7/10
Rhysskeke 2012 júl. 30. - 22:37:06 7/10
(927/1107)
Szerintem ez a film is túl van pontozva.
Lehet, hogy csak az elvárásaim voltak túl nagyok, fõleg ilyen színészi listával, de végül is csalódnom kellett. Bár az elsõ óra valósággal elröppent, a film második része mégis fájdalmasan középszerûre sikeredett. Csavar a filmben nem nagyon volt, a sztori pedig majdhogynem nulla. Az igaz, hogy ez egy teljesen hétköznapi sztori (fõleg abban az idõben), de azért kellett volna valami történeti tényezõ, ami megfog. A Tomy Lee Jones által alakított seriff-szál abszolút kifogásolható szerintem; ez mégis mire kellett ? A monológok rendben voltak, bár a filmhez csak ritkán passzoltak.

Javier Bardem elérte, hogy a karakterét sikerüljön maximálisan megutálnom (ami negatív szereplõnél mindig jót jelent), és egyébként a színészi játék teljesen jó és kiforrott volt. Lee Jones, Bardem, és Brolin is hozta, amit kell, bár nekem itt is Woody Harrelson karaktere tetszett a legjobban.

SPOILER: Mindazonáltal a Woody Harrelson által alakított Carson Wells és fõnöke halála teljesen feldühített (annyira alaptalan és buta dolog), valamint Llewelyn halála is kiverte a biztosítékot, fõleg, mivel semmit nem lehetett tudni a körülményekrõl. A végérõl meg inkább nem is beszélek.

Alapvetõen egy jó film, amit érdemes megnézni, de azt ajánlom, hogy ne túl nagy elvárásokkal üljetek le hozzá, és akkor jól fogtok szórakozni :)
10/7-et adnék rá.
9/10
caya 2012 júl. 30. - 15:25:22 9/10
(926/1107)
Az hogy IMDB-n jó pontokat kap az még nem biztos hogy bármit is jelent. Lásd: Fargo, na az nem tudom kinek tetszik, szerintem borzalmasan középszerû :) Aki viszont egy filmre egyest ad, az maga sem gondolja komolyan, még amiben nagyon csalódtam is legalább ötöt kap. Bizonyára nem tetszik neki hogy egy olyan film ami õt nem fogta meg az 9-es értékeléssel zárjon. A film hiteles, bivalyerõs, könyörtelen akciójeleneteket tartalmaz, naturális ábrázolással. Olykor ezért is olyan megrázó. Aki az átlag, szokásos receptet szereti (halhatatlan, hibátlan fõhõs, felszedi a csajt és a végén minden rosszfiú meghal) nem csoda hogy ezt nem szereti. Sajnos az életben általában nem a jók gyõznek. A jók nem akarnak minden áron gyõzni.
Moltke 2012 júl. 13. - 21:55:23 Előzmény Rosszalló
(925/1107)
Az ember azért ül le filmet nézni, mert kapni szeretne valamit. Mi lenne ha befizetnék egy kör hullámvasútra, ami menne 10 métert, megállna, majd egy fél óra után menne még 5 métert és lehetne kiszállni? Nem erre fizettem be. Persze mindig lesznek olyanok, akik belemagyarázzák ebbe is, hogy ez így még szórakoztatóbb volt, hiszen erre senki sem számított, vagy hogy a csendben el lehetett képzelni, hogy az ember száguld, miközben mégis egy helyben maradt, és ez olyan ellentétet teremtett, ami egyfajta borzongást adott és...
De ez csak belemagyarázás. Vegyük észre, a király meztelen. Ettõl a filmtõl nem kapunk semmit. Talán már annál a jelenetnél elfogyott a film kasszája, amikor a medence partján levõ sörözõ nõ után jött a snitt és a fõszereplõ halott volt.
6/10
Kulcskészítõ 2012 júl. 02. - 13:19:00 6/10
(924/1107)
Lesz benne spoiler.
Pontosan ez az a film, ami miatt az én szememben Coenék nem tudnak kiemelkedni a középszerbõl. Nem arról van szó, hogy ez egy rossz film lenne, de azért a "húha!" érzéstõl is igen távol áll. Persze már az alapanyaggal sincs minden rendben, McCarthy könyve ugyanis szándékosan hatásvadász, amire a forgatókönyv még csak rátesz egy lapáttal.
Persze a filmben azért megvannak azok a dolgok, ami miatt megmarad az emberben jó néhány momentum, és itt most még csak nem is a Javier Bardem által alakított bérgyilkosra gondolok, persze õ is. De ilyen például a kopár táj és a lepukkant motelok, vagy Tommy Lee Jones monológjai. Ami viszont probléma, az a fentebb említett hatásvadász eljárás, a kiszámíthatóság, és némi unalom, arról nem beszélve, hogy a vége egyszerûen szétesik. Josh Brolin halála túl hirtelen történik, ráadásul a karakter, akiért végig izgulhattunk, számunkra láthatatlanul lép ki a történetbõl, már csak a hulláját látjuk, ráadásul ezzel tulajdonképpen vége is filmnek, pedig még van hátra húsz perc, amit egy "ez meg minek volt?" autóbaleset zár le.
Lehetett volna ez sokkal jobb is. És még csak nem is a történet vezetésén kellett volna ehhez változtatni.
streetracer 2012 júl. 02. - 10:02:40 Előzmény Nanuq
(923/1107)
Üdvözletem mindenkinek!

