Szerintem semmit sem kezdenek vele. Jó sztori, amit tovább lehet adni az étteremben stb; meg majd egyszer elmesélni a kölyköknek.
Nyilván nem csak én vagyok úgy, hogy erõltetem a mély érzelmi átéléseket, de alig érem el. Az ismerõseim jó része is ezt teszi. Ráadásul tudom, hogy mennyit kamuznak a boldogságról és milyen üres a vigyoruk. Szóval van egy szakadék a valóságos felszínesség és a vágyott mélység közt. Kimondhatatlanul sok idõt töltöttem már olyasmivel, ami "nem rázott meg". Lehet, hogy kár ilyesmirõl filmet csinálni. És nem tudom eldönteni, hogy maguk az alkotók mennyire voltak tudatában ennek a felszínességnek, tehát ez részükrõl mennyire volt szándékos provokáció vagy spontán bénázás. Direkt akartak hiányérzetet hagyni, vagy csak így sikerült.
Ja, jut eszembe, tudnom kéne, hisz én vagyok a dygazsombor...

Ja, és kulisszatitkok: Pl itt van ez:

"a fotó, melyen ha nem tévedek Kovács Ferenc színész látható"
Belényi Zoltán fotómodell, aki azt terjesztette magáról, hogy x éve nem mosott hajat.


Gondolom ezt is a kurzuson tanultad. Véletlenül te MINDENT tudsz a filmrõl. A rendezõ titkos utalásait, stb... annyira sokat írtál már ehhez a filmhez, hogy nincs erõm kikeresni.

Nem baj amúgy. Írj csak, amennyit akarsz, csak ne szóld le Fedákot! Ennyi.

Érdemes végigolvasni a Poligamy hozzászólásait.
Van 1-2 ember, aki hihetetlenül fantasztikusnak látja az amúgy közepesen semmilyen filmet. Aztán kiderül, hogy csak és kimondottan ahhoz az egy filmhez irogatnak, és szinte 10 percenként figyelik, jött e új hozzászólás.
Gyanús.

Lehet, hogy semmi közük a filmhez (amit kétlek), de ha valaki a több ezer tényleg fantasztikus (nagyrészt amerikai) filmek mellett ennyire iszonyatosan hihetetlenül baromira megõrül egy középszerû alkotásokért, azt csak sajnálni tudom. Vannak jobb filmek. Hidd el. És hagyd ezt a lekezelõ stílust!

És a Mozgóképelemzés alapjai c. kurzuson tanítják Dyga Zs. Köntörfalak c. filmjének legapróbb kulisszatitkait is?

ja és ez a legjobb, ez a "nem ismerjük Dyga Zsombort" duma. Hát persze. Én simán be is veszem :)

Tök szánalmasnak tartom, amikor egy alkotó -álnéven- percenként frissíti a filmjéhez tartozó fórumot, és beleköt azokba, akik megnézték a filmjét.

Legyen az, hogy csinálj egy ál-rajongói oldalt a filmedhez és oda annyi manipulált kritikát, meg rajongói hozzászólást intézel, amennyit akarsz, és ide csak szúrd be a linket 5 percenként, hogy emlékeztess, és akkor legalább könnyebb lesz átugrani a neved alatti részt, és végre tényleges nézõk véleményei alapján ítélhetjük meg a filmet.

Sokszor sóhajtok fel olvasva a hozzászólásaidat, hogy de jó, hogy ezek nem én írtam.
A Köntörfalakról keveset írsz. Magadról inkább. Ez a nem jó. De legfeljebb majd ugrom õket.

Az osztálytársaimnak is nagy élmény volt a film, köszi, alkotók!
Örültem, hogy megnéztem a filmet annak ellenére, hogy a tréler félrevisz egy kicsit. A film jobb, mint amit a tréler sejtet.

