Anyátlanok

Bakancslistához adom
Dare mo shiranai / Nobody Knows
16 éven aluliak számára nem ajánlott japán filmdráma, 141 perc, 2004

Értékelés:

42 szavazatból
Szerinted?

Négy testvér él boldogan az édesanyjával egy tokiói kis lakásban. Mind a négy gyereknek más férfi az apja, sosem jártak iskolába, ráadásul a főbérlő hármójuk létezéséről nem is tud. Egy napon az anyjuk némi pénzt és egy üzenetet hagy a 12 éves, legidősebb fiúra, hogy viselje gondját fiatalabb testvéreinek. Így kezdődik a négy gyerek odisszeája. Annak ellenére, hogy anyjuk elhagyta őket, a gyerekek mindent megtesznek azért, hogy boldoguljanak a maguk kis világában, felállítva és követve a saját szabályrendszerüket. Mikor már nincs más választásuk, mint szembenézni a lakáson kívüli világgal, a törékeny egyensúly hirtelen felborul.

A rendező, Kore-eda Hirokazu dokumentarista technikákkal teszi rendkívüli módon bensőségessé és valószerűvé a történetet, amelyet egy korábban lezajlott tragikus kimenetelű esemény ihletett meg. Itt azonban a rendező célja, a kilátástalannak tűnő helyzetekben is megtalálható pozitív értékek felmutatása. A filmet egy éven keresztül forgatták, így a fiatal amatőr színészek fejlődése az általuk játszott karakterekével azonos tempóban zajlik, miközben hangsúlyt kapnak olyan apróságok is, mint a körömápolás művelete, a játékzongora, nyikorgó szandálok, egy csésze keleti tésztaleves, vagy egy doboz csokoládé, melyek nem csupán ezeknek az elhagyott gyerekeknek a sajátos világához tartoznak, hanem általánosságban a gyermekkor báját és szépségét idézik meg.
Bemutató dátuma: 2005. december 8. Forgalmazó: Budapest Film

Stáblista:

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
Xxy92 2016 nov. 06. - 17:55:06 9/10
Kb. 10 éve egyszer leadta a Duna, vagy az akkor még normálisnak mondható M1/M2, nem tudom már. Azt viszont tudom, hogy gyerekfejemre nagyon különleges hatással volt, hisz kb. ez volt az elsõ távol-keleti film, amiben nem Jackie Chan ökörködött, hanem valóban az ottani kultúrát, életvitelt mutatta be. Sok másra nem emlékszem errõl a filmrõl, csak arra, hogy elvarázsolt és megrázott egyszerre.
Mélie 2009 jan. 26. - 18:59:18 Előzmény 7szünyü
Szia!
Köszi a hsz-t!Valóban nem ismerem ilyen mélységekig a kultúrájukat,és a szomszédok viselkedésére talán magyarázat lehet,de sztem a gyerekekére nem,mivel addig -a nagyfiún kívül-nem is mehettek ki a lakásból,tehát csak a ritkán otthon lévõ anyjuktól vehették a viselkedésmintákat,mert más felnõttet egyszerûen nem láttak!Az anyjuk meg az -életmódjából kifolyólag-nem kifejezetten lehetett hagyománytisztelõ,ahogy olvashattad lejjebb...nem egy hagyományõrzõ gésáról van szó...!

