Samuel Bicke az Amerikai Álmot üldözi: megrögzötten hiszi, hogy neki is járhat főszerep abban a darabban, ahol legfeljebb csak a megtűrt statiszta státuszáig juthat. Bickle a vesztes kisember legszerencsétlenebbike: próbálkozásai már a kezdetektől fogva halálra vannak ítélve, ő azonban rögeszmésen építgeti illúzióit egy olyan álom-életről, ahol újra férj és családapa, megbecsült üzletember és példás honpolgár lehetne.
Az elsőfilmes Niels Mueller megtörtént esetet dolgoz fel, annyi legalábbis biztos, hogy Samuel Bicke 1974-ben valóban megpróbált eltéríteni egy repülőgépet, kísérlete azonban - hogy a gépet a Fehér Ház felé irányítsa, és ezzel meggyilkolja egykori bálványát, a Watergate-botrányba keveredett Richard Nixont - kudarcba fulladt.
Hogy Samuel Bicke portréja valóban úgy festett-e, ahogy azt Niels Muller ábrázolja, vagy a rendező pusztán kiindulópontként használta a férfi halálával végződő merénylet-kísérletet, nem tudni, mindenesetre Mueller kisember-drámája az utóbb évek leglehangolóbb mozidarabját eredményezte.
Nem egy hasonló történettel találkozhattunk már a mozivásznon, Bicke azonban a hasonszőrű antihősök közül is kitűnik szerencsétlenségével és szánalmasságával. A rendező Mueller, az operatőr Emmanuel Lubezki és a Bicke-t alakító Sean Penn szinte lubickolnak az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő, egyre magányosabb, és a valóságtól egyre inkább elszakadó férfi lelkében és környezetében uralkodó sötétség ábrázolásában, melynek fokozása egy idő után kissé monotonná teszi a drámát, mely néha zavaróan, már-már hatásvadász módon komolyan veszi magát.
Egy percig sem kétséges, hogy Bicke saját önpusztító bukása felé menetel, ezt az utat azonban egy percig sem szakítja meg például az a fekete humorba és abszurdba torkolló hangnem, mellyel Scorsese élt a hasonló hőstípust felvonultató Taxisofőrben. A Penn által alakított figurának nemcsak a neve, de még a testtartása és egy-egy jellegzetes arcvonása is hasonlít Scorsese Travis Bickle-jéhez, míg azonban Bickle megváltó-tudatának és erőszakos tettének köszönhetően - a korszellem cinikus kritikájaképp - ünnepelt hőssé válik, addig Bicke-re nem vár még egy ilyen beteges és abszurd megváltás sem. Az ő melodrámája nem végződhet másként, mint a vérbe fulladt gépeltérítési kísérlet szenvtelen és senkit sem érdeklő híradó-tudósításával.