Utánanéztem ennek a darabnak, mert nem tudta róla semmit. Egyetlen hsz-t találtam ott, ezt: "Hát szerintem nem ez volt Wajda legjobb filmje. Engem kicsit a csehovi drámákra emlékeztetett, ahol nem nagyon történik semmi, minden marad a régiben. Itt is hasonló a helyzet: jön Wiktor, felkavarja az állóvizet, de az igazán nagy dráma (és a valódi megoldás) elmarad. Meg lehetett nézni, de rám nem gyakorolt maradandó hatást. Viszont egy-két tájkép csodálatosra sikerült, amiért külön gratula az operatõrnek (habár azt hiszem, ezt megszokhattuk K³osinskitõl)."
A mûalkotás és az érzelem viszonyáról József Attila: "így ír az érzelem-esztétika ellen: „Állítható ugyan, hogy a mûvészet érzelmeket kelt, azonban van-e valami egyáltalán, ami nem kelt érzelmeket? Az érzelem úgy kísér mindent, ami szellemünkben járkál, mintha bizony az árnyéka volna. … balga volnék, ha a költemény mivolta után kutatódván, a költõ meg az olvasó érzelmeit elemezném. De még az is botorság volna, ha az érzelmeket legalábbis az ihlet forrásának tenném meg. Mert minden lelki mozzanatomnak, habomnak, csöppömnek forrása teljes életem meg annak a világgal való összefüggései, azonképpen az ihlet meg az érzelem teljes életembõl fakadó mozzanatok. Nem egymás forrásai, hanem közös forrásból eredõek, többi eseményemmel, cselekedetemmel, élményemmel egyetemben, hiszen mindõjüket életem szüli.”"
Ami hiányzott szerintem, arra nem is jó szó az érzelem. Inkább a feszültség hiányzott: a feszültség felkeltése és annak megoldódása talán nem is azonos az etikával vagy a katarzissal, mindenesetre ez az, amit az emberek várnak egy meccstõl vagy egy filmtõl stb. Nyilván akart feszültséget kelteni, hisz ez végül is tényleg tök izgi helyzet és marha izgi megtudni, hogy a gyerekeimnek ki is az apjuk. Meg eleve a széplányrandi is izgi, naná.
Tehát maga a téma, az ötlet izgató.
De miért hiányzott belõle mégis a feszültség? Erre több magyarázat lehetséges:
1. az amoralitás, ami kioltja a katarzist.
2. a fõszereplõ lagymatag flegma alkata, amivel nem bír lelkesedni, minden hatást kissé közömbösen fogad.
3. valami pszichológiai probléma (apátia, depresszió), ami nehézzé teszi az érzelmek átélését - erre azonban nincs utalás.

Nem azt írtam, hogy az benne a különös, hogy az amoralitást filmesíti meg. Hisz nagyon sok film kesereg az általános emberi amoralitáson.
A különös ebben a filmben a rendezõ amoralitása, amivel a világ normájává teszi az amoralitást, és amivel azt üzeni: a moralitás csupán egy tudati konstrukció, ami amellett, hogy nem is a világ alaptermészete, még ráadásul partikuláris is, azaz folyton változó és ellentmondásos, tehát nem léteznek olyan erkölcsi értékek, amiket abszolútnak tekinthetnénk.

Én azt gondolom, hogy ez az alapvetése, és ez az üzenet, amit sugallni akart, oly mértékben foglalkoztatta, és ezt olyannyira központi jelentõségûnek vélte, hogy ez volt az, aminek "oltárán" beáldozta a feszültséget. Mert ha ezt az egyébként valóban izgalmas történetet õ izgalmasan akarta volna megjeleníteni, azt sehogy máshogy sem tehette volna meg, csak ha erkölcsi ítéletekhez folyamodik, és jó-rossz dichotómiákba rendezi az eseményeket. Ezzel meglehetõsen megemelte volna a feszültségi szintet, az nyilvánvaló. De a természet közömbös. És ha az õ világképének alapja az, hogy a természet közönyös, ha ebbõl az alapvetésbõl indul ki, ha ki akarja iktatni a (szerinte) hamisan torzító etikai világképet, akkor kénytelen ragaszkodni az amoralitás közönyéhez.

ami itt megy, kezd lassan de biztosan offtopikká válni asszem, nem?
mindenesetre a köntörfalakról egyre kevesebb szó esik ebben a fórumban.

Azért mert a 101 Reykjavíkból idéztem, mint kiváló helyzet-jellemzést, hogy ma már nincs helyes és helytelen, jó és rossz...én NEM így gondolom.
Egyébként, valóban, nem tetszik a (régi)poroszos nevelés és nem tetszik a (mai) mindent szabad "nevelés" sem.
De errõl inkább A fehér szalag c. filmnél kellene elmélkedni. (Nem tudom, láttad-e már?)

