10 dolog, amit nem tudtál Colin Farrellről

Ma 42 éves az ír származású színész, aki először jóképű akciósztárként lopta be magát a közönség szívébe, hogy aztán egyre komolyabb alakításokkal emelje a tétet. A zűrös, bulis évek után 12 évig volt tiszta, de a hírek szerint az idei születésnapját a rehabon ünnepli.

1. Akkor döntötte el, hogy színész szeretne lenni, mikor gyerekkorában megnézte az E.T. című filmet, és annyira magával ragadta, hogy könnyesre sírta magát.  

 

 

2. A kilencvenes években, amikor egy divathullámnak köszönhetően mindenki country zenére táncolt Írországban, Farrell egy szórakozóhelyen dolgozott táncoktatóként. Szerencsére erről fennmaradt egy rövidke videó az utókor számára.

 

 

3. Mielőtt befutott volna, jelentkezett a Boyzone nevű ír fiúegyüttesbe, amikor fénykorukat élték a fiúegyüttesek. Szerencsére nem vették fel. Pedig a hangja és a sármja meglett volna hozzá.

 

 

4. 18 évesen éppen Sydney-ben nyaralt, amikor tévedésből letartóztatták gyilkosság gyanújával egy fantomkép alapján. A hasonlóság kísérteties volt, és végül csak az tisztázta a gyanú alól, hogy a barátja naplót vezetett, és azt is leírta benne, hogy a gyilkosság idején együtt partiztak bedrogozva a város másik végében.

5. Annak ellenére, hogy nagyon gyorsan beindult a karrierje, és a kétezres évek elején a Tigrisek földjén, A fülke, a Különvélemény és a S.W.A.T. után ő lett az akciófilmek aktuális jóképű szupersztárja, depresszióval küzdött. Akkor is csak óriási erőfeszítések árán tudott a felszínen maradni, amikor gyerekkora nagy példaképével, Al Pacinóval forgatta a Beavatás című thrillert.

 

 

6. Oliver Stone nagyszabású történelmi drámája, a Nagy Sándor, a hódító, és Miami Vice forgatása után kimerültség, gyógyszer- és alkoholfüggőség miatt került rehabra. “Ahogy befejeztük a forgatást, ültem fel a repülőre, miközben a stáb többi tagja még épp a záróbulira indult - nyilatkozta később. - A premieren nem is emlékeztem arra, hogyan csináltam meg a filmet, azt sem tudtam, hogy mi történik benne, pedig ott voltam a vásznon.”


 

7.  Tizenkét év absztinencia után a bulvárhírek szerint idén áprilisban újra bevonult egy gazdagok számára fenntartott rehabilitációs intézetbe. Állítólag még épp csak elindult a lejtőn, viszont ezúttal annyiban más a helyzet, hogy már két gyerek édesapja, így még az elején szeretné megfékezni magát, és ehhez a legjobb módszer az, ha segítséget kér.

 

8. Először az Erőszakik (In Bruges) című zseniális fekete humorú drámáért jelölték Golden Globe-ra, de nemcsak őt, hanem a film másik főszereplőjét is, Brendan Gleesont. Ekkor Farrell húsz dollárban fogadott a színésztársával, hogy ha egyáltalán nyer valamelyikük, akkor az csak Farrell lehet, és a végén neki lett igaza.

 

 

9. Nyolc évvel később, 2017-ben A homár című romantikus sci-fiért jelölték Golden Globe-ra, amiben egy kényszer hatása alatt ismerkedő középkorú férfit alakít. A szerephez közel tíz kilót kellett híznia, de egy interjúban elmesélte, hogy nem is akkora buli büntetlenül zabálni, ha kötelezően elő van írva. “Volt egy listám 35 étteremmel, és azt terveztem, hogy ezekben fogok felváltva lakomázni, de a negyedéig sem jutottam el. Hiába gondoltam arra, hogy de jó lesz majd, ha elmegyek, és rendelek valami finomat, nagyon hamar elveszett ennek a varázsa. Inkább otthon ettem össze mindenféle szemetet.”

 

 

10. Eddig két házasságából két fia született, az idősebbik most 14 éves és Angelmann szindrómában szenved, amit boldog baba szindrómának is neveznek. Ez egy olyan értelmi fogyatékossággal járó öröklődő betegség, ami hátráltatja a beszédfejlődést és a mozgásfejlődést. Ennek ellenére a betegek derűs, életvidám természetűek. Farrell fia az első önálló lépéseit a négyéves születésnapja körül tette meg. “Az emberek gyakran emlegetik azt a pillanatot, amikor a gyerekük megteszi az első lépéseit, és ez egy nagyon fontos momentum minden szülő életében - mondta erről a színész, mikor a tavaly decemberben bemutatott filmjéhez, az Egy szent szarvas meggyilkolásához adott interjút, amiben egy sebészként dolgozó édesapát játszik A homár rendezőjének új filmjében. - Ehhez képest egy teljesen más szint az, amikor felkészítenek rá, hogy a gyereked talán sosem teszi meg ezeket a lépéseket, aztán mégis átélheted, amikor sikerül neki.”