Az Oscar-díjas Good Will Hunting után most Az utolsó párbaj című történelmi drámát írták együtt. De vajon miért vártak eddig?
70 éve született a világ egyik legviccesebb embere, akiről 2014-ben bekövetkezett haláláig nem is tudtuk, hogy a világ egyik legmagányosabb embere is. 10 legjobb alakításával emlékezünk rá.
A (vélhetően kamasz)lánynak egészen vicces (és tipikus) indoka van rá, hogy ignorálja apja Oscar-díjas filmjét.
Affleck egyszerre rendezője, főszereplője és társforgatókönyvírója a Tolvajok városának, ahol kőkemény bankrablót alakít, aki teszi a dolgát, ha tennie kell, de egy lány miatt ki akar szállni.
165 éve született Sigmund Freud, mi pedig összeszedtük kedvenc filmes agyturkászainkat a neves alkalomra. Van köztük rátermett, ijesztő és vicces is!
A 2014-ben elhunyt komikus az elröhögött Good Will Hunting-jelenet mellett a Jó reggelt, Vietnam!-ban, az Aladdinban és a Madárfészekben is brillírozott.
Hihetetlen, de már 50 éves a babaarcú Matt Damon, és ezt a kerek évfordulót a - legalábbis szerintünk - legjobb szerepeivel ünnepeljük. Szóljatok, ha kihagytunk valamit!
Matt Damon és Ben Affleck közös projektje nagy kedvence a PORT.hu olvasóinak, hiszen 10 pontból 9,3-ra értékelték. Így biztos sokan örülnek neki, hogy ismét leadja a tévé, és reméljük, annak is, hogy összegyűjtöttünk hozzá tíz forgatási érdekességet.
Pont Matt Damon röhögött ezen a legnagyobbat, mert ő írta a forgatókönyvet, és tudta, hogy ez nem is szerepelt benne.
Hetedik, Good Will Hunting, A Birodalom visszavág! Olvasóink kedvenc filmjeinek TOP100-as listájából mazsoláztuk ki eheti tévéajánlónk tartalmát. Jó szórakozást!
Van olyan, hogy egy filmben a szereplők egy másik filmet néznek, olyan is, hogy a történet egy filmforgatáson játszódik, de mindig az a legviccesebb, ha kapunk egy kamufilmet is.
A héten megint megnézhetjük Tom Hanks kultikus szatíráját, de toplista más közönségkedvenceit is el lehet majd csípni valamelyik tévécsatornán.
A Port.hu olvasóinak 100 kedvenc filmjéből válogattunk be négyet az eheti tévéajánlónkba. Az ötödik film főhőse Nicolas Cage, hiszen ő is nagy kedvencnek számít az oldalunkon.
Good Will Hunting Gladiátor, Ponyvaregény! A Port.hu olvasók kedvenc filmjeinek TOP100-as listájáról gyűjtögettük össze a nagy klasszikusokat eheti tévéajánlónkba.
Ki tudja miért, de a gép a színész korai szerepeit dobta ki a hétvégére, azt a filmet, amiért Oscart kapott, azt, ami beindította a karrierjét és azt is, ami akciósztárt csinált belőle.
Colin Firth a vécében hagyta az Oscarját, Jeff Bridges elkutyulta valahová, Marlon Brandonak fogalma sem volt, hol lehetnek a szobrai, de nem is érdekelte. Tíz kis történet az Oscar-szobrok sorsáról.
Íme egy abszolút pihentető francia film az újévre, ahol nem kell semmin gondolkodnunk, olyannyira jól ismert történetet kapunk jól ismert fordulatokkal és ismerős helyszínekkel, ráadásul az egész baromi jól néz ki!
Isten éltesse a ma 48 éves Matt Damont, aki sokkal viccesebb, mint elsőre gondolnánk. De csinált azért csúnya dolgokat is.
Matt Damonban az a legjobb, hogy egy tök átlagos pasas, aki történetesen fantasztikus színész, így bármilyen szerep ráaggatható. Még egy egészen aprócska és nagyon kemény is.