2024-ben is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el.
Bevalljuk, jó pár éve mi is hasonló ábrázattal bámuljuk a Sziget-fellépők listáját, mint Robinson a lakógyűlés névjegyzékét. Most azonban utánajárunk a rejtélynek.
2024-ben már 10 éve, hogy a Live Nation először tartotta meg egy hetes akcióját, amelynek keretében a zenerajongók speciális áron juthatnak hozzá akár a legkurrensebb koncertek jegyeihez. Elsőként erre az USA-ban került sor, majd minden évben bővült a résztvevő országok köre. A magyar Live Nation 2019 óta kínálja a hazai rajongóknak egy héten keresztül az engedményeket a különböző koncertekre.
A Fonogram-díjakat - az életműdíjak kivételével - múlt szombaton adták át a budapesti Barabás Villában.
Melyik veretőgép/bulibáró/dzsanázókolosszus prezentálta a legszürreálisabb romapop-indulót? Dacolva a lehetetlennel, megpróbáltuk csokorba gyűjteni.
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb felfedezettje, a Sleep Token 2024. november 13-án az MVM Dome-ban lép fel!
Huszonegyedik alkalommal, ezúttal a budapesti Barabás Villa patinás falai között adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat.
A fesztivál első napján, augusztus 7-én a Sziget Nagyszínpadára érkezik a BRIT Awards-on idén „Global Icon” különdíjjal elismert, nem mellesleg tavaly évvégi, legújabb lemezének egyik daláért Grammy-díjat is bezsebelt legendás pop szupersztár, Kylie Minogue.
Az elmúlt időszakban több olyan filmet is bemutattak a moziban, aminek az előzeteséből teljesen kihagyták, hogy zenés darabról van szó.
Idén új területen valósul meg a Bánkitó Fesztivál egy része. A szervezők búcsút intenek a Tábornak, és egy tágasabb helyszín felé veszik az irányt, tele friss, izgalmas lehetőségekkel. A tó körül minden marad a régi, sőt készültek néhány meglepetéssel is, a Tószínpad pedig már várja a fő fellépőket.
Egy tragikus szerelem történeteként meséli el az énekesnő életét a Back to Black, és közben megkapjuk az összes nagy slágert.
Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.
Április végén mutatják be a Milli Vanilli: Az évszázad botránya című mozit, ám addig is felidézzük a poptörténet két notórius kóklerének csúfos véget ért pályafutását.
Vajon a Rednex, a Captain Jack vagy a Mr. President bliccel-e legszégyenteljesebb módon a Total Dance-nosztalgiavonaton?
Hol van már az Animal Cannibalsszel a Fekete Vonattal és Majkával vívott cicaharc a Dopeman-Puzsér konfliktus fényében? Nos, felidézzük őket!
Ő volt a grunge apostola és a seattle-i alternatív rock kereszteslovagja. Ugyanakkor súlyos drogfüggő volt, és máig keringenek konteók arról, hogy nem is lett öngyilkos, hanem a felesége, Courtney Love végzett vele.
2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítélt Fonogram - Magyar Zenei Díjat. Megvannak a jelöltek!