A nyári holtszezonban kiszabadulhat kicsit az évközben zuhogó premierek terrorja alól a filmes hírlapíró. Ilyenkor hagyományosan szegényes a kínálat. Muszájból mozizni pedig pusztító, ha csak katasztrófafilmek, blőd vígjátékok és más idiótaságok között lehet választani. Szerencsére a mozik működnek a pangás idején is, és előveszik a régi filmeket. Így tévedtem be a Szigorúan bizalmas című filmre, amelynek ugyan hónapokkal ezelőtt volt a premierje, de valahogyan kimaradt, és kollégáim is átsiklottak felette.
Magánrangsoromban azonnal megkapta az év legjobb filmje minősítést. Nemcsak azért, mert Kim Basinger tényleg gyönyörű benne és arcának apró rándulásaival kitűnően alakítja a hollywoodi filmsztárokra "hajazó" kurvahálózat - Álmai valóra válnak! - egy tagját. (Helyes volt tehát az Amerikai Filmakadémia döntése, amikor neki adta a legjobb női epizódszereplő Oscarját.) És kevés lett volna az elégedettséghez Kevin Spacey szintén hibátlan játéka is a kicsit korrupt, exhibicionista nyomozó szerepében. (Rá különben legalább a Közönséges bűnözők óta érdemes figyelni.) A hihetetlenül izgalmas és fordulatos történet - az ötvenes évek Los Angelesének gengszter-, rendőr-, bulvársajtó-világának pontos tükre - is kevés lett volna önmagában ahhoz, hogy tudjuk, a maga nemében zseniális alkotást látunk, amely másfél órára kikapcsol a hétköznapiságból.
Azért igazán tanulságos és lelkesítő számunkra is ez a film, mert közben mégsem veszítjük el a realitásérzékünket. Tudjuk, mintha hollywoodi forgatókönyvírók írnák honi gengsztervilágunk történetét is. Elképzeljük, hogy akik vigyáznak ránk, egy hatalmas állománygyűlésen megnézik a Szigorúan bizalmast. És fantáziánk rendőrei bekeményítenek, kinyírnak, elüldöznek, lesittelnek mindenkit az alvilág környékén. Kerül azonban néhány tökös nyomozó, akik a gengszterek alapítványán, a másként vállalkozókon túl is tovább kutatnak, és végül eljutnak az igazi keresztapákhoz, akik - mint a filmekben - valahol a hatalom birtokosai között, nagyon is a felvilágban találhatók.
