"amit megmutatott hogy nagyon is tud :konvencionálisan festeni."

Vagyis a legtöbb kortárs képzõmûvésszel ellentétben volt neki mibõl elvonatkoztatni.

Én sok szavaddal egyet értek ,de nem minddel.Elõször is amit Vajna csinál amerikai szemét címén az sem mûvészet.A csókosokról meg Koltai Gábor aztán tudna mesélni.Nos valóban nem minden bokorban terem egy Fábry egy Huszarik,és sok esetben a lila gõz a fejébe szál az un. mûvészeknek.De azért nem egyértelmûen fekete és fehér ,mert ha nem roisszindulattal néz az enber egy filmet nagyon kevés olyan van ,amiben valmit nem lehet találni ,ami pozitív és megfog.Mellesleg Picasso nemcsak "miattunk festett szart",hanem a kihívás miatt ,amit keresett ,amikor már túl akart lépni azon amit megmutatott hogy nagyon is tud :konvencionálisan festeni.Ha minden szar ,ami nem megszokott ,akkor pl soha nem lett volna impresszionizmus stb...

SPOILER:
Szerintem a mai modern világunk alapjait a felvilágosodástól eredeztethetjük, akkor repedt meg valami, kezdtek alámosódni a tradícionális moralitás alapjai. Ez a folyamat mostanra kulminálni látszik, tehát szerintem mondhatunk a máról ítéletet az 1800-as évek végi díszletei, életszínvonala között (amitõl lehet csak 1-2 újabb válság, pár év választ el, ki tudja, mindenesetre a trend biztos).
Ez egy stilizált metafora, gondolatkísérlet, mely azt gondolja tovább, hogy mire döbbenhetett rá Nietzsche, és ez a felismert tévedés (descartesi-nietzschei filozófia hatása, az érzelmeket kiszorító racionalitás) hogyan vezet mostanra a társadalom jórészének teljes kiszolgáltatottságához, az emberi faj létfeltételeinek megszûnéséhez, a totális tehetetlenséghez.
Hogy mikor jön el a végítélet? Ahogy Krasznahorkai enigmatikusan írja: lehet ma, lehet holnap, de legkésõbb Torinóban...

Minden szavaddal egyet értek. Tökéletesen megfogalmaztad, amit a sznobok nem mernének, mert kiderülne róluk, hogy nem beavatottak.
A képen vendégkönyv El Kazovszkij egyik tárlatán, néhány jó tanáccsal a "mûvésznõ" számára.

