg.
10/10
Krisztián Csete 2018 febr. 25. - 06:27:23 10/10
(68/113)
Én meg azt nem értem, hogy miért vígjáték kategóriába sorolták... Ha kiveszem az értékelésbõl a valós történetet, s csak filmként nézem, akkor is 10/10. Ha meg a történetet is vizsgálom, akkor baromira szomorú vagyok. És az egészben az a megdöbbentõ, hogy egy ilyen összeomlás nem utoljára történet 2008-ban. Csak most nem kell 30 évet várni a felfújódásra. A rendszerbõl ugyanis egyre többen és többen akarnak kaszálni. És egyre gyorsabban és gyorsabban! Ha ráérsz, csak figyeld a nagyok merre mozognak! :-)
10/10
Silmaril 89 2017 febr. 15. - 21:58:26 10/10
(67/113)
10/10 !
Nem is értem,hogy megint mért adtam mások véleményére és mért nem mentem el már moziba rá.
Iszonyú igényes,precíz film.Valós eseményeket dolgoz fel amik nincs 10 éve,hogy megtörténtek a világban.
Christian Bale és Steve Carell egyszerûen zseniális színészek,kiemelkedõen alakítanak.
Nagyon régen láttam ilyen igényesen összerakott filmet!
Ja és majdnem elfelejtettem,hogy a zene már csak hab a tortára.
10/10
kobax 2017 jan. 02. - 20:01:35 10/10
(66/113)
Igazán remek kis film, ami elég jól bemutatja azt a rendkívül összetett, és (sokszor amúgy szándékosan) kusza pénzügyi világot, ahonnan a máig ható 2008-as nagy gazdasági világválság kiindult; azt, hogy az amcsik 30 éven át mit sem sejtve, vígan fújták a "nagy ingatlanlufit", végül meg õk voltak a legjobban megdöbbenve, amikor a képükbe robbant, magával rántva aztán sok más ország gazdaságát is.
Mondjuk mentségükre legyen szólva, hogy a bankárok ott is (ahogy nálunk is) azt erõltették, amibõl aztán a hatalmas galiba lett; nem nagyon volt választás, nem lehetett mást csinálni, csak amit a fehérgallérosok "megengedtek".
Mondjuk nem tudom, hogy kinek jutott az eszébe az a remek ötlet, hogy ilyen "nesze semmi, fogd meg jól" / "12 egy tucat" címet adjon ennek a filmnek magyarul, de nyilvánvalóan semmi közgazdasági / tõzsde ismerettel nem rendelkezik.
"A nagy short" magyarul is értelmes cím lett volna (tekintve hogy ezt a fogalmat a magyar tõzsdei nyelvben is így hívják, csak utána kellett volna a nagyokos fordítónak néznie egy kicsit), és talán kicsit többet mondóbb cím lett volna.
Maga a film nagyszerû, a szereposztás nagyon eltalált, eredeti nyelven (is) ajánlott!
10/10
9/10
Platonutan 2016 nov. 23. - 13:54:27 9/10
(65/113)
tetszett! ajánlom mindenkinek, aki bele akar látni abba a pénzügyi kavalkádba, amit még a szakemberek sem értenek igazán.
10/10
idõjós1010 2016 nov. 01. - 12:06:25 10/10
(64/113)
Nagyon jó film. Nem mondom, hogy minden tiszta, de még így is több volt mint érdekes.
lazov 2016 okt. 05. - 15:44:52
(63/113)
Ajanlott irodalom: http://www.investopedia.com. Mi allandoan megallitottuk a filmet, hogy ott utanakeressunk egy-egy kifejezesnek, es megneztuk a szkeccsvideot rola. Ez sajnos csak igy megy, ha az embernek hianyoznak a tudasbeli alapjai, es tenyleg erteni akarja a filmet. Ezzel egyutt, illetve emiatt meginkabb (=sajat tudasom gyarapitasa) en nagyra ertekelem a filmet. Teny, hogy nem egy popcorn movie, de reg lattam jobbat.
lazov 2016 okt. 05. - 15:40:43 Előzmény TitusLivius
(62/113)
+1
:-)
rEVENGE 2016 aug. 15. - 01:50:56
(61/113)
Huh. Egy dolog biztos, aki azt állítja, hogy átlag emberként értette a filmet, vagy hazudik, vagy a wall street-en dolgozik. Ebbõl egy dokumentumfilmet lehetett volna csinálni, de így gyakorlatilag 2 óra szakszavakkal teli hadarás, aminek a 20. percében elveszted a fonalat, a végére pedig már fel se akarod fogni, mit hadoválnak a színészek, mert egyszerûen érthetetlen egy átlag ember számára. Maga a téma hasznos, és felnyitja a szemünket, de tipikusan egy olyan eseményrõl készült film, amit az egyszerû ember az életben nem fog tudni felfogni, ha 6 órán keresztül magyarázzák, akkor se. 10/5
kareshu 2016 júl. 16. - 18:42:50
(60/113)
Sajnálom, én negyed órát adtam rá, aztán elengedtem a film kezét. Mert ha addig dög unalom, utána már ne akarjon jobb lenni.. Tudom, felszínes voltam, de a való életben sem érdekel a kötvény, jelzálog, nyugdíjalap világa. Azt gondoltam, itt izgisebb tálalásban kapom az arcomba. Az elõttem szólók lelkendeznek a film minden percén, szóval most elismerem, elkapkodva minõsítek. De szerintem sokan lesznek még, akik negyed óra után szintén átváltanak egy másik filmre.
csakugy 2016 júl. 13. - 09:28:06
(59/113)
Ez a film nagyszerû...
