Aczél Endre folytatta a korábban is nagy sikert elérő Acélsodrony sorozatot. Az előző köteteinek idejét meg- és átélte, ez az Ötvenes évek alcímű viszont visszatekintés abba az évtizedbe, melyet gyerekként még nemigen foghatott fel, habár jelen volt – de nem vett részt benne, természetesen.
Az ötvenes évtized a világnak ezen a fertályán elég furcsa lenyomatot hagyott magáról. A híreket a sajtó alaposan megszűrve, átlakkozva tette közzé. Amiről nem írtak, nem is létezett. A múltbúvárlás tehát Aczél számára kissé hasonló lett ahhoz, amit a középkortörténész végez: a kortárs krónikák említéseiből rekonstruálja a magyarok cselekedeteit. (Erről Aczél ír is az előszóban.) A kötet egészét tekintve mégis árnyalt képet kapunk Magyarországról, még ha a történetek forrásait nem hazai szerkesztőség tette közzé. Sőt.
Roppant érdekes visszanézni, hogy a világképünket akkor alakító eseményeket nemcsak a nagyon nagy hatalmak – Egyesült Államok, Szovjetunió – politikai konyháiban főzték (ki), hanem formáló tényezők voltak (természetesen) Európának a háború után talpra álló, nyertes és vesztes országai is.
Csakhogy feltűnően sok a közel- és távol-keleti színtér – Egyiptom, Irán, illetve Korea, Kína, Vietnam –, és mindnek volt valamilyen hatása itt is. No, igen, ezekkel az utóbbi országokkal sajátos kapcsolatok alakultak ki a következő évtizedekben. Az Ötvenes évek/1. hátteret ad a korábban megjelent, de későbbi korokat megrajzoló kötetekhez.
Aczél Endre színesen mesél – és főleg az idősíkokat kezeli bravúrosan. Mindezeket a történéseket a ma optikáján keresztül nézi, mutatja. Ebben az összefüggésben megengedhető, sőt kötelező, hogy mai ésszel tegyük mérlegre a politikusi döntéseket, különösen, ha ma már látjuk a várt – vagy éppen elkerülni remélt – következményeket is.
Aczél sokszor ironikusan, olykor rezignáltan fűzi kommentárjait az eseményekhez – mintha csak értő társaságban sztorizgatna. Ettől műve mulatságnak sem utolsó – már ha tudunk nevetni a hatalmas politikai őrületeken, a kisebb huncutságokon, a változó méretű balfogásokon.
Az Acélsodrony korábbi köteteit (Hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek) eleven történelemkönyvként ajánlottam mai középiskolások, egyetemisták számára – ezt most csak ismételni tudom. A cserepekből hitelesebb kép áll össze, mint a nagy, átfogó történelmi művekből. Emberi léptékűek a kornovellák. Az ötvenes évek második felében (nem kevesen emlékszünk rá) annyi minden történt, hogy az újabb néhány száz oldalt követel. Az első dekádot kimazsolázó vaskos kötetet tehát majd követni fogja a második fél évtized is.
A könyvnek van/lenne még egy nagyon célszerű felhasználási módja. Mivel az ötvenes évekre jutott több autokrata rezsim megrepedezése („a vég kezdete”), ajánlható lenne egyszerű, kétkezi politikusoknak, sajtóbeli hazudozóknak, valósághamisítóknak – csak hogy lássák, hová vezet a gyűlöletkeltés, az ellenségképzés, és miképpen ismétli magát a történelem.
Persze nincsenek illúzióim. Tehát inkább a hétköznapi olvasó figyelmébe ajánlom. Mondjuk úgy: reményébresztőnek.
