"Nincsenek már vagy-vagy kérdések,
nincsen sötétség vagy fény, helyes vagy helytelen,
jó vagy rossz.
Minden helyes ÉS helytelen,
jó ÉS rossz.
Minden egyszerûen VAN."

(A 101 Reykjavík c. filmbõl)

Hja. Hajánál fogva rángattam ide :) (csak beleírták az egyik kritikába).

Arra jutottam, hogy szerintem a rendezõ nem véletlenül, hanem szándékosan, direkt óhajtotta azt közölni, hogy az etika nem érvényes, az erkölcsi szabályok nem mûködnek; nincs értelme valamit bûnnek tekinteni és azért elégtételt követelni; mert mi a bûn? És hogy lehetne jóvátenni? És a bûntudatot úgyis manipulációs célokra lehet használni, tehát jobb errõl elfelejtkezni és kész. Az életben nincs jó és rossz, mert a "rossz"-nak is lehet jó következménye. Ebbe illeszkedik, ezzel vág össze az is, hogy Zoli teljesen közönyösen mesélte el a "digó kölyökkel" való afférját is: feljelenteni? Minek? Kinek lenne attól jobb? Megpróbálták lerendezni egymás közt, õ húzta a rövidebbet, és ennyi, ezzel nincs tovább. A felesége titkai sem érdekelték, ha a gyerekek nem borították volna az orra alá. De most is csak informálódna. És az, hogy szerencsejátékból szerzett pénzt, jó vagy rossz? Nem mindegy? A füvezés, vízipipa rossz? Miért? Miben különböznek az alkoholtól és a kólától? Hogy Eszti nem vette fel a meccset, az rossz? Miért? Miért kell érte bocsánatot kérni? Legalább tudtak beszélgetni helyette. És a szakácsnak miért kell bocsánatot kérnie olyasmiért, amit nem gondolt bûnnek? Nem akart vele rosszat senkinek, és egyáltalán, itt senki sem akar rosszat a másiknak. Esztitõl talán bocsánatot kértek a pasik, amikor elhagyták? És miért is tették volna? Így alakult és kész, biztos mindenkinek jobb, ha továbblép. Vagy hogy azon a bizonyos nyolc évvel ezelõtti napon a báty nem törõdött Esztivel, az Esztinek rosszul esett, de bûn? Hisz hasznos lett a késõbbiekre nézve.
Tehát el tudok képzelni egy ilyen értelmezést is: fölösleges azon agyalni, hogy mi jó és mi rossz, mi helyes és mi helytelen.

SPOILER
az a nõ volt az utolsó botlás. nem? francér döröglik az orra alá. sztem ezér akad ki.
de lehet télleg, hogy kicsit túl van szrillerezve a kiakadás, mintha nagyobb jeletpsége lenne a dolognak, mint amilyen van. nem emlékszem pontosan, de mintha a zene meg a vágás is túlzott izgalmat jelezne itten, ahol nem akkora az izgalom, mint amekkorát jelez.
talán jogod a kérdés.

SPOILER
Hát én is kiakadnék, ha a mostani pasim szervezett keretek közt fejezné ki negatív véleményét régi botlásaim körül, pl. h azelõtt meg-meg fordultam mindkét nem képviselõinek ágyikójában, és ezt állandóan az orrom alá dörgölné, pláne ha ilyen aljas módszerrel tenné. Ideküld egy pasit, hogy az lassan ellavírozgasson engemet orromnál fogva vezetve, velem elszórakozgatva a témához. Nem öröm az ilyesmi.

Sziasztok!
Én egyszer láttam a filmet, és biztosan nem figyeltem elég jól, ezért nem értek valamit. Légyszi magyarázzátok meg:

SPOILER
Amikor Zoli megmutatja a feleségérõl a képet Gábornak, akkor Gábor tök kiakad, hogy "Biztos Alex-al terveltétek ki az egészet", meg hogy õt mindig emlékeztetni akarják erre, ilyeneket mond. De nem értem, mire föl ez a kiakadás? Hisz Gábornak nem volt különösebb dolga azzal a nõvel, csak egyszer régen lefeküdt vele. Akkor mitõl borult ki? Vagy mirõl maradtam le??

egy interjú az év filmszínészével, Elek Ferivel:
http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2010/02/22/az_ugyeletes_dagi_az_ev_ferfije/

Szerintem amúgy már a trélerbõl kristálytisztán látszik, hogy igen jól játszik a filmben. És tényleg élvezet nézni, amit csinál. Meglátszik a filmen az a hosszú próbafolyamat, ami a filmeknél nem jellemzõ. Zongorázik a különbség.