Igen,az õ hagyományaik a mi szemünkben,a mi értékrendünk fényében nagyon ridegnek hatnak!(De a hagyományos japán családon BELÜL talán jobban odafigyelnek egymásra,és a beavatkozás csak "külsõsöknek" tabu.Különben nem mûködött volna a dolog ott sem anno...)
Talán tényleg túl európai szemmel néztem:nálunk ez a sztori a legsúlyosabb elmagányosodást,a legteljesebb elszigeteltséget,a kívülállók részérõl a legnagyobb érdektelenséget(tehát ÖNZÉST)jelentené.
De ahogy itt is olvashattuk,(és én is azt hallottam),azért halál udvariasak,és megkérdezik,jól vagyunk-e,ha vm rossz ér!:))
(Végül is a fiút a közértesek ellátták élelemmel szánalomból,mikor már látszottak rajta a körülményeiben bekövetkezett változások...)
Kicsit az indiai érinthetetlenek kasztja jut eszembe:akkor sem szabad segíteni,ha életveszélyben van...
10/10
Android666X 2008 okt. 07. - 09:37:52 10/10
Amúgy egy érdekes eset. Mikor jöttem haza Japánból, akkor nem bírtam el a bõröndömet, és akkor segítettek a férfiak vinni (mind japán volt). Akkor most ezzel hálára köteleztek, vagy nem?
10/10
Android666X 2008 okt. 06. - 14:06:04 10/10
Pontosan. Pl. vagy egy ismim, aki teljesen hagyománytisztelõ családban nõtt fel, a többiek meg furcsállják, mert hogy nagyon... számukra már fura. Ma már sokan nõnek fel nyugati minta szerint, szerintem ez az amerikai behatás miatt van (a a japánok odavannak Amerikáért), ami persze a jó dolgok mellett, negatívumokat is hoz magával.
7szünyü 2008 okt. 06. - 13:32:55
Így van. A filmbéli konfliktusok egy része is talán onnan ered, hogy a japán társadalom gyors ütemben változik, és nem mindig kerülnek "jó" dolgok a régi hagyományok helyére. Egyes hagyományok meg még tovább vegetálnak, holott már nem sok értelmük van.
10/10
Android666X 2008 okt. 06. - 12:38:55 10/10
Azt hozzátenném, már nem mindegyik család ilyen szertartásosan hagyománytisztelõ, rengetegen vannak, amik elnyugatiasodtak és nem követik úgy a hagyományokat. Persze, családja válogatja.
10/10
Android666X 2008 okt. 06. - 12:37:02 10/10
Ez igaz, egyszer Japánban én is elestem, mert egy durva pasi kivágott a vonatból és kis híján bevertem a fejem egy oszlopba (utána hetekig alig tudtam járni, mert úgy fájt a térdem), de nem segítettek fel, bár nem is akartam, hogy segítsenek, de megkédezték, hogy jól vagyok-e. Én nem tartottam udvariatlanságnak, mert ha megnézed, nálunk is ez van. Kevés ember segít a másiknak. Én nem csináltam belõle nagy ügyet, ez van, máskor is megtörtént már, és még élek.
7szünyü 2008 okt. 06. - 10:48:10 Előzmény Mélie
Én nem láttam a filmet, csak azért szólok bele, mert a hsz-ed alapján nem tudom, mennyire ismered a japán mentalitást/kultúrát. Ha annak a fényében vizsgálod, lehet, hogy több minden is érthetõvé válik. Tudom, hajánál fogva iderángatott példa, de: ha japánban elesel az utcán, valószínûleg senki sem fog felsegíteni. Mégpedig udvariasságból - azért, mert ezzel "giri"-re kényszerítenének, ami nagyjából a "kötelezõ hála" kifejezéssel fordítható, és nem illik idegeneket giri-re kényszeríteni. (Arról már nem is beszélve, h. gaidzsin vagy: vagyis 'nem japán' :-/) A hagyományos japán család igencsak tekintélyelvû és nagyon szertartásos; nem tartom hihetetlennek, hogy adott körülmények között a gyerekekbe korán rögzülnek ezek a "szertartások", és követik a "szertartások" rendjét - mert azt tanulták, hogy ezt kell csinálni. Ebbõl állt ki az eddigi életük. Ez talán magyarázza a szomszédok viselkedését is. A leírtak alapján én arra gondolok, hogy a film egyik fõ konfliktusa éppen a szertartásos/hagyománytisztelõ/tekintélyelvû családi élet "mûködésképtelensége" (?) (alkalmazkodásképtelensége) egy ilyen szélsõséges helyzetbe plántálva - mint egy autó, ami még mindig lendületben van, gurul, pedig az útnak vége, a motorja nem jár, és már egy mezõn döcög. Amíg fának nem ütközik.