Nagyon sokféle véleményt olvasok a filmrõl itt az oldalon amikkel nem feltétlen értek egyet de elfogadok.Az én véleményem az hogy ez egy zseniális film egy hétköznapi,igen hétköznapi történetbõl megcsinálva mert van olyan hely a világon ahol ezek az esetek mindennaposak ,fõleg abban az idõben amit a film elmesél.A szinészi alakítások nagyszerûek,a feeling is nagyon jó ,és nekem sem hiányzik a zene a film alól,pont ez a feszültség jó benne.

Nagyon sok film van ami ennél jobb értékelést kapott itt az oldalon,pedig sehol sincs ehhez a filmhez képest.

Nem minden film végzõdik Happy Enddel!! Én személy szerint imádom az olyan filmeket ahol nem a jó gyõz stb...maszlag,bár nagyon kevés ilyen film van,sõt felõlem meg is halhat a fõhõs.

Végezetül pedig számomra azért érdekes hogy egy-két kommentelõ hogy lehúzza itt ezt a filmet,de azért az megnyugtatással tölt el hogy mégis 5 éve folyamatosan írnak az emberek mellé :)

Ha akkor sza..@..r lenne valóban a film akkor nem hiszem hogy én lennék a 1131.-dik kommentelõ!

Üdv:G
10/10
Girondins 2012 jún. 24. - 17:12:33 10/10
(922/1107)
Az egyik legjobb film amit valaha láttam.
1/10
Nanuq 2012 jún. 06. - 03:33:00 1/10
(921/1107)
Nem szokásom röviden érvelni, de mivel ez a film már így is elég idömet rabolta el (épp az imént), három szóban fejezem ki a véleményem eme "remekmüröl": nevetséges, sz@r, idöpazarlás. 1-es.
Rosszalló 2012 máj. 28. - 13:54:05
(920/1107)
Szerintem nagyon gyatra/sz@r a film. Végig vártam, hogy valami csattanó lesz a végén, de valahogy elmaradt. Egyszer csak vége lett. Nagy üresség maradt a film megnézése után. Persze vannak olyanok akiknek tetszett és majd elképednek azon, hogy nekem vajon miért nem jött be, de erre csak azt tudom, mondani, hogy különbözõek vagyunk. Van akinek ennyi elég, de nekem ez nagyon kevés. A jó filmhez nálam sokkal több kell.
8/10
Rutra 2012 máj. 17. - 19:51:48 8/10
(919/1107)
Szerintem is jó a film. Az elsõ óra úgy elment,hogy észre se vettem!
Nekem tetszett 10/ 8,5 Igaz...az utolsó 3 percet 2x néztem meg...vártam,hogy lesz még valami,de csak egy fekete kocka. A vége miatt -1,5 pont. De a többi korrekt :)
tdk 2012 ápr. 23. - 19:53:19
(918/1107)
SPOILER
Szerintetek az elején mennyire logikus az, hogy a rendõr (sheriffhelyettes?) beviszi az Antont, de nem teszi rács mögé, ahogy szokták, hanem leül neki háttal? Persze nem tudjuk, miért vitte be pontosan, nyilván csak gyanús lett neki valamiért, de elvileg pont ezért kéne minimum szemmel tartania.

