Kedves nézőink, most egy legenda érkezik! Örömünk ugyan ezúttal sem lesz felhőtlen, de a találkozás akkor is megér minden pénzt. Kezdjük felrúgva az illemet: Jirí Barta alig múlt hatvan, mégis olyan ismerkedési est lesz ez, mintha Pelével a New York Cosmos színeiben lett volna szerencsénk először találkozni.
Barta a cseh animáció második generációjának kimagasló alakja, hazájában (és szakmája európai fórumain) legalább annyira nagy becsben tartott művész, mint - a nálunk tán valamivel ismertebb nevű - Jan Svankmajer. Nota bene: működésére nagy hatással volt a nála majd' tizenöt évvel öregebb Svankmajer éppúgy, mint az orosz Jurij Norstein vagy éppenséggel az észt Priit Pärn - persze igazságosabb itt kölcsönhatásokról beszélni: ők a nyolcvanas évek nagy kelet-európai animátorgenerációja (a "szerzői rajzfilmesek": sem korábban, sem azután nincs párjuk a világon). Az lenne a természetes, ha belezokognánk kicsit a köztudatba, hogy miért oly szegényes ez az élet, hogy minálunk őket csak a konesszőrök ismerik, de most épp örülni jöttünk.
Barta (a színházi stúdiumokról érkező Svankmajerrel szemben) az iparművészeti főiskolára járt, ahol televíziós és filmes grafikát tanult. A Jirí Trnka Stúdióban kezdte pályáját - ide kötik a nyolcvanas évek remekművei is, mint a Zanikly svet rukavic (A kesztyűvilág alkonya; 1982) vagy a hamelni patkányfogó történetét Jirí Stivín pikulázására, a hagyományos animációs és filmes technikák kombinálásával előadó közel egyórás Krysar (1985), esetleg az 1987-es Poslední lup (Az utolsó rablás) című noirgroteszk.
Barta azonban nem érte be ennyivel, nagy terve a Gólem volt, aminek tervezett költségvetése (100 millió Kc, napi áron tán valamivel több mint egymilliárd HUF), már az átkosban is kicsapta a biztosítékot a kulturális exportcikkekre és nemzetközi sikerekre amúgy fogékony csehszlovák államnál. Végül 1987-ben elkészült egy hétperces pilot a Gólemből - fönn van a youtube-on, nézzék meg, egy nagy mű ígérete. Esetleg még fogpiszkálóé, ha el nem rontják, hiszen utólag már mondhatunk bármit, noha abban elég biztosak lehetünk, hogy a rendszerváltás a szerzői animációs moziműnemnek nem tett jót, hisz' a cenzúrát és a bürokráciát felváltotta a piac bűvigéje, hirtelen elapadtak a források, s a családi és gyerekfilmek üzleti potenciáljára terelődött a szó. Mindazonáltal Barta nem adta fel a harcot, s szűk húsz év után, 1996-ban elkészült egy újabb harapásnyi a Gólemből, de annak sem lett folytatása. Állítólag még ma is él a remény... ja, az esik el utoljára.
Csakhogy mindeközben élni is, dolgozni is kell, ráadásul úgy, hogy a művészi tisztesség se csorbuljon. Nos, nyilvánvalóan az ebbéli igyekezet filmje A padláson. A maga módján egy remek, mégis Michelangelo széklába, nem vitás. A műgonddal vegyes keserűség alkotói hozzáállásából megfogalmazott tündérmese (te jóisten!).
A kijelölt helyszínen járunk, a padlás a lejátszott limlomok birodalma, itt élik vidám életüket a kiselejtezett babák, miközben itt dúl a ledöntött mellszobor rémuralma is - őt élő színész, a cseh színjátszás utóbbi húsz-harminc évének csúcsfigurája, Jirí Lábus adja. A mű tartalmi mondandóját úgy foglalhatjuk össze, mint 1984-es reminiszcenciákkal súlyosbított illusztrációját A királyé nem leszek, nem leszek, akkor inkább elmegyek... kezdetű valahai Koncz Zsuzsa-slágernek. A gyerekeknek itt ez a minden alkatrészében beolajozott mese a jók és gonoszak harcáról, a kíséretükben érkező felnőttek pedig gyönyörködjenek a hagyományos animációs technika virtuóz alkalmazásában, a tárgyi fantázia szédítő gazdagságában, a hangulatteremtő erő kiapadhatatlanságában vagy éppenséggel Barta teremtményeinek éterien könnyed mozgásában - ha már a mellszobrok elleni küzdelem szükségességével, de pláne hatékonyságával mainapság már aligha tudnak mit kezdeni.
Mindegy, ez is sokkal-sokkal több a semminél, és a mai információszerzési lehetőség mellett nem látszik megoldhatatlannak a visszafelé tető alá hozott ismerkedés sem. Ne tétovázzanak!
