10 sztár, aki nulla tapasztalattal is rögtön főszerepet kapott

Hollywoodban nem elég tehetségesnek lenni, a sikerért keményen meg is kell dolgozni. Kivéve azoknak a színészeknek, akiknek akkora szerencséjük (vagy kisugárzásuk) van, hogy már látatlanban bizalmat szavaztak nekik a filmesek.

Channing Tatum

Azt a részben az ő sztorija alapján ihletett Magic Mike miatt sokan tudják, hogy Tatum egykor vetkőzésből élt, és hogy tehetséges táncos – de azt már kevesebben, hogy nem a 2006-os Step Up című táncos film volt az első főszerepe. Miután 19 éves korában kimaradt a Dél-Floridai Egyetemről, és hagyta a fenébe a focis ösztöndíjat is, Miamiba költözött, ahol szó szerint az utcán sétálva fedezte fel egy tehetségkutató ügynök. A leendő sztár eztán a Gapnek és a Nauticának modellkedett, majd elkezdett érdeklődni a színészet iránt.

Mindössze néhány videóklip után pedig (lásd például a She Bangs címűt Ricky Martintól) 2005-ben azonnal fontos szerepet kapott a Carter edző című kosaras drámában, Samuel L. Jackson oldalán.

Innentől kezdve pedig tényleg megállíthatatlan volt...

Forrás: UIP-Duna Film

 

Charlize Theron

Ahogy arról 10 sztár, aki jókor volt jó helyen című cikkünkben már írtunk, Charlize Theron is

a vakszerencsének köszönheti, hogy felfedezték.

Miután hányatott gyerek- és kamaszkora után 18 évesen szülőhazájából, Dél-Afrikából Los Angelesbe költözött szerencsét próbálni, egy nap egy bankban nem akarták kifizetni neki azt a csekket, amit egy modellmunkáért kapott, mivel azt egy másik államban állították ki. Theron nagyon rá volt szorulva a pénzre, ezért hevesen vitatkozni kezdett a banki ügyintézővel, amikor is egy kedves férfi odament, és segített neki számlát nyitni a bankban – és így már megkaphatta a pénzét.

Forrás: HBO


Mielőtt elbúcsúztak egymástól, az illető még a modell kezébe nyomta a névjegykártyát, és kiderült, hogy nem volt más, mint John Crosby, mások mellett John Hurt vagy Rene Russo ügynöke. A későbbi színésznő pedig fel is hívta Crosbyt, aki olyan hatékonyan képviselte, hogy amennyiben eltekintünk A kukorica gyermekei 3. című rettenettől (és miért is ne tekintenénk, hiszen Theron neve még a stáblistán sem szerepel),

első szerepe rögtön egy főszerep lett: a Tom Hanks (!) által rendezett Nyomul a banda című 1996-os zenés filmben ő játszhatta Tinát.

 

Ki lehet a többi kilenc?

10 sztár, aki jókor volt jó helyen

...és ezért megtalálta őket a szerencse – pontosabban egy ügynök vagy egy rendező, így beindulhatott a karrierjük. Mutatjuk a mázlistákat, akiknek az esetében persze a sors keze mellett a tehetség is nyilvánvaló.

Tovább

 

Matthew McConaughey

A texasi születésű Matthew McConaughey-nek fiatalon esze ágában sem volt apja nyomdokaiba lépni, és az olajbizniszben elhelyezkedni. A leendő Oscar-díjas még csak pár reklám- és diákfilmben szerepelt, amikor egy austini bárban találkozott egy casting directorral, aki később bemutatta Richard Linklaternek. A rendező éppen a Tökéletlen idők előkészítési munkálataival volt elfoglalva, és annyira megtetszett neki a fiú,

hogy annak ellenére is rábízott benne egy fontos szerepet, hogy McConaughey-nek gyakorlatilag még semmi színészi tapasztalata nem volt.


Persze azért nem ment ilyen simán a dolog, mivel Linklater úgy találta, a srác túl jóképű az idősebb pasiként középiskolás lányokkal bulizó léhűtő szerepére

– de egy előnytelen bajusz és az igénytelen, lenőtt frizura szerencsére megoldotta ezt a cseppet sem elháríthatatlan akadályt.

