Házasság első látásra: így alakult Peti és Enikő sorsa, miután úgy döntöttek, újrakezdik

A házaspár nagy reményekkel indult, majd hatalmas mélypontra jutott a műsor során.

A TV2 párkereső realityjének végső döntésénél Peti nem kívánta férjként tovább folytatni az életét, de adott még egy esélyt Enikőnek, hogy tiszta lappal kezdjék. Miután Enikő eljátszotta Peti bizalmát azzal, hogy ráírt Andrisra, sőt, majdnem ott is aludt nála, a férfi nehezen találta meg a közös hangot a lánnyal, a végén mégis randira hívta. Enikő ezek után azt nyilatkozta, hogy szerinte működött a kísérlet, és képes arra a tudomány, hogy párt találjon neki:

Én úgy jöttem ebbe a kísérletbe, hogy alapvetően is hittem ebben, és ha tehetném, akkor újra jelentkeznék: természetesen csak és kizárólag a Petivel.

A Tények Pluszból most az is kiderült, hogy alakult kettejük kapcsolata egy évvel a műsor felvétele után.

Forrás: TV2

 

Úgy voltam vele, hogy nekem kapcsolatként, tehát férj és feleségként ez teljes mértékben megszűnt. Utána pedig volt bennem egy idézőjeles emberi gesztus, egy utolsó utáni lehetőség, ami az Encinek is egy lehetőség volt arra, hogy megmutassa azt, hogy esetleg tud változni a kísérleten kívül is, és tud máshogy viselkedni.

- magyarázta Peti a döntését.

 

Enikő azzal kezdi, hogy úgy érzi, most jött el az ideje annak, hogy arról beszéljen, „ami a valóságban van”. Enikő amúgy rengeteget tartózkodik külföldön a műsor óta, amire szintén megadta a választ:

felszolgálóként dolgozik egy folyami hajón,

de heteken belül hazajön, és akkor a kamerák előtt is megosztja a nézőkkel az elmúlt egy évét. Arra, hogy milyen most a kapcsolatuk, szinte teljesen egyforma választ adtak:

Kicsit ilyen két lépés hátra. Nem igazán tartjuk a kapcsolatot.

- mondta Peti. Enikő is hasonlóképpen fogalmazta meg:

Hogy is szokták mondani? Egy lépés távolság, úgyhogy nagyon-nagyon ritkán beszélünk, sőt nem is nagyon beszélünk, csak amennyit nagyon muszáj.

Azt is hozzátette, hogy bár adott egy esélyt a dolognak, nem érzi, hogy kicsit elfáradt abba, hogy egyedül evezzen a csónakban, Petin pedig azt látta, hogy a férfi nem akar esélyt adni ennek a civil életben.

jöhet egy kis kvíz?

Íme a nagy Házasság első látásra-kvíz!

Elérkezett a TV2 párkereső realityjének, vagy ahogy emlegetik: „kísérletének” a vége, így most te is visszatekinthetsz, hogy mi mindenre emlékszel a műsorból. Rágót ki, és hajrá!

Tovább

 

A riportból az is kiderült, hogy Peti teljesen elzárkózott az ismerkedéstől az utóbbi időben, mindmáig nincs kapcsolata.


(A mai műsorban Geri és Bogi utóéletét ismerhetjük meg. Ha lemaradnál róla, vagy kíváncsi vagy, mi hogyan látjuk, reggel a PORT-on is elolvashatod.)

 

(via TV2)