Az elektromagnetikus film

Miklauzic Bence első nagyjátékfilmjét és egyben főiskolai vizsgafilmjét a 33. Magyar Filmszemlén mutatták be. A rendező elsőfilmes alkotók módjára időnként túlmagyaráz vagy belebonyolódik saját történetébe, ugyanakkor lendületesen, vakmerően dobja fel a vászonra napjaink nagyváros-labirintusaiban eltévelyedett teremtmények egzaltált maszkjait. Filmje tipikus menőfigurák, s hatalmaskodó szakik tárháza. A valóvilágnak nevezett tébolydában menedzserek, juppiek, DJ-k, betépett graffitis hip-hop fiúk találkoznak őrülten józan kocogókkal, rendőrökkel, villanyszerelőkkel, meg elbocsátott hivatalnokokkal. Némelyek szörnyen öntudatosan vagy épp hatalomtól eltorzult fejjel róják köreiket, időnként összeütköznek, majd szétpattannak, mint megannyi apró golyó egy mikrokozmoszban.

A történet felépítése hasonlít egy játékautomata játszmájához. Az alkotók bizonyára realista mágiaként, magnetizmusként értelmezik a filmkészítést. Másként figuráik nem lennének ennyire nyers realitásukban is abszurdak, s a forgatókönyv alapötlete nem lenne ilyen képtelenül egyszerű. Ez utóbbi az elektromos áram kohéziójának segítségével fonja össze a történetszálakat, mellyel szinte mindenki folyamatosan érintkezik, mégis alig vesz róla tudomást.

Az "Ébrenjárók" több egymásba fonódó történetszálból áll össze. Az egészben a legérdekesebb, ahogyan ezek összerendeződnek. A játszma beindítója egy villanyszekrényhez csapott telefon miatt keletkezett rövidzárlat, melynek következtében a környéken néhány ember élete új fordulatot vesz. Például a halálos áramütést túlélő villanyszerelő fiúé, aki az életet láthatatlanul irányító elektromosság után kutat, mely eltűnt a házukból. A rosszul sikerült telefon után állásából kidobott középkorú hivatalnoké, aki úgy dönt, nemcsak munkájától, de megkövült egzisztenciájától is megválik, s végre elutazik a tengerhez. Vagy a kékhajú reklám egyenruhás lányé, aki a szórakozóhelyeken úgy osztogatja a cigarettát, hogy az valahogy mindig antireklámnak hat, ezért hiába próbál fizetéselőleget kérni főnökétől, s végül lopásra kényszerül egy fiú miatt. A film főhőseit talán azért nevezi ébrenjáróknak, mert ők azok, akik megsejtik, hogy ahhoz, hogy félreműködéseik zárlatából kiléphessenek, hogy saját életük illúzióiból felébredhessenek, mindig egy kicsit meg kell halniuk előbb.

Az "Ébrenjárók", minden hibájával együtt különös film. A helyenként modoros, túlhajtott színészi játékot ellensúlyozza a remek ötletekkel teli forgatókönyv. Mondandója - bár nem üt meg meghatározó hangot - de egybecseng az utóbbi években egyre erősödő új, fiatal rendezői generáció kisköltségvetésű, kísérletező és erőteljes hangvételű alkotásaival, melyek korábbi generációktól eltérően nem az agyonértelmezett múlt, hanem a súlytalannak tetsző jelenpillanat bűvköréből bontakoznak ki.