Felvázolom mi a helyzet: Manapság a mûvészet helyzetét két szó összehasonlítrásával lehet megérteni. Mûvészet - vámpír. Régen mindenki tudta mi a vámpír, nem kellett egy külön csoportnak kortárs fogalmat létrehozni, de ma más értelmet tettek a jelentés mögé ezért ma már egy napfényen bájolgó fiatal fiú is lehet vámpír, akit nem érdekel a feszület és a szívbe szúrt karó. (Twilight)
A mûvészettel is ez a helyzet. Itt viszont az emberekben romlott egy a definíció. Miattunk festett szart Picasso, mi bólogatunk akkor amikor egy fekete festményen két piros csíkra azt mondják, hogy Szent Ferenc látomása és mi kapunk aranyérinfarktust az erõlködéstõl, ha nem látjuk egy kortárs francia kivitelezés sima fehér színpadi háttérben azt amit Wagner a walkürhöz szánt. Reménytelen egy ilyen helyen kifejteni, hogy miként tud egy fogalom, mint a mûvészet így szétesni, hogy már bármilyen olcsó tehetségtelen munkára is rálehessen fogni.
A legborzalmasabb szó ma a kortárs, semmi egyéb ez mint az alkotási impotenciában szenvedõ szubkultúra áldekandens önimádata. Mert még mûnek és utálhatónak is szánalmas.
Mit tesz az ember és talán nem is hibásan? Megpróbál az értelmeshez, az elithez és a követendõ példához, a kultúrált mûvésziességhez pártolni. Akkor is a kortárs mellett korteskedik ha a fogait törné a torinói ló láttán. Mind érezzük mi ma a mûvészi? Mihez bólogat aki értelmiségi akar lenni és nem akar a sok hüléyhez tartozni aki olyan filmeket is megnéz amit több millió más is?
Ahogy itt írják: monotón határfeszegetés, gyönyörû fekete fehér kép, sötét blablabla. Hiszen egy film azért mûvészi mert 150-en nézik meg? Abból 2-en értik, ha van mit érteni benne. Tarr tehetségtelen és én úgy gondolom, hogy ennek a hosszú snittes ötlettelen, semmitmondó, minden kortárs álmûvészi mellébeszéléssel és tudatlansággal teledumált felesleges filmkészítlésnek el kell végre tûnnie. A mûvész nem befogadhatatlan alkotást csinál és csak akkor csinál nézhetetlen filmet, hallgathatatlan zenét és értelmetlen festményeket, ha az igazi mûvészi tökéletességhez nincs érzéke. A tehetségtelenség legitim lett, fel sem tûnik többnyire, ezért veszélyes. Mindenki ezzel jön: Hogy merem én megmondani mi a mûvészet? Tarr is megmondja. Õ mondja csak meg igazán és csak írok róla de õ tetlegességben is kifejezi. Õ megteheti? Mindenki azzal jön, hogy nekem mi és neki mi a mûvészet. Ez a demokratikus liberális álláspont atomizálta a fogalmat amit már nem sikerült kollektíven rekonstruálni és nekem jogom van ezt, neki jjoga van azt gondolni, de az értelem azt kívánja, hogy egy egységes ideához igazodjunk. Abban se vitatkozunk, hogy a kibelezés rossz vagy jó. Nincs jogom ezt vagy azt gondolni róla. A mûvészet szó szerint élet halál kérdés, nem csak a mi adónkból elherdált vagyonokról szól.
A kortárs mûvész mindig úgy tesz, mintha valamit tudna, valamit amit nem mond el, közben semmit sem tud, feleslegesen dobálózik olyan szavakkal, hogy világvége, apokalipszis, (ami egyébként kinyilatkoztatás és sokszor keverik az armageddonnal) meg hasonlók. A mai kortárs mûvész és Tarr egy önbüntetõ folyamat termékei és csak arra tanítanak minket, hogy ebben az országban a focitól kezdve a filmig minden olyan dilettánsok csinálnak, hogy az már több mint felháborító. Jönnek az ilyenek mint Tarr és belebújnak a "megnemértett mûvész" mindenttudó szerepébe, olyanéba akinek soha nem mondták el, hogy a filmnek egyetlen erénye van: az ha nézhetõ és ez már önmagában mûvészeti kihívás és jönnek a védelmezõi is, akik meg valami nemlétezõ überértelmiség fogadatlan védelmezõiként támadják a támadót és akkor "õ neki" nem szabad azt amit nekünk szabad kettõs mérce vakságban elégedetten hátradõlnek, hogy jól megmondták. A mûvészet kiváltság, a 7 milliárd ember közül meg valahogy ki kell tûnni. Hogy? Olyan mozgóképes alkotásokat gyártunk, melyek nézhetetlenek, semmi érdemlegesrõl nem szólnak, végülis megteheti az ország, csak siránkozni nem kellene, hogy semmire se visszük a nemzetközi filmkészítésben (nem érdekel a torinói ló kegyelem díjja) belemagyarázzuk, hogy mûvészet, hiszen kibelezett disznókban kereszttel fetrengõ emberekre is lehet mondani, hogy mûvészet és jön egy csomó széljárásos becsapott statiszta, a fizetetlen "mûvészet értõk" és hogy valami olyan részének tudhassák magukat, ami nincs is, elkezdenek az átlagos és általános egyetemes mûvészet összértelmezés fölé emelkedni, felmentve magukat olyan fogalmakkal mint az elvont, kortárs, mûvész stb. Remélem Andy Vajna rendet tesz itt és megértjük végre, hogy a magas mûvészetbe sorolható film nem nézhetetlen, eladhatatlan, nem olyan ami csak viszi a pénzt és nem hozza (persze panaszkodni az összes rendezõ tud, hogy nincs állami támogatás és bevétel és mindenki éhen hal, hát miért? A torinói lovak miatt!) és gyártunk majd olyan filmeket melyek végig besöprik a díjjakat és amiket színészi és anyagi értelemben mi is letudnánk gyártani. Kreatívitás és mûvészi hozzáértés. Nem elsõ rendezõre kell bízni a sorstalanságot ,nem kell se torinói ló se valami amerika, szerintem a SZFE-nek idén nem a haverokat és a csókosokat kellene felvennie rendezõnek, hanem azokat akikben van tehetség egy nyugati típusú filmes gondolkodás hazai viszonyokban történõ kiépítésére. Ez a múltban kiképzett "jó lesz ide a keleti blokkba" rendezõ generációnak le kellene már tennie a fegyvert és menniük kellene nyugdíjba.
Tarr Béla meg fejezze be, ennek az idõnek el kell már múlnia, mert ez se nem mûvészet, se nem tehetség, ez egy a XX század borzalmai során degenerálódott kollektív értelem és tudat által létehozott áldefiníciós félreértelmezés a mûvészetrõl, mely mint mondtam se nem mûködik, se nem profitál, se nem mûvészi. Nem vagyok kíváncsi senkinek se a reakciójára, azért írtam le mert bennem nem maradhatott, aki megérti, megérti, engem már nem kell ezügyben gyõzkodni. Kicsit dühös vagyok amiért itt tart ma 2011 ben a jobbra érdemes filmkészítés és Pakisztántól Szomáliáig bárki elõbb oscar jelöltek közé jut. Dagadt ápolónõ, delta, torinói ló, letagadom, hogy magyar vagyok, pedig nem nekem kellene szégyelnem magam. Itt vagy agytalan vígjátékokat (bár csak nevetni lehetne rajtuk) csinálnak ugyanazzal a 10 színésszel vagy agytalan mûvészfilmeket. Mindkét oldal rétege hasraesik tõle, de a filmkészítéshez úgy igazából nem értünk.