Látom, ezt írtad a Fehér szalaghoz: "Feltétel nélküli engedelmesség, szülõknek kézcsók stb. stb...Ijesztõ kor/kórkép a poroszos nevelés gyakorlatáról." Látod, te ezt most valami erkölcsi nézõpontból elítéled. Amit persze egyedül helyes nézõpontnak látsz; az akkori emberek viszont a kézcsókot látták abszolút érvényes erkölcsi jónak, és téged ítélnének el.
Antigoné tragédiája abból állt, hogy misztikus igazságra hivatkozva eltemetett egy holttestet, mert összeomlik a világ, ha azt a madarak eszik meg. Közben a perzsák azt tartották gonosznak, ha a földet beszennyezi a hulla, tehát ott épp az volt az erkölcsi rend, hogy a holtakat a madarakkal etették fel. És így tovább, millióegy példát lehetne sorolni arra, hogy ami valakinek igaznak és jónak tûnik, az a másik számára tisztátalan és gonosz. A filmekben bemutatott etikai igazság, ami ott abszolútnak tûnik, ha belegondolok, nagyon is viszonylagos. Mert miért is kell nekem azonosulnom a lövöldözõ rendõrrel és nem sorolom. A filmek erõs azonosító hatása manipulál, arra késztet, hogy abszolút igaznak vagy hamisnak lássak valamit, ami viszonylagos.
Tehát, ha a történetek arra épülnek, hogy a fõhõs igazsága szembefeszül a közösség normájával, akkor ebben a filmben a rendezõ elvei (nincs jó és rossz) feszül szembe a társadalom által elfogadott normákkal, és a társadalmi normák hiányát érzékelik a nézõk. Még ha maguk ezek nélkül is élnek, de azt akarják, hogy a vászon az abszolút igazságról tegyen bizonyságot, legalább ott lássák a jó és a rossz küzdelmét, ott tudjanak azonosulni a jóval és elutasítani a rosszat.
Ha józanul belegondolsz, semmi rossz nincs a kézcsókban. Mint ahogy jó sincs benne. De te azonosulsz azzal, hogy a kézcsók rossz és elítélendõ, és mivel te ezt TUDOD, mert azonosultál vele, így hát jónak érezheted magad - katarzis. Átéled, hogy jó vagy, mert azonosulsz a vásznon bemutatott jóval, mintha a megváltó vérét hörpölnéd. Viszont, ha egy filmben azzal azonosulhatnál, hogy a kézcsók jó, azt is ugyanilyen lelkesen tennéd, hogy azzal azonosulva magad is erkölcsi diadalt arathass, mitikus gyõzelmet aratva a gonoszság fölött.
Ha bármilyen módon nem lehet azonosulni a jóval egy történetben, ha elveszik tõled az erkölcsi ítélettétel lehetõségét, az borzasztóan kellemetlen.
Bár nem a filmhez tartozik, de jellemzõ az óriásposzteren szereplõ fotómodell, aki (állítólag) évek óta nem használ sampont. Férfimodellnek lenni - ez most jó vagy rossz? Nem használni sampont - ez most jó vagy rossz? Ha egy történet tele van olyasmivel, amiben nincs ítélet, akkor hiányérzeted van, mert mindenképpen szeretnéd eldönteni, hogy ezt helyeseld vagy sem; szeretnéd a helyes álláspontot kialakítani, azonosulni a "jó erõivel". Hiányzik, ha nem ítélhetsz, ha a rendezõ egyáltalán nem segít benne.
Hogy esetleg ennek nagyobb társadalmi vetületérõl is szó legyen - nyilván ez abból az élménybõl (is) táplálkozik (többek közt), hogy a társadalmi kérdéseket vitató pártok közt is lehetetlen erkölcsi ítéletet tenni, lehetetlen a "jó erõihez" csatlakozni. Bárki, aki ezt teszi, önmagát hitegeti; mivel belsõ kényszer a jóhoz tartozni, jól dönteni, így kénytelen vagyok erkölcsi, etikai kategóriával felruházni azt, amiben nincs erkölcsi, etikai kategória, mert egyszerûen nem annak a logikája alapján mûködik.
Tehát van egy amorális világ, és egy morális tudat, ami az amorális világot ítéli. Dyga talán annyit akar mondani, hogy a világ amorális.