"...a film úgy ad hírt egy erkölcstelen és értéktelen világról, hogy nem akarja a szereplõket erkölcstelennek láttatni, csak épp semmi értelmét sem látja az "õsmesei etikához" való visszanyúlásra..."
Találó! (És szomorú.)
Hogy a rendezõ tehetséges srác, mi sem bizonyítja jobban, hogy ugyan - ahogy nyilatkozta - nagyon nem akar mondanivalós filmet csinálni, DE mégis azt csinált!
Jut még eszembe: Mrozeknek van egy drámája (Tangó?), melyben a (már nagykorú) gyerek fellázad a szülei ellen: mi az, hogy mindent szabad? Mi az, hogy nincsenek szabályok?

Nekem eszembe jutott még valami, ami picit tán magyarázat.
Az ókor óta az adja a drámai erõt egy mûben, hogy a fõhõs egyénileg képviselt etikai igazsága szembefeszül a közösség által elfogadott etikával; szembefeszülnek, nagyot csattannak, és ez a katarzis. Szóval erõsen meghatározó az a kérdés, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy az egyéni értékrendet miképpen lehet összehozni/ütköztetni a közösségi értékrenddel. Ez épp Kiarostami kapcsán jutott eszembe. Mert annak a filmnek még az alaphelyzete is hasonló volt: esetlen srác reménytelenül próbálkozik egy menõnek számító csajnál, és a végén nem derül ki semmi. Persze ott több volt a szereplõ meg volt benne földrengés stb., tehát jobban beágyazódott egy tágabb kontextusba; de mégsem egy társadalmi tabló szervezte a filmet, hanem a srác egyéni küzdelme a hagyományosan elfogadott értékrenddel. Az, hogy õ, az analfabéta árva segédmunkás a maga kis eszével megpróbálta megkérdõjelezni mindazokat a hagyományos alapvetéseket, amik keményen rögzítik a társadalmi rangsort, és amik miatt számára elérhetetlen a lány. Ezzel szembefeszített egy alternatív, de ugyanúgy jogos és átgondolt érvrendszert, amit persze az érzései is támogattak. Amúgy is végtelenül jószándékú és kicsit bárgyú volt; akinek Elek Feri bejön, az abba a srácba halálosan beleszeretne, az biztos.
Csakhogy itt, a Köntörfalak jelenvalóságában már nincs olyan betonkemény társadalmi értékrend, etika, aminek a fõhõs nekizúghatna, hogy tragikusan nagyot koppanjon. Nincs hagyományhegy, amin át kéne verekednie magát. Itt és most mindenkinek joga van az egyéni világképéhez, az egyéni értékrendjéhez. Pontosabban vannak partikuláris elõítéletek, és pont az a jó a filmben, hogy Zoli képes ezeket legyõzni. De számonkérni például nincs joga. Mert ugyan miféle értékrendszer alapján tenné ezt? És ki hiszi el Eszti komolykodó haragját? Hiszen még maga az érdekelt fél is érdektelen. Ugyan ki írja elõ, hogy ez nagy ügy? Egyszerûen nincsenek olyan általánosan elfogadott etikai elvek, amik különbséget tennének jó és rossz között.
Szóval sem az erkölcsi gátak, tabuk nem olyan fontosak, sem a felkeltett érzelmek nem olyan mélyek, hogy bármelyik szereplõ is komoly lelki erõforrásokat mozgósítson miattuk. Mindenki elcsúszik a felszínen, mint ahogyan az életben is elcsúszunk a felszínen, egymás mellett. („Hát jó, bevállalom a randit, elmegyek vele egy darabig.....de már az elsõ percben tudom, hogy unom. Vagy ha én nem, akkor õ un engem. Még küszködni sem érdemes.”)
Szóval mindez a nyomasztó és kellemetlen hiányérzet, ami a film maga után hagy, vajon nem a saját életünkbõl származik? Hányan lehetnek, akik szembeszállnak a világgal, hogy kiverekedjék a maguk erkölcsi igazát? Hányan vannak, akik szívük legmélyébõl szeretnek és sose adják fel? Nem sokkal ismerõsebb az a kapcsolati és etikai bizonytalanság és felszínesség, amit a film bemutat?
Persze hogy erõltetett volt a képet otthagyni az asztalon. Ha Dyga egy nõnemûvel konzultált volna, biztos hogy azt a választ kapja: Eszti már helyben, azonnal rástartol a feleség képére, ki nem hagyta volna, hogy lássa. Így aztán nem kellett volna az évszámokkal való kényszeredett zsonglõrködés sem (ami tényleg elég hihetetlenül hangzott, hacsak nem tételezem, hogy Eszti autista férfi).
Néha nem értettem a szöveget. Néha valóban fura-elvontan beszéltek, ami odaillõ lett volna, ha Eszti írásból él; de ez nem derült ki. Szóval persze - voltak benne "filmesszakkör" vonások, ahogy valaki volt kedves megjegyezni.