Szóval "közelrõl" nézve a japánok élete/mentalitása nagyon más, mint amit itt európában megszoktunk - különösen, ha ezt egy film "szemüvegén" keresztül nézzük. (Nem kötekedni szerettem volna, csak gondoltam egy-két dologra rávilágítok - talán így érthetõbb lesz a film is.)
Mélie 2008 szept. 24. - 23:40:48 Előzmény sushi
Én is ezt hittem elõször,de gondolj bele,mekkora krízishelyzet,h nincs mit enni,bizonytalan könyöradományokra vannak bízva,ráadásul a kislány balesete,és halála!Ez bennem nagyobb félelmet szülne,mint h biztosan intézetbe kerülök(v esetleg külön adnak engem,és a testvéreimet nevelõszülõkhöz)!Itt már az életükrõl volt szó!
sushi 2008 szept. 23. - 13:16:37
én szerintem, annyira nem fura ez ...mert ha bele gondolunk pont ezt szerették volna elkerülni hogy segítsenek rajtuk, tisztába volt azzal hogy mi lenne ha rájönnének erre... mert akkor valószínûleg beadják õket egy intézetbe ahol még rosszabb lenne a sorsuk vagy ami még rosszabb hogy elválasztják õket egymástól és csak õk négyen vannak egymásnak ha már anyjuk nincsen...sõõõt az a remény hogy anyjuk még vissza jöhet az is benne van...szóval szerintem ez nem döbbenetes sõt inkább meg lehet érteni...
viszont a kurvulásba egyet értek fõleg hogy mindegyik gyerek mástól van ez bizonyítja meg persze az amiket leírtál...
Mélie 2008 szept. 23. - 00:30:21 Előzmény sushi
Én sem láttam az elsõ 20-25 percet,de amit itt írnak a tartalomról,az nem igaz!Többször történt utalás rá,h a gyerekek nem elõször voltak úgy egyedül(1hónapnál hosszabb ideig!),h nem tudták,hova lett az anyjuk,és ígérete szerint már meg kellett volna érkeznie!Nem tudom,milyen nõnek festették le az elején,de az addigi életmódja(mindnek más az apja),és az,h hosszú idõre elutazik egyedül"dolgozni",aztán hazajön annyi pénzzel,h a gyerekek fél évig tudnak belõle élni,mind arra utalnak,h prostituált lehet,de legalábbis olyan,aki abból él,h gazdag férfiak tartják ki.(talán ezért is kell titkolnia a gyerekeit!)Persze lehet,h ez azért nem mondatik ki nyíltan,mert a gyerek szemszögébõl akarja láttatni a történéseket:õ csak azt tudja,érzi,h nem rendes dolog,amit az anyja tesz velük,és szemébe mondja,h önzõ!(érdekes,h olyan zárt környezetben,amiben élnek,mégis kialakulhat benne ez a felismerés,a saját anyjáról,aki a világot jelenti neki(k),és meg is meri mondani!)
Az alapszitut viszont nem tartom hitelesnek,h vk bevállal négy gyereket(direkt szeretné megtartani õket,v nem tudja kifizetni az abortuszt?),DE eltitkolja még a hatóságok elõl is,aztán otthagyja õket vélhetõen végleg,pedig tudja,h ez számára anyagi kötöttség,de eszébe sem jut állami intézetbe adni õket...!(mint ahogy a kutyákat eleresztik nálunk az autópályán...rájuk bízza,h túlélik-e,lesz-e annyi életösztön bennük...)Ennyire infantilis nem lehet egy anya!Gonosz sem,mert az a gyerekek viselkedésén nyomot hagyott volna!
És igen,hihetetlen,h a lakók nem hallják,h kettõnél többen laknak abban a lakásban(egy gyereket nem lehet állandó csendre inteni,és megtiltani,h ne szaladgáljon,pláne,ha nem mehet ki a lakásból!);és hihetetlen,h a kutyás szomszéd(meg a közértesek),aki végül benéz elhiszi,h azok csak unokatestvérek,v nem hiszi,de nem intézkedik...!Ennyire ne lenne felelõsségérzet a környezetben sem,senkiben???!Csak azért mert metropoliszról van szó?!Na neee!
Az sem túl hiteles,h a gyerekek olyan hosszú ideig betartják azt a kötelezõnek mondott szabályt,h csendben kell lenni csöngetéskor,és tilos akár csak az erkélyre is kimerészkedni!És olyan sokáig nem mennek ki a lakásból,pedig tudják,h nincs aki ellenõrizné,h betartják-e!
Hihetetlen,h a"nagyfiú"mindvégig nem fordul segítségért illetékes felnõttekhez,még a húga balesete,sõt a halála után sem!Az életösztönhöz az is hozzátartozik,h ezek után már lépjen(úgy vártam volna,h ez lesz legalább a végén!)...de nem,õ tartja magát a"szabályhoz"végig!Olyan nincs,h ennyire bele legyen nevelve valakibe valami,fõleg,ha tudja,h az nem jó,ill aki a szabályt felállította,az rossz,és odáig eljut,h bírálja is õt!Sztem az eredeti sztori ezekben nem egyezik a filmmel.Nem egyezhet!
sushi 2008 szept. 22. - 17:33:46
csak bele belenézegettem, de nagyon mélyre hatott és nagyon fontos dolgokra hívta fel a figyelmemet...a fiú aki be van kényszerítve ebbe a szerepbe amit nem õ választott magának egyszerûen csak fent kell tartani 3 testvérét és egybõl át kell változnia felnõtté...igazi átok egy kisgyerek számára...elvenni tõle a gyerek korát és nem lehet igaz gyerek aki játszik és éli rendesen az életét...nagyon tetszett
...a kamera állások is nagyon jók voltak a vágások is a csend háttérzajokkal és a színészekben való folyamatos változás amin átmennek...széép...
10/10
csipet 2008 szept. 21. - 10:41:09 10/10
Ajánlom mindenkinek. Az a kategória, ami nyomot hagy.
verdeleth 2008 szept. 09. - 22:39:15
Koreeda eddigi filmjei sem voltak éppen gyatrák, de ez a film mindent visz. A forma hasonló mint a többi filmjénél, de itt annyira egybeforr a cselekmélnnyel, mintha mi is ott lennénk a gyerekek szobájában. És ehhez még jön a sztori nagyszerû felépítése, a hangulat fokozása, a rengeteg képi szimbólum és metafora, mindez egy tökéletes egészet alkotva Az hogy megtörtént, pedig még jobban kiemeli a film elkészültének fontosságát. Felejthetetlen keleti alkotás, de mindenkinek meg kellene néznie 21.-én alkalom nyilik rá.
kocamama 2008 júl. 31. - 11:54:10 Előzmény oldindianboy
Tényleg lassú folyású és dokumentarista alkotás. Azért tegyük hozzá-függetlenül attól, hogy megtörtént- szerencsére a japán társadalomra nem jellemzõk az efféle anomáliák.
10/10
Heathcliff 2008 júl. 28. - 23:26:08 10/10
Mivel a sztori igaz, döbbenetes, mennyire atomizálódott Tokió (vagy egyéb világváros), ahol egy egész éven át nem tûnik föl senkinek, vagy ha föl is tûnik, nem érdekel senkit, hogy mit csinál négy kisgyerek egy egész éven át egyedül. Sok szingli anya passzolná le nagyon szívesen a gyerekét, van, aki egyetlen magzatát is (tudom, mondták). A "kulcsos gyerek" pedig egy egész kor szimbóluma is lehetne. (Persze, persze, az más...)
Ez itt a szép, új, szülõi felelõsségvállalás és családi kötõdés nélküli világ. Csókanyu.
8/10
Hana05 2008 júl. 28. - 10:17:45 8/10
Nagyon szép és megrázó japán dráma.. Utána elég lehangoltnak éreztem magam, de megérte megnézni, sajnos tényleg vannak ilyen problémák az életben.
oldindianboy 2008 júl. 28. - 09:49:39
Dokumentarista jellegû, lassú folyású, de távolról sem unalmas film az Anyátlanok.
A történet megrázó, de sajnos nem egyedi esetrõl van szó, ehhez hasonló dolgok viszonylag gyakran megesnek, és nem csak Japánban.:(
A film gyakran él apró utalásokkal, jelzésekkel, nem az a szájbarágós fajta.
Nagyon tetszett például az a jelenet, amikor az idõ múlását nem úgy érzékeltették, hogy kiírták hogy pl. 1 hónap múlva, hanem a kislány kezérõl csináltak egy közelit, és az ujjain látszott, hogy szinte teljesen lekopott az elõzõ jelenetben rá festett körömlakk.
Szóval ez egy megindító, vérbeli dráma, megtekintése után garantáltan senkinek sem lesz jókedve!
10/10
Android666X 2008 júl. 27. - 22:47:41 10/10
Én kb. két hónapja láttam japánul (magyarul az istennek sem nézném meg). Megindító, megrendítõ és nagyon szép film az összetartásról, a szeretetrõl, az emberségrõl. Amúgy igaz történet alapján készült, de a hatóság máig titkolja mi történt a gyerekekkel. Nem is csoda.

Én az anyjukat komolyan felrúgnám. Hogy képes valaki négy kisgyereket elhagyni csak úgy?! Az ilyen nem anya! Minek szült gyerekeket, ha a sorsukra hagyja õket? Komolyan, az ilyen szülõt fellógatnám az elsõ fára, mert nem fogja fel, milyen szenvedést és fájdalmat okoz a gyerekeinek.
9/10
Viola Erzsébet 2008 júl. 27. - 22:15:30 9/10 Előzmény Crazy Horse
akkor tényleg vak vagyok, mert nem találom, hogy hol van magyarul beszélõnek írva :D Nem láttam a szereplõk mellett a magyar hangot (szinkron szereplõket), ezért gondoltam, hogy feliratos
Összes hozzászólás