Gyönge tucatfilmmel való bemutatkozásnál csak egy rosszabb rémálma lehet a kezdő rendezőnek: ha a műfajban ugyanakkor saját apja az etalon. Hiába a tér, ami a fejlődésben megnyílhat előtte, szegény rendezőnőt semmi sem menti meg az "alma a fájától" kritikáktól.
Texas City mellett, a Mexikói-öböl partvidékén terülnek el a "gyilkos mezők". Az 1970-es évektől háborítatlanul dolgozott itt egy sorozatgyilkos, amíg a különböző illetékességű helyi rendőrségek össze nem illesztették az eltűnt lányok magas számát egyetlen dermesztő képpé. A sztori nem mást ihletett meg, mint Michael Mann lányát, a Texas gyilkos földjén tehát Ami Canaan Mann első rendezői próbálkozása.
Ami Canaan Mann nem ér fel apja zsenialitásához. A Texas gyilkos földjén-ből hiányzik mind az épkézláb történet, mind a karakterek, és a hangulat is csak az első félóráig tart ki: gyönge-közepes tucatfilm. Persze ez a nagy emberek gyermekeinek átka, mindenki a szüleik mércéjével méri őket, de hát mit tehetnék? A thrillerben igenis Michael Mann a mérce, lánya vagy nem lánya a rendező, szegény Ami Canaan-nak csak pechje van, hogy most ürügy kínálkozik bekezdésenként megemlíteni aput.
Érezni pedig, hogy próbálkozik: a darabok megvannak, összeállítani nem sikerült őket. A rendezőnő megtalálta az egyedi közeget, mint apja szokta: az amerikai mélydél, a félig városiasodott öböl-partvidék, a belváros és a mocsaras mezők ellentéte erős környezet lehetne, ha ki tudná használni, de semmit sem tesz ezért néhány kitűnően sikerült képen kívül (ami meg az operatőrök és látványtervezők érdeme lesz). Jó színészeket is szerződtetett, mint apja szokta: Sam Worthington (Jake Sully az Avatarból) kitűnő játékkal minden lehetségest kihozott a gyengén megírt karakterből, a fiatal Chloë Grace Moretz pedig mellékszereplő létére a film legjobb alakítását nyújtja. Stílusos filmzene? Megvan, de nincs mit aláfessen. Élethű tűzpárbajok? Megvannak, de nincs kiért izgulni alattuk. Még a híres manni hiperrealizmus is jelen van, ám szegény Ami Canaan teljesen félreértette a célját: apjánál a realizmus stíluselem, ő viszont annyira ragaszkodott a kliséktől való megszabaduláshoz, hogy a történettől is megszabadult közben; a film szétesett, mint maga a valóság, csak a valóság nem működik a filmvásznon.
Szép építmény lehetett volna, ha összeállnak a darabok, akár egy új Hetedik (Fincher) vagy egy Szemtől szemben (Mann, naná). A lehetőség ott rejtőzik a darabok között szétszórva. Ami Canaan Mann-nak vagy tökéletesebben kellene utánoznia aput, vagy elfelejteni őt egészen, és saját stílussal próbálkozni: akkor akár tekinthetnénk úgy is, hogy a pohár félig tele van, és a Texas gyilkos földjén egy legalább átlagosra sikerült bemutatkozófilm, ahonnan hatalmas tér nyílik fölfelé.
