RobertDowneyJr 2012 márc. 05. - 18:10:32
(42/102)
Rengeteg filmet láttam már életemben, ha lehetne mondani rám azt, hogy film b*zi, akkor az is egy gyenge szó lenne rám. Régóta vagyok fent itt a port.hu-n , de egy pár hónapja nem írok véleményt az általam látott filmekrõl. Itt most muszáj.

Sajnos nekem a film amolyan csalódás volt. A nép épp ahhoz van hozzá szokva már lassan 50 éve, hogy hangosfilmet néz. Itt ellenkezõ esetben a megszokottnál néma volt. És mi úgy-e nem szoktunk általában némán nézni egy filmet. A film maga is elmondja mitõl kulönleges - attól, hogy eltér a megszokottól. A mostani generáció számára újat mutathatott, viszont a 90 éves nagymamám fejbe lõtte volna magát. Én is így tettem volna. Az elsõ 10 perc borzalmasan unalmas volt. Az utána következõ is.. fél óra után végre kaptunk valamiféle hatást. De, még mindig csak egy erõs hatos a tízbõl. Arcjátékok ide vagy oda.. az eddigi Oscar díjas nyertesek filmjeit nézzuk meg hang nélkul , akkor tuti adtunk volna nekik is egy Oscar helyett harminchatot. A film kakukktojás vagy kulönc (ahogy tetszik) volt ebben az évben, ezért kapott ennyi díjat. Az már egy másik dolog, ha az ember bemeséli magának a színészek remek elõadását. Azért kíváncsi lettem volna , hogy ha megszólalnak is nyertek volna valamiféle díjat. - Nem.

Az meg a másik, hogy mennyi film volt ebben az évben, ami ezerszer jobb volt (célzok Brad Pitt filmjére vagy a Warrior c. filmre) és még is.. . Nem baj 6,5/10
10/10
Meridol 2012 márc. 02. - 20:43:44 10/10
(41/102)
10-es!! Én ma egy csodát láttam.Nincs rá "szó" hogy milyen gyönyörû. Beszéltek a szemek, az arc a mozdulatok és ezekben benne volt minden. Hozzá a hatásos aláfestõ zene és én mint nézõ máris elbûvöltem léptem be a 20 as évek Hollywoodjába. Sosem láttam még némafilmet, inkább kiváncsiságból mentem ma el munka után.
Elképesztõen jó volt Jean Dujardin és Berenice Bejo / a ruhaakasztós jelenten ,mikor a George Valentin zakójának ujjába belebújik Peppy és átölteli saját magát mintha azt igazából Valentin tenné hát.. ..... elõ is kaptam a zsepit./
IGAZI varázslat-mozi a javából a korra jellemzõ humorraL, romantikával de drámájával is és mindez 2011 ben. BRAVO!!
A moziból kijövet csak egy valami zavart: mi ez a hangzavar itt a körúton??
1/10
SouthBronx 2012 febr. 29. - 19:22:06 1/10
(40/102)
Véletlen volt az 1 csillag. 10/10!
"Nem ért a filmekhez", igen kell hozzá egy bizonyos színtû érettség, a film nyelvezetében való jártasság,kialakult filmes látásmódot követel meg a nézõtõl...
1/10
offtopic
CrucioIsAwesome 2012 febr. 29. - 14:50:27 1/10 Előzmény SouthBronx
(39/102)
"Nem ért a filmekhez?"
Az, hogy kinek mi tetszik, szubjektív, ahhoz meg mindenki ért, hogy meg tudja állapítani, hogy neki mi tetszik. Tehát ez a kifejezés, hogy nem ért a filmekhez, értelmetlen.
10/10
offtopic
_Freddy_ 2012 febr. 29. - 13:06:25 10/10 Előzmény SouthBronx
(38/102)
Na jó de akkor miért 1 ponttal szavaztál rá?
10/10
zitus1 2012 febr. 29. - 10:35:42 10/10
(37/102)
Zseniális film! Nagyon jó visszarepülni az idõben, és ami nagyon érdekes, hogy egy kicsit sem hiányzott a hang! Megérdemelte az Oscar szobrocskákat!