Hát egy 19 éves ember nemigen fogékony a reménytelenségre.

Wazze, Port tartalomismertetõ!!!! Mi köze ennek a leírásnak a filmhez (azon kívül, hogy a prológusból ragadták ki totál önkényesen)?? Kérem, könyörgöm!! Adjunk már más munkájára annyit, hogy ne másoljunk be kiragadott, oda nem illõ, félrevivõ citátumokat.
A film minden híreszteléssel ellentétben nem az ágyban fekvõ Nietzschérõl szól, sõt Torinóhoz sincs semmi köze!!

Igazad van,persze hogy nem a mozijegyem ára miatt kellett volna ottmaradnom ha ottmaradtam volna.Ez szerintem egy tipikusan olyan film hogy vagy valakinek nagyon tetszik,vagy valakinek nagyon nem.:) Pl nekem legutóbb a Pál Adrienn tetszett nagyon de eddig bárkivel beszéltem unalmasnak találta.joccakát

Nem vagyok ám ekkora taplógomba hogy büszke legyek arra hogy életemben elõször elhagytam a mozitermet.Próbáltam ott maradni mert fizettem érte.De még így is gyõzött az az inger, hogy ne kelljen szenvednem és néznem ezt a valamit amihez biztos nem vagyok eléggé elvont,kifinomult mûvészlélek.Fújt benne a szél és ették a krumplit.Zene meg már idegesített mikor negyvenedszerre felcsendült.

kimentem a filmrõl
sziasztok :D

A film tömören arról szól (nyugi semmi spoiler), hogy hogy lehet napi egy krumplit enni. Hogy ez kevés? Talán sok is lehet...
Féltem, hogy Tarr berlini díjába belejátszott, hogy az utcsó filmje, de nem! Sõt, apokaliptikus aktualitását és vizuális letisztultságát tekintve el sem tudom képzelni, hogy miért nem kapott Arany Medvét (nem mintha ez számítana valamit).
Kompromisszummentes, gyomorbavágó, festõi, melankolikus. Mondanám, utolsó figyelmeztetés az egyetemes kulturának, de ezen már túl van a film, nem akar semmit, csak vígasztalan szomorúság búg belõle.
Félek, hogy idõvel még sokszor elõkerül ez a film...

Nézhetetlen, definiáld: elaludtál, kimentél vagy végig smsezted? Vagy mégis végig sikerült gyûrnöd? Akkor nincs baj...

Sikeresen épültünk le szellemileg a böcsülettel végigunatkozott 150 perc alatt. Ennyi köze volt Nietzsché-hez. A Sátántangót három és félszer láttuk, de az még egy másik Tarr volt. Nem elrontott, nem rossz: NÉZHETETLEN.