A Nagy Ő - The Bachelor

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai valóságshow

Értékelés:

101 szavazatból
Szerinted?

Megvalósul az álom luxuskivitelben?
A Nagy Ő, azaz a The Bachelor című show a világ legromantikusabb TV show-ja. Főszereplője egy igazi hús-vér férfi, aki úgy döntött, itt az ideje, hogy feleséget keressen magának. Egy 30-35 év közötti, jóképű, vonzó és mesésen gazdag férfi, aki vállalja, hogy a televízió nyilvánossága előtt keresi meg élete párját, azt, akinek ő lesz az Igazi, A Nagy Ő.
A vonzó és egyedülálló férfi számára nem lesz egyszerű a választás, hiszen 25 csinos hölgy versenyez majd kegyeiért, akik szintén a műsortól várják, hogy megtalálják álmaik hercegét.
Az első adásban a férfi megismerkedik a 25 lehetséges menyasszonnyal és kiválaszt közülük 18-at, akiknek a következő hetekben romantikus és izgalmas randevúkat ad.
Eleinte még egyszerre több hölggyel találkozik, majd a légyottok egyre intimebbé válnak, hiszen azok a hölgyek, akik nem nyerik el A Nagy Ő tetszését, bizony egymás után esnek ki a játékból. Az ő álmaik darabokra törnek.
A műsor legfontosabb szimbóluma a vörös rózsa nagy szerephez jut, hiszen azok a hölgyek akiknek a virágot átnyújtja A Nagy Ő, azonnal tudják: maradhatnak. A szerelem és szenvedély szimbólumává vált virág átadása feszült pillanatokat hordoz magában úgy a hölgyek, mint a férfi számára, hiszen a rózsa akár vissza is utasítható.

Hozzászólások

Szerinted?
omama2 2022 nov. 17. - 17:45:06 Előzmény omama2
Javítok: nevetséges
omama2 2022 nov. 17. - 17:42:25 Előzmény Lámai Dala
Túlkoros???? Egy vén, kövér pacni.....tudom nem illik sértegetni, de igaz , lehetne annyi önkritikája, hogy mit vállalhat be.....szörnyű, nevettséges
2/10
Lámai Dala 2022 nov. 16. - 19:21:56 2/10
Este 8-kor légyott, mindenképpen légy ott. Muhaha.
De viccet félretéve, ÁrpaAti nem túlkoros 1 kissé a showba?
omama2 2022 nov. 16. - 18:09:20
Ennél lejjebb már nem lehet. Undorító ez a megöregedett, elhízott Árpa Attila , na és ezek a nők még mernek utcára menni ezek után ???? undorító ez a műsor.
1/10
nikato 2022 szept. 10. - 17:51:06 1/10
A Noszályosat és a Molnár Anikósat még el lehetett adni régebben, még nem volt ennyi valóság show, de a mostaniak már mind megjátszottak. (Amúgy lehet a régiek is azok voltak, de akkoriban nem volt olyan egyértelmű.)
Árpa Attiláról és párjáról pont az előtt jelent meg újságcímlap, hogy bejelentették volna, hogy Árpa lesz az új nagy Ő. Az interjúban szerepelt, hogy hatalmas a szerelem. Sokan felhívták erre a figyelmet a neten is, erre 1-2 hét múlva hirtelen "szakítottak". Most akkor inkább eljátsszák a szakítást, hogy Árpa megkereshesse a millióit, barátnője pedig tűr?
1/10
Fernando de la Santa 2022 szept. 06. - 08:46:57 1/10
No comment
1/10
5i 2012 aug. 24. - 06:14:35 1/10 Előzmény Pickwick
Undorító nyálas, átnevelõ pláza-cica kiképzõ ultra-borzalom!!!
DUPLA NULLA!!!az ilyet be kéne TILTANI!!!!!
1/10
Pickwick 2012 jún. 24. - 02:46:04 1/10
Borzalmas ez a mûsor...
1/10
csikosi 2011 aug. 01. - 11:48:43 1/10 Előzmény test
Jelentkezz rá, be sem kerülnél a szórásba.
moon3 2011 júl. 21. - 21:54:46
:)
1/10
Ford Mustang 2011 júl. 18. - 13:55:41 1/10 Előzmény mchtamas
Ilyen fostos egy "mûsort" is rég adott a Viasat.
mchtamas 2011 júl. 18. - 12:11:20
Super
test 2011 júl. 18. - 12:07:59
Hajde jo
1/10
offtopic
ceia 2011 jún. 25. - 18:13:50 1/10
Oké, x manus (a nagy Õ betû) "választ" (mint a boltban mikrót) y nõt. És együtt maradnak. Vagy nem. (mindegy)
Na és, akkor mi van????? :P
1/10
csikosi 2011 ápr. 17. - 14:31:49 1/10
Marhaság az egész, ki ne találjátok, hogy kiválaszt valakit???
Idunnowuttodo 2011 márc. 20. - 14:31:53 Előzmény gabriella_
eddig csak egynek tudtommal :P
gabriella_ 2011 febr. 13. - 16:12:15
Itt tájékozódhatsz:

http://www.people.com/people/article/0,,20421073,00.html

Mondhatni It's over...

Brühühü... :D

Én csípem ezeket a limonádé reality-ket, de azt hiszem talán egy, vagy két párnak jött össze a nagy lamour, ezeknek nem ez a lényege..
polarka 2011 febr. 13. - 15:54:20
Lusták vagytok utánakeresni? enwikirõl:
"...he appeared on the seventh season of the reality television series The Bachelor between March 2005 and May 2005. In the show, he chose Sarah Brice, a labor and delivery nurse who resided in Texas. They broke up in September 2007, got back together in late 2008 and though spoke of marriage in interviews in 2009 broke up again in April 2010."
lindababa 2011 febr. 13. - 15:43:07
Az ápolónõt, ha jól tudom a munkáját. Nem azt, akinek a nagyanyja is szerepelt.
hemo 2011 febr. 13. - 14:55:23
melyik csajt választotta, tudja valaki?
Összes hozzászólás