A korhű kosztümök, a felnőttek és tanulók világlátásának ábrázolása, valamint a helyszínek gondos kiválasztása miatt Sebastian Grobler filmje eleve sikert könyvelhet el magának a német, de a nemzetközi filmpiacon is, annak ellenére, hogy a Konrad Koch nagyságát bemutató mozi erősen megidézi a Robin Williams főszereplésével játszódó Holt költők társasága című, sokak által ismert Oscar-díjas filmet.
1874-et írunk. A porosz-francia csata után a győztes Németországban vagyunk. Az uralkodó I. Vilmos császár, aki császársága élére Bismarckot állította, őt bízva meg az ország vezetésével. Bismarck a fegyelmet, az engedelmességet és az erényt tartotta a legfontosabb dolognak, így az oktatás keretein belül a diákoknak minden nap rendszeresen kellett sportolniuk, méghozzá keményen, kitartóan, amit az első képkockák is hűen mutatnak meg. A cél egy erős és kitartó testi, szellemi utánpótlás kinevelése volt a császárság fenntartása érdekében. A braunschweigi diákok ezt a világlátást figyelve és követve nevelkedtek mindaddig, amíg az új angoltanár, Konrad Koch – aki előtte évekig élt Angliában – fel nem bukkant a rendezett iskolában.
Az új, szabad elveket valló angol nyelvtanár tarthatatlannak véli a szigort és a fegyelmet az intézményben, de nem tud tenni ellene, a kollégái nem adnak felvilágosult nézetére, és mint angolt, bugyuta teaivónak titulálják annak ellenére is, hogy ő valójában német nemzetiségű.
Mivel munkatársai már az érkezése előtt leírták az angol nemzetet a diákok szemében, nagy kihívás előtt áll a fiatal, tapasztalatlan tanár. Hiába próbálkozik az angol nyelv szépségét megszerettetni a diákokkal, még azt sem éri el, hogy vajmi érdeklődést mutassanak a tanórák iránt. A diákok nyíltan, bátran kimondják véleményüket, szerintük elég a megfelelő mennyiségű muníció és egy erős stratégiai terv kidolgozása, ahhoz hogy az angolokkal bánni tudjanak, nem kell hozzá semmiféle nyelvtudás. Hiszen a szigetlakók primitív népek, viselkedésük barbár, az ellenük szóló érvelés legfontosabb pontja pedig a női uralkodó léte. Ezek hallatán a zöldfülű tanár új, modern szemléletű nyelvoktatásba kezd.
Az osztályt – ahol egy diák kivételével az összes tanuló polgári származású – a tornaterembe vezényli, ahol a futballal, egy számukra eddig ismeretlen sporttal ismerteti meg őket. A játék felfedezésén keresztül az angol kultúra és a nyelv iránti érdeklődést is élénkíteni kívánja ezzel. Az új, ismeretlen játékszer megbotránkoztatja a szülőket, akik meghatározó szerepet töltenek be mind az iskola, mind a város vezetésének döntéseiben.
A konzervatív apák fenyegetőznek és a rendbontó tanár azonnali hatállyal való felmondását követelik, vagy legalább az új „hóbort” megszüntetését, ami ideig-óráig be is következik. A diákok viszont addigra már „rabjává” váltak a játéknak, ezért tanórán kívül vesznek futball leckéket Kochtól, mígnem a titkolózás és a szülőknek való ellentmondás addig fajul, hogy az egyik diák, akit az apja eltilt az edzéstől, kiugrik az ablakán, s tette csaknem tragédiába fullad. Az eset a tanár végleges elbocsátásához vezet, a diákok számára pedig megrovást és több órányi elzárást eredményez.
A játék elsajátítása alatt azonban a diákok megismerték a fair play játék fogalmát, a gazdagok és szegények közti szakadékot pedig semmisnek vették, hiszen a futballban, ahogy Koch fogalmazott, nem számít, hogy ki vagy és honnan jössz, csak az, hogy tiszteld a másikat. Erre a legdominánsabb példa a kis proletár fiúcska esete, aki leghamarabb sajátítja el a játékszabályt és az angol nyelvet, hogy a film végén diáktársával cselezze ki az angol vendégcsapatot.
A film végére az eredetileg klikkekből álló osztály igazi csapattá formálódik, kiállnak egymás mellett és szembeszállnak szüleikkel, tanáraikkal, elviselik mind a lelki, mind a testi erőszakot. Az új, barbárnak tartott sport közelebb hozza őket egymáshoz, megtanítja nekik, mi is az igazi tisztelet.
A Sebastian Grobler által rendezett, valós történeti adatokon alapuló film méltó emléket állít Konrad Kochnak, aki meghonosította Németországban a futballt. A közel két órás mozi visszafogott, sötét színekkel dolgozik, csak a focis jeleneteknél és a film végén tisztul ki a kép a világos színek kíséretében, jelezve a konfliktus feloldódását.
A helyszínek és a kosztümök kiválasztása hű képet fest a kor sajátosságairól, a társadalmi rétegek közti eltérések bemutatását viszont – véleményem szerint – kissé el is túlozza a film. Az impozáns villában mindennek megvan a helye, minden ragyog és csillog, míg a nyomornegyedben nappal is majdnem sötét van, a kis sikátorszerű utcák mocskosak és a lakások mérete nem haladja meg egy villa szobájának méretét. De ez az erős kontraszt teszi lehetővé a film végén a csattanót, mikor mindenki egy. Az úrfi a cselédlánnyal, a proletár a polgárgyerekkel kerül egy szintre, egyazon pályára.
A film eredeti nyelvi megformáltsága viszont már a modern standard német nyelv szerint íródott és a rétegek közti különbséget sem dialektussal, sem más egyéb nyelvi eszközzel nem fejezi ki – a nézők nagy szerencséjére. A színészek szépen, tisztán beszélnek, így a megtekintést akár egy kezdő nyelvtanulónak is bátran ajánlanám.
Nemcsak a Konrad Koch igaz történetén alapuló sztori adja a film nagyságát és népszerűségét, sem pedig az, hogy erős analógia kapcsolja a Holt költők társasága című filmhez (ami szintén egy modern aspektusát mutatja be az eredményes nevelésnek és tanításnak), hanem a szereplők és a helyszínek kiválasztása. Konrad Koch szerepében Daniel Brühlt láthatjuk, aki többek között a Good Bye, Lenin!, és a Die fetten Jahre sind vorbei című filmekben szerepelt, s aki számos kitüntetést is magáénak mondhat. A direktort Burghart Klaußner alakítja, akit a nagyközönség a Bernhard Schlink A felolvasó című nagy sikerű regényéből készült filmadaptációból ismerhet, a Fehér szalag című Michael Haneke-filmért pedig 2012-ben Golden Globe-ot zsebelt be.