De mégis van valami durva mondanivalója. És számomra aza durva, amit a film nem is akart közölni. E z pedig az etikai világrendnek egy olyan mérvû szétesése, ami a szerzõ már nem is tudatosít. Õ már nem hiányolja a stabil etikát, már nem az a témája, hogy bemutatja a romlást és ezen kesereg. Egyszerûen egy csavaros és kedves sztorit akar elmesélni, amibe semmiféle kritikai látásmódot nem épített be, tehát nem utal arra, hogy most a posztmodern értéktelenséget, etikai relativizmus t bírálná. (Mint pl. Haneke a Rejtélyben) A Köntörfalakból nem is hiányzik az a kapaszkodó, ami alapján el lehetne dönteni, mi a jó és mi a rossz. Maximum némi társadalmi konvenció alapján lehet tájékozódni, de maguk az érintett szereplõk is rettenetesen bizonytalanok abban, hogy ez a konvenció érvényes és jogos-e vagy sem.
Tehát a film úgy ad hírt egy erkölcstelen és értéktelen világról, hogy nem akarja a szereplõket erkölcstelennek láttatni, csak épp semmi értelmét sem látja az "õsmesei etikához" való visszanyúlásnak (mint pl. a Presszóban, ahol a csábítót ki kell végezni).

"a fotó, melyen ha nem tévedek Kovács Ferenc színész látható"
Belényi Zoltán fotómodell, aki azt terjesztette magáról, hogy x éve nem mosott hajat.

Kiarostamitól egy filmet láttam (nagyon megható volt); és nekem is pont az jutott eszembe a Köntörfalakról. Mert ott láttam azt, hogy semmi többet nem hajlandó elmondani annál, mint ami valóban van.

Oké, igazad van. Nagyjából sejtem, hogy amit írtam, sokkal inkább teoretikus, és nem konkrétan ehhez a filmhez kapcsolódik.

Ez nagyon érdekes. Csehov orvos volt, ebbe is halt bele (elkapta a tbc-t). A filmesek nagy része viszont olyan hivatásos emberekbõl áll, akik pontosan tudják, hogyan kell megcsinálni egy filmet, azt viszont kevésbé, kinek és mit mondjanak vele. De ez valahogy óhatatlanul együtt jár a szakértõi csoportok létrejöttével, bármirõl is legyen szó. Pl. a rocksztárok lázadó ifjúsági szubkultúrát hirdettek, miközben maguk a legnagyobb fogyasztói jólétben éltek. Az "osztályharcot" olyanok találták ki, akiknek ehhez semmi közük sem volt. Olyanok "képviselik" a "demokráciát", akik legszívesebben egy élõ választót se látnának. A papok úgy intenek a szent életre, hogy közben maguk nem élnek. Olyanok "nevelik" a gyerekeket, akiket el kéne tanácsolni a pályáról. És így tovább.
Szakértõkre viszont mégiscsak szükség van, nem lehet mindenki hobbifilmes, nem élhet egyszerre több életet.

És ez a film meglehetõsen becsületes. Annyit állít, amennyit lehet és nem többet. Nem menekül, nem menekít senkit festett mennyországba. Már annyiszor elképzeltették velem a világvégét, az ufonautákat és a zombikat, és már olyan lazán kiismerem magam a román cigánytelepeken és Mátyás udvarában...hogy már nem is értem, hogyan viszonyuljak egy olyan filmhez, amiben nem beszélnek levágott fejek, nem ostoroznak nõket és és nem robban fel néhány kamion.
Egy ilyen filmbõl muszáj volna magamra gondolni, és az kényelmetlen. A film se biztat semmivel, nincs benne semmiféle lezárás. A fõszereplõ elért valamit, és az az érzése mindenkinek: na és akkor mi van? De nem érezted te is ezt valaha, amikor elértél valamit, ami egészen addig fontos volt, amíg el nem érted? És miután megkaptad, kiderült, hogy az égvilágon nem változott semmi, és már nem is számít, nem is fontos? Hogy valahogy üres az egész, és nem érzel semmilyen elégedettséget?
Mert én sokszor éreztem ezt.
Van egy olyan mondás, hogy az emberrel két tragédia történhet: ha nem kapja meg, amit kíván, vagy ha megkapja. És azt hiszem, Zolit pont ilyen helyzetben látjuk. Nem is az számít, mit kap meg és mit nem, hanme hogy hogyan éli át az estét, hogyan használja azt a helyzetet, amibe épp került, függetlenül annak nyereségétõl.

Jó lenne, ha játszanák mifelénk is.