Ha kicsit nyitottak vagyunk, és belegondolunk, hogy ez a film akár megtévesztés is lehet. Hogy miért?
A 2008-as válság a film szerint a bankok kapzsiságából indult ki, átverték az embereket, eladták nekik a semmit. Na már most, õk ezen nem változtattak, csupán a semmit duplán csomagolva adják el, mert mire a hülye észbe kap már úszik az adósságban és ha kicsit is felemeli a hangját, hogy õt átverték még ki van röhögve hiszen ö ment bele...
Jelenleg is ugyanaz történik, mint akkor, csak rájöttek arra is hogy nem lehet eszetlenül minden marhát átverni, kellenek bizonyos korlátok, némi megtévesztés, hogy nem adnak olyan könnyen SEMMIT. Ugyan már, bárki akinek hitele van, csak azt mondja bár ne tette volna. Ennyiben azért különbözik a helyzet, mert akkor azt hitték az emberek hogy most aztán kifogták az aranyhalat, most pedig tudják az (tanultak az esetbõl), hogy szart se kapnak, de lépni akarnak, ki a nagy világba, ezért kockáztatnak. Elbukik mindenki, csak azok nem akik bennfentesek, vagy alapból van egy kiinduló tõkéjük amit meg szeretnének toldani. És pont ez fogja okozni a következõ összeomlást, amit szinte már mindenki meg fog érezni. Ha kicsit zavaros akkor itt van egyszerûbben: tegyük fel hogy a világgazdaság egy ember; minden alkalommal amikor valaki fel vesz egy hitelt, belerúg az emberbe, adott esetben letépi a karját, lábát. De elkezd törleszteni, így az emberünk el tud menni orvoshoz, és olyan lesz mint elõtte. De ha az emberek buknak, buknak, buknak... nem tudnak törleszteni, már másik hitel vesznek fel hogy fizetni tudják az elõzõt... akkor ez az ember (világgazdaság) egyre rosszabbul lesz, össze csuklik és onnantól kezdve bárki, szegény vagy gazdag hiába vesz fel hitelt, már késõ, csak rugdossuk, míg meg nem hal. Ekkor mindenki be pánikol, és a folytatás már csak azon múlik hogy meg lehet e fékezni a bankok éhségét. Persze aki okos az tudja, hogy a filmben is majdnem ez történt, csak azzal a módosítással hogy rájöttek arra, hogy nyugodtan csinálhatják ezt hiszen mindig vissza tudják tömni a lyukat a süllyedõ hajon, és újra a parasztok eveznek, õk pedig újra ihatják a Dom Pérignon-t.
Szóval a véleményem, hogy ez az egész egy akkorát fog dölni, hogy az alapjaiban rengeti meg az egész világot, és már a világválság szó is kevés ahhoz ami történik.
Amúgy a film király. :D
10/10
Mydgard 2016 júl. 03. - 18:02:04 10/10
(58/113)
Ez egy kibaszott nagy film. Hasonlit a Fahrenheit 9/11-re es a Kola, puska, sult krumpli-ra. Ekkora nagy mocsok a zs... vilag. Es akkor gondoljunk csak a devizehitelre, minden nap atbasznak minket a bankok.
10/10
zsebterminator 2016 júl. 01. - 10:08:13 10/10
(57/113)
Másodszori megnézésre még jobban tettszett, minden másodpercét élveztem ennek a remekmûnek!
8/10
Rahar 2016 jún. 19. - 07:42:09 8/10
(56/113)
Érdekes és egyedi filmnek tartom. A témát számomra jól érthetõen és hitelesen mutatja be. Nincs finomítás, végre egy filmben kimondják, hogy az állam legalább annyira hibás volt benne, mint a bankok, tudták, de nem érdekelte õket, mert az állam úgy is kihúzza õket a csávából.
Akit szeretne legalább egy kicsit tisztán látni a 2008-as világválsággal kapcsolatban az mindenképpen nézze meg. Én még nem láttam ennél jobb alkotást az adott témával kapcsolatban.
zimzum1111 2016 jún. 08. - 18:44:10
(55/113)
Jó film.
Arról szól, hogy van egy csomó devizahiteles, akinek azt mondják, hogy a svájci frank az nem fog emelkedni mert az stabil és az mindííííg annyi és kész. Biztos nem emelkedik? Ja... Tuti... :D
10/10
myatom 2016 jún. 02. - 23:17:50 10/10
(54/113)
Nálam 10/10-es zseniális és egyúttal hiteles film. Szvsz, a témát érintõ legjobb játékfilmes feldolgozás, több mint két órában. Aki nem aludta át a 2008 óta eltelt hónapokat/éveket és nyitott elmével fülelt a világból érkezõ tárgyba vágó információkra, azoknak már-már könyökén jön ki a CDO-árazás, subprime hitel és társai. Ami különösen nagyon jó volt a filmben, hogy hogy különbözõ emberek különbözõ szemszögébõl látjuk ki hogyan mennyivel korábban szembesült az egész borzalommal, hogyan konvergál az egész az összeomlás felé. Ennek a sokoldalúságnak is köszönhetõ, hogy oly remek feszes lett a forgatókönyv. Nyilván kellett azért odafigyelni a filmre, mert pörögtek az események, szakszavak rendesen, de mindez lenyügözõ sodrásban.

!!SPOILER!!

Két nagy poén a film végérõl:
(1) Burry megkérdezte a hatalmasokat ott amcsiba', hogy nem kiváncsi valaki honnan tudta évekkel ezelött, mibe hogyan kell fektetni? Erre kapott a nyakába ottani adóhivatalos vizsgálatot, meg FBI-t rendesen.
(2) Mark Baumnál meg az a pillanat volt nagyon érdekes, amikor rábólintott az eladásra.