Az ezt követő években-évtizedekben Matthew McConaughey, mondhatni, eltékozolta a tehetségét, mivel hagyta magát beskatulyázni a szörfös szépfiú szerepkörbe, ám a 2010-es években hátat fordított a súlytalan kalandfilmeknek és romkomoknak, és kitartó, kemény munka árán napjaink egyik legjobb férfi színészévé küzdötte fel magát.


Johnny Depp

Sokszor hallhattunk már róla, hogy az azóta is zenélgető Johnny Deppet eleinte egyáltalán nem érdekelte a színészkedés: azért költözött Los Angelesbe, hogy befusson a bandájával. Egy szép nap azonban elkísérte egy meghallgatásra a haverját, Jackie Earle Haley-t. Szegény Haley sajnos nem kapta meg a szerepet, a rendező azonban meglátta az ott tébláboló Deppet, és behívta őt is szerepet olvasni. Mint azt bizonyára mindenki jól tudja, a rendező nem volt más, mint Wes Craven, a szerep Glen karaktere, a film a Rémálom az Elm utcában című klasszikus. A zöldfülű srác debütálása pedig olyan parádésan sikerült, hogy egyenes útja vezetett a legnagyobb hollywoodi sztárok sorába

– amit csak némileg tudtak elhalványítani közelmúltbeli magánéleti balhéi.
Forrás: New Line Cinema / Getty Images

 

Natalie Portman

Erről a későbbi Oscar-díjasról is többször megírtuk már (például itt és itt), hogy mindössze 12 éves volt, amikor nagyjátékfilmes debütálásaként eljátszotta Mathilda szerepét az 1994-es Léon, a profiban. A gyermek Portman pedig előtte nem volt gyerekszínész, nem szerepelt reklámokban sem,

szóval tényleg teljesen tapasztalatlanul vágott neki a Besson-filmnek (aminek a forgatókönyvét még át is írták a kedvéért, hiszen eredetileg pár évvel idősebb volt benne a főhősnő).
Forrás: Patrick Camboulive / Sygma via Getty Images


„Tízéves koromban egy táncóra után bementem egy pizzériába, ahol leszólított egy fickó, aki a Revlonnak dolgozott, hogy modellkedjek nekik. Szóval bemutatott pár modellügynökségi arcnak,

de én azt mondtam nekik, hogy én nem modellkedni akarok, hanem színészkedni.

Így hát bemutattak pár tehetségkutató ügynöknek” – mesélte el felfedezésének történetét a Léon, a profi bemutatásának évében az aprócska színésznő a The Late Show with David Letterman című talkshow-ban. Később ugyan Portman nem mindig nyilatkozott kedvezően gyerekszínészként töltött éveiről, de olyan gondosan építgette a karrierjét, hogy született tehetségét számtalan kiváló alkotásban kamatoztatta.


Ashton Kutcher

Még 5 sztár, aki a szerencsés véletlennek köszönhetően lett színész című cikkünkben már írtunk róla, hogy Kutcher eleinte egyáltalán nem akart színész lenni: biomérnöknek tanult az Iowai Egyetemen, hátha egyszer majd tud valahogy segíteni Michael nevű ikertestvérén, aki súlyos szívbetegségben szenvedett. Mivel a tandíjat elég nehezen tudta kiköhögni, mindig dolgozott valamit az iskola mellett; és amikor épp egy bárban csaposkodott,

egy modelltehetségek felkutatásával foglalkozó ügynök meggyőzte, hogy induljon el a Fresh Faces of Iowa nevű modellversenyen.


Úgy alakult, hogy a srác meg is nyerte a szóban forgó versenyt, így csakhamar kimaradt az egyetemről, és olyan márkáknak kezdett modellkedni, mint a Calvin Klein. Amikor pedig a modellmunka miatt Los Angelesbe költözött, a színészkedés is hamar megtalálta

– méghozzá azonnal egy főszerep:

az Azok a 70-es évek show Michael Kelsója, ami a nagy áttörést is meghozta a számára.

 

Tudd meg, ki a többi négy!

Még 5 sztár, aki a szerencsés véletlennek köszönhetően lett színész

Rengeteg tehetséges ember van, de egy sikeres karrierhez nem kevés szerencse is szükségeltetik: például, hogy az illető jókor legyen jó helyen. A korábbi példák után mutatunk öt újabb mázlistát, akinek az esetében a tehetség mellett a sors keze is nagyon jól jött.