Mulao: micsoda kérdés! Nyomás a moziba, mert ez a film megérdemli, hogy befizessünk rá, és növeljük a nézettséget!

És hogy a mitizálási kényszerben mennyire igazam van), arra egy példát említek, ugyanebbõl az interjúból:
"- Nem vagyok egy hõsszerelmes típus. Nézz rám, nem vagyok egy Adonisz."
"Nem vagyok egy Adonisz." Csakhogy Adonisz egy mitikus alak. http://hu.wikipedia.org/wiki/Ad%C3%B3nisz Maga a színész is úgy érzi, szinte alkalmatlan a mesterségére, mert nem tudja elhitetni magáról, hogy emberfeletti hérosz. Miért érzi úgy, ha nem az volna a filmes norma, hogy a történetek szuperego-überemberekrõl szóljanak? Egy pókembernek még megengedhetõ, hogy gátlásos és visszafogott legyen, de egy ducinál kizárt a visszafogott, csöndes jómodor.

"nem akar a színészeibõl barbikat és keneket csinálni. a története életszerû"
Hát ez az. A színjátszás kezdetektõl fogva kultikus mûfaj volt, és talán az összes mûvészet közül ez veti le magáról legnehezebben a mitikus gyökereit. A filmvásznon ma is ugyanúgy héroszokat és héroszinákat látunk, akárcsak az ókori görögök. Azok gyilkolászós, nem-emberi sztorijai okoztak katarzist az akkori nézõknek. Csakhogy õk még pontosan tudták, hogy mítoszt látnak, nem a szomszédjukat. De ahogy a világ profán lett, a mítoszok megmaradtak, és most be akarják mesélni nekem, hogy c'est la vie. Pedig az élet már csak olyan, mint ez a film.
Kiagyalt meg modoros. Na persze. Hogy is lehetett fõszerepet adni egy túlsúlyos fickónak, anélkül, hogy ne derüljön ki róla, hogy pszichopata gyilkos? Vagy legalábbis két össze nem illõ ember olvadjon össze a film végére örök szerelemben. Úgy nem volna se kiagyalt, se modoros.

Nagyon feszült, egy pillanatnyi közjáték sincs benne, végig megköveteli a nézõ teljes figyelmét. És jó. Érdekes. Összetett. Jól megcsinált. Jók a színészek is. Nagyon jó film!

Lelehet már szedni valahonnan? Mert már nagyon kíváncsi vagyok, annyi itt az eltérõ vélemény. Engem fõleg a színészi játékokról való vélemény döbbent meg, többször olvastam/hallottam, hogy nafgyszerû színészi hármas van a filmben, nem értem, akkor a nézõk miért nem így látják. Szóval nagyon kíváncsi vagyok a filmre, a történetet is érdekesnek ítélem meg, aki tudja honnan lehet leszedni, kérnem írjon. Köszi.

http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20100218-interju-elek-ferenccel-a-kontorfalak-foszereplojevel-a-katona-jozsef-szinhaz.html
Ebbõl az interjúból a következõ részlet döbbentett meg:
"- Amikor elõször láttam a Köntörfalak elõzetesét, azt hittem, hogy abban egy pszichopata leszel.
- Erre sokan kérték is Zsombort, hogy legyen egy állat, és igenis gyilkoljon. Örülök, hogy nem írta át a könyvet. Ha ennyi embernek eszébe jut, akkor nem elegánsabb, ha nem úgy történik? Ez az izgi benne. Beismerem, én magam is gondolkodtam ezen, és javasoltam ilyesmit. De akkor egy thriller lenne. Nem az, és ettõl jó a történet."
Legyen egy állat és gyilkoljon?? Ez volna a nagy durranás, amivel a nézõk még átélhetik a katarzist? Ez hiányzik azoknak, akik semmitmondónak nevezik a filmet? Ez kéne? Félelmetes.
A másik részlet:
"- A történet azzal kezdõdik, hogy ez a férfi udvarol a lánynak, aki nem egészen az õ kategóriája, és nem annyira esélyes a dolog.
- Hát, sajnos. Én azért próbáltam Zsombort rábeszélni, hogy biztos összejönnek...
- De ez végül is nyitva marad.
- Zsombor szerint nem jönnek össze. Õ ezt lebegteti, de nem ez a lényeg. Szerintem szimpatikus lesz a lánynak a fiú."
Szóval a másik felvetett lehetõség, amivel katartikussá lehetne tenni a filmet, az, ha összejönnének. De nem jönnek össze, és így mi értelme? Teljesen haszontalan megismerni valakit, ha annak nem dugás a vége.

Komolyan....el vagyok hûlve, és most nem a filmen, hanem azokon a nézõi váradalmakon, amiket az interjúban maga a fõszereplõ színész fogalmaz meg.