Koncert

TELT HÁZ! Hey, June! / Amorf Ördögök

Amorf Ördögök előadó
Müpa (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
2024. június 01. (szombat) 20:00

Helyszín:

Müpa (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Minibár és a Celluxbetyár

Hét év után, 2024 nyarán újra összeáll az önmagát kacatpop stílusba soroló legendás magyar együttes, az Amorf Ördögök. Ismét egy színpadon látható az alapító-szövegíró-énekes, Tariska Szabolcs és állandó zeneszerző társa, Tövisházi Ambrus billentyűs-énekes, illetve természetesen Péterfy Bori, aki később szólóelőadói pályafutását is Tövisházi-Tariska-dalokkal kezdte. Vendégként pedig Kulka Jánost is láthatjátok-hallhatjátok.

A gimnáziumi zenekarként indult Amorf Ördögök a 21. századi magyar popzene egyik kulcszenekara. A koncert címe - Minibár és a Celluxbetyár - a zenekar három kiadott albumára utal. A 2000-ben megjelent Betyár a Holdon, a két évvel későbbi Molylepke Minibár és a 2005-ös Cellux-szimfónia dalaiból áll össze a műsor. A kísérőzenészek mind ismerősek lehetnek a hét évvel ezelőtti visszatérő koncertek felállásából: ezúttal is Gáspár Gergely dobos, Drapos Gergely basszusgitáros, Mészáros Ádám gitáros, Tompa Ákos trombitás és Pápai István ütőhangszeres kíséri a triót. A zenekar óriási örömére Kulka János is énekel egy dalt vendégként ezen a különleges estén. Vendégszereplése nem meglepő, ha tudjuk, hogy a Tariska-Tövisházi szerzőpáros jegyzi a színészlegenda Pálmaszív címmel nemrég megjelent albumának dalait. De milyen zenét is játszanak az Amorf Ördögök valójában? Kuplékból, operettekből, a hatvanas évek esztrád-kislemezeinek világából, tangóból, érzelmes balladákból és saját definíciójuk szerint hiphop-szobadiszkóból összegyúrt egyvelegük úgy idézi meg az elmúlt évszázad zenéjét, hogy közben táncolni is lehet rá, és nevetni is lehet rajta. Az Amorf Ördögök zenéje olyan játékos időkapszula, amelyben egy sosemvolt kor romantikája és a jövő űrhangjai jól megférnek egymás mellett.