Ezt csak azért kérdezem, mert van egy-két olyan jelenet a filmben, aminél hasonlóan ehhez olyan érzésem van, hogy egy kicsit erõltetett.
mekkGyver 2012 ápr. 18. - 10:00:38
(917/1107)
Egyetértek minden mondattal, és folytatva a gondolatot: Végig reménykedtem, hogy történni fog valami érdekes,de a cselekmény nem hozott fordulatot, csak sok ellentmondást. Én csalódottan álltam fel a film megnézése után, olyan érzéssel, úgy érzem, mintha nem lett volna idõ befejezni és összecsapták volna a végét. Ha nincs stáblista, akkor vártam volna, hogy folytatódik a reklám után. Szóval lehetett volna jó film is belõle, de így csak olyan mint az orgazmus nélküli szex.
zoleeno1 2012 ápr. 16. - 02:58:42
(916/1107)
Én meg pont fordítva. Láttam már párszor, így azt gondoltam el fogok rajta aludni eme késõi órán :) de nem... elejétõl a végig lekötött újra. Kiváló film, kiváló színészi alakításokkal, 9/10.
hiden 2012 ápr. 16. - 02:36:31
(915/1107)
Nagyon vártam ezt a filmet,és nagyon sajnálom,hogy nem kötött le...:/
Nem gondoltam volna,hogy nem bírom majd végig nézni,és kikapcsolom.Valahogy a hangulata,a színészek alakítása is tetszett,de nem tudom...mégis úgy érzem,hogy kevés.Javier egyébként tényleg iszonyú jól hozta a karakterét,mondjuk én Õt mindenben imádom.:)
Majd lehet,hogy valamikor újra neki rugaszkodok a filmnek.
go84 2012 ápr. 15. - 23:57:17 Előzmény fickany
(914/1107)
Mert meg kisgyerek vagy azert...fimhez meg semmi kozod kb. Veled a baj. Vicces mikor vki ilyet ir egy baromi jo filmrol ami imbd-en is 8.2/10 -es. Vajom miert?
8/10
denyiro 2012 ápr. 15. - 17:13:41 8/10
(913/1107)
Aki teheti nézze meg, ne olvasson kritikákat, ne olvasson semmit mielõtt megnézi a filmet. Hagyja érvényesülni a filmet magát és zárjon ki minden mást.
6/10
Anditos 2012 márc. 29. - 20:29:26 6/10
(912/1107)
Hát, a nagy díj-esõt nem értem, de Javier Bardem és Josh Brolin nagyot alakítottak. A Tommy Lee Jones féle vonal unalmas volt. Ami nagyon tetszett, hogy sosem tudtam mi fog történni a következõ pillanatban, nem volt kiszámítható a történet.
2/10
fickany 2012 márc. 17. - 22:36:00 2/10
(911/1107)
Ez a film egy katasztrófa. Tommy Lee Jones-tól többet várna az ember, a legjobb indulatommal is 2/10.
3/10
ShaeLynn 2012 febr. 22. - 10:55:42 3/10
(910/1107)
Érdekesek a filmet magasztaló kommentek. Mert azon kívül, hogy mirõl szól történetileg, érdemben nem nagyon tudják megmagyarázni, hogy mitõl is olyan rohadt jó.
Továbbra is az a véleményem, hogy túlértékelt film.
10/10
Attrax 2012 febr. 20. - 19:02:00 10/10 Előzmény Renike.23
(909/1107)
Egyetértek Iszonyatjó!
tdk 2012 febr. 10. - 22:35:14
(908/1107)
Úgy látom, elég vegyesek a vélemények. Szerintem egész jó film, van egy sajátos hangulata, és nekem az is tetszik, hogy 1980-ban játszódik - az akkori amerikai élet, az autók, minden. Javier Bardem figurája is jó (furcsa volt, hogy elõtte egy teljesen más szerepben volt látható a TV-ben, a Vicky, Cristina, Barcelonában, és ott az õ hangja volt a George Clooney-é). Kicsit azért úgy éreztem, hogy fõleg a képi világával és a hangulatokkal próbál operálni a film, de még csak most láttam elõször. Ha tehetem, megnézem újra. Az viszont tetszik, hogy viszonylag lassan, nyugodtan csordogál a történet.