10/10
booabeck 2012 febr. 28. - 21:29:49 10/10
(36/102)
Kifejezetten zseniális film, az Oscar-oknak nagyon örülök, abszolút megérdemelte õket. A rendezõ zseniális, a film máris a kedvenceim egyikévé vált. Nincsenek legek, de ha lennének, ez lenne a legjobb. Aki nem érti a gyönyörû, néha dramatikus és érzékletes képeket, az inkább ne írjon róla, vagy legalább ne gonoszan, nem ítélek véleményt, csak ha már elismerték mások is a filmet, akkor lehet, hogy tényleg jó, nem? A mások alatt elsõsorban a kritikusokat értem, csak hogy tisztázzam. 10/10
10/10
beszelo86 2012 febr. 28. - 20:02:21 10/10
(35/102)
Hát, ha szerinted ebben a filmben ripacskodtak, csak azt tükrözi, hogy fogalmad sincs a némafilmekrõl (ami persze egy filmbuzi esetében alap lenne)...
offtopic
Charles Foster Kane 2012 febr. 28. - 19:12:23
(34/102)
Nyilvan nincs atmenet olyan filmek mint Real Steel es egy fekete-feher, nema film kozott... Ugye te sem gondolod komolyan? Ha arnyaltabban latnad a dolgokat, akkor talan felfigyelnel olyan filmekre, mint pl a We Need to Talk About Kevin. Es akkor azt is latnad, hogy vannak jo filmek most is, amit jelenlegi technikaval keszitenek, es nem a "leteszuk egy kamerat a stativra, te ripacskodj elotte" korszakbol taplalkozik teljes egeszeben.
1/10
SouthBronx 2012 febr. 28. - 18:23:43 1/10
(33/102)
Nagyon jó film. Ez hoolywood lelki ismerete... A sok agyatlan látványos idiot filmek után élvezet volt nézni a filmet. Sajnos már nem azon van a hangsúly pl: szinészi alakítás, zene, operatõri munka... hanem mindent átvett a látvány, a mû dolgok, nem kell tudni szinészkedni mert a látvány a lényeg, transformers,vasököl,végsõ állomás széria lehetne sorolni hosszasan ezeket a mû agyatlan filmeket. A fõszereplõ valami hihetetlen alakítást produkál,a zene a fényképezés, a rendezés.. zseniális. Aki azt mondja hogy rossz film, és nem érdemelt egy oscart díjjat sem, azt kell mondjam NEM ÉRT A FILMEKHEZ!
10/10
Nikinka 2012 febr. 28. - 17:56:14 10/10
(32/102)
Annyira örülök, hogy 5 Oscar-díjjal jutalmazták ezt a filmet! :)
Szerencsére Budapesten kívül is vetítik! :)
vénasszonyok_nyara 2012 febr. 28. - 17:54:27
(31/102)
A következõ Oscar-díjas film néma és vak film lesz. Bénáknak!
offtopic
Charles Foster Kane 2012 febr. 28. - 17:40:24
(30/102)
Minden dijtol es jelolestol a hideg kiraz, amit ez a film kap. Mi a kovetkezo allomas? Barlangok falara fogunk festeni, legyen megint az a meno?
1/10
CrucioIsAwesome 2012 febr. 28. - 17:00:32 1/10
(29/102)
Unalmas, gyenge, bealudtam rajta.
0/10, sajnos egy pont a minimum.
És a megállapítás, hogy továbbra sem létezik nézhetõ francia film (számomra).
10/10
_Freddy_ 2012 febr. 28. - 10:35:05 10/10
(28/102)
Némafilmben némafilm, érdekes ötlet. Nekem tetszett, remek színészi alakítás, jól megválasztott színészek. 10/10
Zsófijja 2012 febr. 27. - 16:31:30
(27/102)
Különleges film, de csak azért mert néma. Egyébként rettenetesen kiszámítható..
scoobylee 2012 febr. 27. - 06:06:07
(26/102)
Legjobb film 4ever! :))
StephenJFry 2012 febr. 27. - 05:48:24
(25/102)
Schrader 2012 febr. 26. - 11:44:43
(24/102)
Azzal az elhatározással ültem le megnézni, hogy amint unalmasnak találom, azonnal otthagyom.És odaszegezõdtem a film elé.Persze van benne üresjárat, a közepén egy kicsit sok a melodráma, de nálam abszolút Oscar nyertes.A fõszereplõ is.
pointman 2012 febr. 25. - 21:45:17
(23/102)
Nekem tetszett ez a film. Végre valami egyedi és különleges. A színészek remekek voltak benne (élen Jean Dujardinnal.) Mint férfi fõszereplõ szerintem õ érdemelné meg az Oscar díjat. Természetesen a zenéje is nagyon jó volt egyébként. Mint film talán nem érdemli meg az Oscart de így is remek szórakozás. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :)