Boribon szamócát keres a réten. Szamóca helyett furcsa dolgokat talál: cipőket, inget, kalapot, és egy igazi jóbarátot. Marék Veronika Boribon és Annipanni, valamint Boribon kirándul könyvei alapján készült vidám, zenés bábelőadás.
Gyermekopera magyar nyelven. A hazai zeneszerzés és zenepedagógia legendás alakjának, Szőnyi Erzsébetnek (1924–2019) a meseoperáját mutatja be a Magyar Állami Operaház Gyermekkara. A makrancos királylány címszereplője szigorú rend szerint éli életét a királyi udvarban, míg egy szép napon úgy nem dönt, hogy fellázad. A királyi atya és az udvaroncok mindennel próbálkoznak, a valódi gyógymódot azonban képtelenek megtalálni. Koreográfus: Kozlova PolínaA Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Vígopera két felvonásban, francia nyelven, magyar és angol felirattal.A 21. tüzérezred mindeneslánya, Marie, kisgyerekként elveszett és a francia hadseregben nőtt fel. Nem tud arisztokrata származásáról, beleszeret egy tiroli parasztfiúba. Amikor megjelenik Berkenfield márkiné, hogy Marie-t magával vigye, a lánynak választania kell a két világ között. A napóleoni háborúk alatt játszódó Az ezred lánya a maga korában az egyik legsikeresebb Donizetti-opera volt, és aztán az egész 19. században ez volt minden koloratúrszoprán énekes álma. 1838-ban a zeneszerző megunta az itáliai cenzúrával való örök küzdelmet, és Párizsba költözött, ahol tehát megírta első francia nyelvű, prózai jelenetekkel dúsított, vígoperáját, melyben sokkal inkább a francia opéra comique sajátosságait és komponistáit követte. Operája elfogulatlan szerelmes levél Franciaországnak – és az ország viszonozta ezt a szerelmet: Az ezred lányát minden évben előadták július 14-én, Bastille-napon. A szövegkönyvet írta: Jules-Henri Venroy de Saint-Georges, Jean-François Alfred BayardA prózai szöveget átdolgozta: Kovács András Péter A magyar nyelvű feliratokat Nobel Noémi nyersfordítása alapján készítette: Szabó-Székely ÁrminAngol nyelvű feliratok: Keszthelyi Kinga
Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra. 2024. április 6-tól egészen szeptember közepéig lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi-nyári showja, ami a „Csillagok - égbeli tűk” címet viseli. Az égbolt, a Hold, a Nap és a csillagok minden ősi kultúrában különleges jelentőséggel bírtak és még a királyok legfontosabb jelképei között is szerepeltek. A csillagok mítoszai még a Bibliában is megjelennek, de a mesék fő elemei között is ott vannak, elég, ha csak Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére vagy a népmesékből ismert csillagszemű juhászra gondolunk. Egy biztos, hogy a cirkuszban a csillagok mind összegyűlnek majd. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Fesztivál Plusz - Világsztárok Budapesten című előadás gigantikus sikereit követően a porond óriási planetáriummá alakul és megannyi csodát látatunk a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változik, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adnak a legjobb magyar és világslágereknek! Rúzsa Magdi és a Queen, Anna and the Barbies és David Bowie, Cseh Tamás és Michael Jackson dalai talán soha nem szerepeltek még együtt, egy koncerten – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával! A Fővárosi Nagycirkusz „Csillagok, égbeli tűk” című nyári műsora a bolygónkról szól, és a bolygónkért aggódó csillagokról, a minket féltő Napról és Holdról, a ránk, emberekre gondos szülőként tekintő egész univerzumról! Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szemünkre, baj van a földön, gond van az égen, és mi emberek valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a Földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a Föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre! Az előadásban olyan világsztárok lépnek a porondra, mint Ifj. Simet László, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Érdemes Művész, artistaművész, aki cirkusztörténelmet írt azzal, hogy 63 évesen egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen Magyarországon elsőként kelt át biztosítókötél nélkül a Duna egyik partjáról a másikra. Ifj. Simet László a világon egyedülálló produkcióval tér vissza hozzánk ismét, hogy egy, a halálkereket és a magasdrótszámot ötvöző, 8 méter magas forgó rekviziten érzékeltesse velünk az űrbéli súlytalanság állapotát. A porondra lép a fantasztikus Antony Cesar, ötödik generációs cirkuszi belga artistaművész, akinek választott zsánere a gurtni, emellett hat szeren is képzett szertornász. Kanadában, a montréali École Nationale de Cirque-ben tanult, stílusát a modern jazz és a kortárs tánc iránti szenvedélye határozza meg és ő nyerte el a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál White Show – Lyrical Circus Late-Night Show Arany Díját. Igazi szenzációnak ígérkezik a Lettországból érkező Andrejs Fjodorovs műrorszáma. Andrejs az állatok szerelmese, galambjai és kutyái jelentik számára a családot, szinte minden idejét a róluk való gondoskodás, a közös játék és tanulás tölti ki. Produkciója ember-állat harmonikus együttélésének tökéletes példája, madarai szinte bármilyen trükköt végrehajtanak, nem kérhet tőlük lehetetlent. Legutóbb a magyar közönség 2018-ban, a Győztesek Karneváljában láthatta őt. Az előadásban a közönség ismét találkozhat az ukrán artistanövendékeinkkel, s hogy még kikkel? Hamarosan erre is fény derül. Mi a közös bennük? Mi a közös bennünk? Ők mind megérezték, amit mi is: csak rajtunk múlik, hogy megóvjuk egymást és szeretett bolygónkat. És hogy nekünk, embereknek mi a felelősségünk, amikor észrevesszük Földünk arcán a lassan legördülő könnycseppet: „Vigyázz a madárra, ha a válladra repül…”
Hét kis kecske él, nagy vidámságba és még nagyobb békességben. Tehetik ezt boldogan, hisz anyjuk vigyáz rájuk. Ha néha egyedül kell lenniük, nagy veszélyben vannak. Mi más foroghatna ilyenkor a farkas fejében? Természetesen egy kiadós kecskevacsora! A kérdés csak az: mi forog végül a farkas hasában? Szereplők: farkas, kecskegidák és a gyerekek
A televízióból jól ismert vajszívű egyfejű sárkány, a jóságos Süsü kel új életre a színpadon, hogy alkalmi barátjával, a királyfival járja végig kalandos útját. "Útitársuk" a sok nagyszerű sláger és - remélhetően - a gyerekek szüntelen nevetése.
Amikor János, a kanászlegény furulyázásba fog, malacai úgy táncolnak, hogy kacag, aki látja. Megtetszik ez a királylánynak is. Kéri Jánost, adna neki egyet. Ad is a legény jó szívvel, de nem ám pénzért. Hogy mi a malac ára, a néző csak sejtheti, látni azonban nem látja. Majd kiderül a mese végén. Addig hősünk még túlad a többi két malacon is, elindul, hogy feleségül vegye a királylányt.Találkozik egy rátarti gróffal, aki ugyanerre pályázik. Szabadtűzön elégetik egymás kabátját, majd a király előtt jól felelnek a kérdések kérdésére.De melyiküké lesz a királylány keze?
Hajnóczy Soma, kétszeres bűvész világbajnok több, mint 40 ország közönségét bűvölte el. Számtalan TV showban jelent meg Amerikától kezdve, Franciaországon és Anglián keresztül, egészen Koreáig és Japánig. YouTube videóit több, mint 50 milliószor nézték meg, de a magyar közönség a Showder Klubból is ismerheti. Egész estés műsorában a humort és az illúziót egész egyedi módon ötvözi. Elképesztő kézügyességi számok és döbbenetes gondolatolvasó mutatványok mellett interaktív trükkök és szórakoztató történetek is színesítik az előadást. A bűvészet történeténetének egyik legfiatalabb világbajnoka Las Vegas, New York, Peking, Dubai, Párizs és Monte Carlo színpadai után Budapesten bemutatásra kerülő, első egész estés műsorában bebizonyítja, hogy semmi sem LEHETETLEN.
A vígszínházi változatot készítette: Hársing Hilda és Rudolf Péter Bécs városa az erkölcsi romlás útjára lépett. Virágzik az alvilág, szaporodnak a bordélyházak, terjed a korrupció és a prostitúció... Vannak ugyan szigorú törvények, de se nem alkalmazzák, se nem tartják be őket. Az uralkodó tehetetlen, úgy dönt, egy időre átengedi a hatalmat egy tiszta erkölcsű, nemes lelkű férfiúnak, hogy állítsa ő helyre a morális rendet. Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátéka nagy politikai játszmával, őrült vágyakkal, balfácánokkal és sok-sok szerelemmel. Továbbá: Birta Márton, Harangozó Boglárka, Miskolczi Renátó.
„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!” A helyszín a 20. századi Anatevka, egy zsidók és oroszok lakta falu, ahol a közösségéletét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él Tevje, a tejesemberfeleségével, Golde-val, valamint öt lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez. A fiatalok azonban vallási eszmék helyett, szerelemből kívánnak házasodni, így a legidősebb lány, Cejtel a dúsgazdag férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja; húga, Hódel Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után; Háva, a harmadik lány pedig egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek különböző megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az egyre erősödő antiszemitizmussal, a politikai megmozdulásokkal és végül a rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét! A darabot Magyarországon először az Operettszínházban mutatták be 1973. február 9-én Vámos László rendezésében, a főszerepben Bessenyei Ferenccel. Nagyon fontos mű, mely egyfajta átmenetet képez az operett és a musical műfaja között, különleges zenei világával és keserédes humorával szólítja meg a nézőket. A darabot 1974-ben betiltották, és csak tizenegy év múlva, 1985-ben mutatták be újra, ugyancsak az Operettszínházban. 2021-ben Bozsik Yvette rendezésében, a színház valamennyi művészének közreműködésével tér vissza repertoárunkra! Sólem Aléchem novellái alapján. Közreműködik: a Budapesti Operettszínház ÉNEKKARA, BALETTKARA és ZENEKARA, valamint a BOZSIK YVETTE TÁRSULAT táncosai.
(Shall We Dance?) A színdarab alapjául szolgáló filmforgatókönyv szerzője: Masayuki SuoAz Altamira Picture „Shall We Dance?" című filmje alapjánEredeti ötlet, forgatókönyv és rendezés: Masayuki Suo Szerető feleség, sikeres karrier, anyagi biztonság. Richardnak tökéletes az élete... csaknem. És mégis –vagy épp ezért – valami hiányzik a munkahelyre való a mindennapi ingázáson és a családi életen túl.Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva a vonatablakból észrevesz egy titokzatosan vonzó, fiatal nőt,aki a „Miss Betsy tánciskolája” neon fölötti ablakból néz el valahová a messziségbe... A pillantás rabul ejti a férfit. Legyőzve félénkségét, beiratkozik a tánciskolába...A filmtörténet kultikus darabja a világon először a Játékszínben kerül színpadra. Társastánc koreográfus: Molnár Andrea Továbbá: könyvelők, táncosok, utasok
Egy különös reptéren várakozik Jerome Angust, mivel járatának indulását későbbre halasztották. Megszólítja őt egy titokzatos, provokatívan viselkedő idegen, aki Textor Texelként mutatkozik be - és a két férfi között abszurd beszélgetés bontakozik ki. A kezdetben felszínes, értelmetlen párbeszéd egyre váratlanabb fordulatokat vesz, míg végül kegyetlen végkifejletbe torkollik. A fekete humorral átitatott, metafizikai kérdéseket is boncolgató dialógus detektívtörténetként hozza felszínre a sötét múltat… Az előadást Amélie Nothomb belga írónő azonos című regénye nyomán Ilja Bocsarnyikovsz állította színpadra.
Barátság angol módra. Lionel kiváló beszédtanár, nem ismeri a kudarc fogalmát. Bertie szerény, csendes fiatalember és kissé beszédhibás… nem mellesleg, ő a brit trón várományosa a II. világháború küszöbén. Vajon felnő valaha a feladathoz, hogy karizmatikus és kiváló szónok apja helyébe lépjen?
Locspocs története 30 évvel ezelőtt indult a Kolibri Színházban és azóta is műsoron vannak a folytatásai. A 30 éves jubileum igazi meglepetése lesz, hogy a közkedvelt mesehős, aki korábban úszni tanult és megtalálta elveszett szüleit, a mostani zenés előadásban szerelmes lesz egy sárkánylányba, ésházasodni készül. Csakhogy egyikük szülei sem örülnek a házassági tervnek. Vajon sikerül-e boldognak lenniük? Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló zenés játékot Kozák Katalin fordításának felhasználásával Horváth Péter írta színpadra, dalszövegei régi szerzőtársa, Novák János fülbemászó muzsikájával szólalnak meg.
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették. Kigyulladnak a csillár fényei, és egyszerre régi pompájában ragyog fel az egykori párizsi Operaház. Felidéződik egy nagy szerelem története. Szereplői: Raoul, a romantikus fiatal gróf és Christine, a bájos, tehetséges énekesnő. Kettőjük között azonban ott áll egy titokzatos harmadik személy, aki mindent elkövet boldogságuk ellen. A rejtélyes harmadik: az Operaház Fantomja, aki a színház alatti labirintusban él. Ez az ember nem riad vissza semmilyen eszköztől, hogy elnyerje Christine szerelmét. Ki ez a fantasztikus lény? Zseniális zenész, tudós, építész, feltaláló, szenvedélyes szerelmes vagy szörnyszülött zsaroló gyilkos? Erről szól ez az este, erről szól ez a - Andrew Lloyd Webber csodás zenéjével átszőtt - szenvedélyes és látványos musical.
Robert Louis Stevenson azonos című regénye és élete nyomán. Robert Louis Stevenson regénye a XVIII. században, Jim Hawkins és anyja fogadójában kezdődik. Egy nap megszáll náluk egy kapitány, bizonyos Billy Bones, aki halála előtt, Jimre bíz egy csomagot, amelyben Jim talál egy térképet, ami elrejtett kincshez vezet. A fiú elhatározza, hogy megkeresi, ezért hajóra száll, és kalózok, banditák között mesés, veszélyes és izgalmas kalandokba keveredik, míg végül megtalálja, amit keres. Már csak az a kérdés, kié lesz a hőn áhított kincs… Közreműködnek a Kaposvári Egyetem 5. éves hallgatói: Kovács S. József, Péteri Lilla, Szurcsík Ádám, valamint a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei.
Csányi Sándor egyszemélyes vígjátékának folytatása. "Sziasztok, megint én vagyok az, Guszti!Legutóbb a szülőszobán találkoztunk, ám ezúttal a munkahelyemen várlak titeket. Elhívtam tizenöt barátomat (véletlenül mindannyiunkat Gusztinak hívnak), hogy mondják el, mit gondolnak a gyereknevelésről, a házasságról és minden másról.Van élet a szülés után?Meddig bírják a férfiak behúzni a hasukat, amikor egy fiatal lánnyal beszélgetnek?Egy tízes skálán mennyit segít, ha anyuka odaköltözik hozzátok?Meg lehet-e csalni valakit véletlenül?Létezik-e vasárnapi ebéd húsleves, rántott hús és gyomorgörcs nélkül?Illetve, hogy jobb ember lesz-e valaki, ha sokat mondják neki?Gyertek! Jó lesz!"
Egy házaspár, két színész, öt rendező, öt jelenet és öt divattervező egy fergeteges angol öt jelenetes komédiában!
Az angol Brandon Thomas „Charley nénje” című darabja minden színházi rekordot megdöntött már. Az 1892-es londoni, szilveszteri ősbemutatója óta nem telt el egyetlen nap, hogy a világ színházai közül valamelyikben ne játszották volna. Pesten először 1897-ben mutatták be a darabot, majd 1928-ban, Csortos Gyulával a főszerepben újították fel. 1970-ben Aldobolyi Nagy György új, fülbemászó, napi slágerként dúdolható betétdalokat komponált a műhöz, melyek dalszövegeit a szintén zseniális Szenes Iván írta. Nem véletlen, hogy a Charley nénjét az elmúlt 50 évben minden évadban műsorra tűzte legalább egy hazai színház. A Mandala Dalszínház Mikó István Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész rendezésében mutatta be a darabot, mellyel célunk az igényes szórakoztatás. Nem csupán a magyar nyelven szóló kellemes melódiákért esett a választásunk a darabra, hanem a zseniális, fordulatokban és gegekben gazdag és igényesen megírt történet miatt is: Jack és Charley szerelmes diákok Oxfordban, akik imádottjaikkal csak gardedám társaságában találkozhatnak. Erre a célra kapóra jönne Charley Dél-Amerikába szakadt nagynénje, ő azonban késik, ezért a fiatalemberek egy barátjukat öltöztetik fel és mutatják be a lányoknak, mint Donna Lucia d’Alvadorezt. Minden remekül alakul mindaddig, amíg az igazi tanti meg nem érkezik…