Maria Callas

Bakancslistához adom
dokumentumfilm, 60 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A New York-i születésű Maria Callas Athénban tanult, és itt is debütált, mint operaénekesnő, 1938-ban. Az 1940-es évek végén karrierje csúcsán volt, de a New York-i Metropolitan Opera 1945-ben egy rosszul sikerült meghallgatás után nem kötött vele szerződést. Ez azonban nem riasztotta el attól, hogy visszatérjen Európába, ahol nem sokkal később megkapta azt a szerepet, amely a leginkább meghatározta a karrierjét, és igazi sztárrá tette: Bellini Normájának címszerepét. Ahogy Európában népszerűsége folyamatosan nőtt, újra elkezdtek érdeklődni Amerikából, de a Metropolitan opera rendezőivel való viták kétes hírrel övezték a személyét. 1965-ös visszavonulásáig talán mágikus drámai képességeinek köszönhetően még jobban bálványozták, mint csodálatos hangja miatt. Jól ismerték drámai temperamentumát és a szerelmi életét, beleértve ebbe a Görög hajós mágnással, Onassissal folytatott hosszú viszonyát. Hivatalosan 1961 és 1964 között sem szerepelt operában, cask Franco Zeffirelli rendezéseiben lépett a világot jelentő deszkákra. Callas szíve összetört, amikor Onassis feleségül vette a megözvegyült Jacqueline Kennedyt 1968-ban. Onassis 1975-ben halt meg és két évvel később, máig ismeretlen okból Callas is távozott az élők sorából.

Hozzászólások

Szerinted?