Tovább

 

Pamela Anderson

A Baywatch szőkesége a nyolcvanas évek Kanadájában élte a személyi edzők egyszerű hétköznapjait, amikor megtalálta a hírnév: egy focimeccsen a Labatt márkárjú sör pólóját viselte,

és amikor őt mutatta a hatalmas kivetítő, a tömeg annyira megvadult, hogy le kellett mennie a pályára meghajolni.

Ezt követően a szóban forgó sörmárka persze szerződést ajánlott a modellnek, akit csakhamar a Playboy is megtalált. Sokan azt hiszik, hogy ezt követően a nagy áttörést meghozó Baywatch című vízimentős sorozat C.J.-je volt az első főszerepe, de nagy tévedés: már előtte kapott minimális tapasztalattal egy fontos szerepet, Lisáét a Tim Allen nevével fémjelzett Házi barkács című sitcomban, amelyben 1991-től kezdve, azaz egy évvel a Baywatch előtt játszott.

Forrás: ABC Photo Archives / Disney General Entertainment Content via Getty Images

 

Jason Statham

Ahogy arról 10 dolog, amit nem tudtál A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőről című cikkünkben is írtunk, annak idején Jason Statham egyike volt a kultikus gengszterfilm 17 amatőr szereplőjének. Előtte műugró volt (tagja volt a brit olimpiai válogatottnak is), de mivel nem profi sportolóként tevékenykedett, nemigen volt pénze, így mindenfélét el kellett vállalnia: az alkalmi modellkedésen kívül például hamis ékszereket is árult London utcáin. És épp így fedezte fel egy tehetségkutató ügynök, aki Guy Ritchie castingjára irányította – a direktor pedig A Ravasz, az Agy… egyik főszerepére pont egy ilyen fickót keresett. A meghallgatáson ráadásul elég vicces módon az volt Statham feladata, hogy feketepiaci árusként sózzon rá egy hamis ékszert Ritchie-re – és hát hiába nem színészkedett még sosem, ebben aztán volt tapasztalata…

A többi pedig már tényleg történelem.

 

Tudj meg a filmről mindent is!

10 dolog, amit nem tudtál A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőről

A film, ami annak idején kitörölhetetlenül elhelyezte a filmvilág térképén Guy Ritchie-t – aki rendezhet azóta bármit, ezért a művéért örökké hálásak leszünk neki. Íme tíz érdekesség a film forgatásáról!

Tovább

 

Rosario Dawson

Az Ahsoka sztárjának 15 éves csóró kamaszként még a birtokáról sem kellett kilépnie, hogy azonnal főszerepet ajánljanak fel neki. Éppen New York-i otthonának a verandáján ült, amikor két fotós, Harmony Korine és Larry Clark észrevette. Később kiderült, hogy a fotósok valójában filmesek (is), akik úgy gondolták, a tini Dawsonnak is ott a helye a Korine által írt, Clark által rendezett Kölykök című filmben; a lány pedig belevágott.

A felkavaró független filmet követően ugyan nem kapott folyton főszerepet,

de a Spike Lee által rendezett A játék ördöge mellékszerepe után beindult a karrierje, és mára az egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb amerikai sztárrá vált.


David Boreanaz

David Boreanaznak ugyan elvétve voltak már aprócska szerepei, de ezek legtöbbjét még a stáblistán sem tüntették fel, szóval gyakorlatilag ő is tapasztalatlannak számított, amikor egy szép napsütéses napon

kiment megsétáltatni a kutyáját Los Angeles utcáira,

ahol összefutott egy tehetségkutató ügynökkel, aki összekötötte a Buffy, a vámpírok réme című sorozat csapatával. A zöldfülű tehetség meg is kapta rögvest Angel szerepét Sarah Michelle Gellar Buffyja oldalán, majd olyan jól teljesített, hogy 1999-ben saját spinoffsorozatot érdemelt (meglepő módon az Angel címűt). Innen pedig már egyenes út vezetett másik nagy sikeréhez, a Dr. Csonthoz, amelyben 2005-től egészen 2017-ig játszotta Seeley Booth FBI-ügynök szerepét.

Forrás: Hulton Archive / Getty Images

 


(via Ranker)