SPOILER

Néhol számomra sem tûnt logikusnak egy-két cselekedet. Pl. az, hogy Llewelyn visszament a sivatagba, már önmagában is húzós egy olyan környéken, de ez még belefér (a lelkiismeret, ugye). Az viszont nem tûnt reálisnak, hogy megáll a domb tetején a terepjáróval, és onnan megy le gyalog. Ha van lent valaki, az így is megtámadhatja. Az utána következõ kutyás jelenet viszont nagyon tetszett, meredek volt, hogy még a vízbe is utána ment az eb (lejött a jelenetbõl, hogy direkt ilyenekre volt idomítva).

Logikus lett volna a pénzt is átpakolni egy másik táskába, mivel ezt így bármikor kiszúrhatják. Amikor rájött, hogy követõ van benne, akkor meg nem értettem, miért maradt az ágyon ülve, és miért nem guggolt oda az ajtó mellé a falhoz, pisztollyal a kezében. Illetve önmagában az "globális" dolog is, hogy egy sorozatgyilkosra miért nem állítottak rá több embert vagy miért nincs körözési plakát?

Az a marhaölõ nagyon kemény volt. Ahogy az elején az Anton odaállt a fickó elé azzal a bárgyú vigyorral, és megnyugtató modorral közölte, hogy ne mozduljon, az bizony szemétség volt a javából, és akkor ez még csak a kezdet. Egyébként ott azt figyeltem, hogy teljesen sápadtnak tûnt. De azzal a frizurával és a kék ing-farmerdzseki kombóval úgy is nézett ki, mint egy nagyra nõtt óvodás. Egy ilyen gyengén szocializálódott alak, aki azért tudja, hogyan "mûködnek" az emberek. Félelmetes. A benzinkutas jelenetnél fõleg, a megkerülhetetlen kérdéseivel, amik olyanok, mintha nem létezne rájuk jó válasz, különösen amiatt, ahogy felteszi õket. A könyvelõnél mondjuk egyértelmûnek tûnt ("Ön lát engem?").

Tetszett még, hogy nem mutatnak mindent, vagyis a párhuzamosan zajló (de persze összefüggõ) cselekmények közül van, hogy csak az egyik felét látjuk. Néha viszont ez hiányzott egy kicsit. Ilyen praktikus kérdéseknél, hogy pl. honnan szerzett Anton új puskát. Persze tudom, neki semmi sem akadály, lehet nála tartalék is, de valamiért mégis. Vagy hogy hogyan is intézték el Llewelyn-t, és a nõt a medencénél miért kellett lelõni (kiabált volna?). Mondjuk az utóbbinak így is volt hangulata, ahogy hirtelen Ed szemszögére váltottunk; teljesen máshogy éli így meg az ember a jelenetet, az eseményeket. így bele tudjuk magunkat élni az õ helyzetébe is. Ezek a nézõpont-váltások jók voltak.

Elolvastam két, az ismertetõhöz linkelt kritikát. Azok között is jó nagy ellentmondás van. A Mancsnál jól lehúzták, a Kultusz Magazinnál viszont éltették anno a filmet. Szerintem az utóbbi azért túloz, annyira nem izgalmas talán a film, hogy az ember a "karfát szorongatva" üli végig, miközben a "nézõtér szaunává változik", de az érdeklõdést végig fenntartja. A vége is nagyon meredek, Anton barátunk nyílt kartörést szenved, de biztosak lehetünk benne, hogy azt is kikúrálja magán. És minden megy tovább.

Emlékeim szerint azonban Antont és Carsont (Woody Harrelson) is ugyanaz a fõnök bérelte fel, ellenben a Kultusz Magazin azt írja, hogy a pénz Antoné.