Csak ezt ne, vagy ne csak ezt?

Csak ezt ne, vagy ne csak ezt?

A pokémon történetek szerint a Földön az emberek civilizációján kívül létezik egy másik is, a pokémonoké. E varázserővel rendelkező harcimanószerű lények szívesen barátkoznak a gyerekekkel, mestert választanak közülük, s szabadidejükben villámdobáló mérkőzéseken vesznek részt, hogy összemérhessék erejüket más pokémonokkal és mesterekkel.

A japán Nintendo Pokemon nevű videojátékából először tévésorozat, majd japán mozifilm készült, aminek az amerikaiak, japán közreműködéssel elkészítették a nyugatiaknak szánt változatát is. Ezt került bemutatásra tavaly karácsony táján a hazai mozikban és most itt a második rész is. A Pokémon 2. két részre tagolódik: a Pikachu mentőakciója és a Bízz az erőben címűekre.

Az elsőben Pikachu és pokémon barátai egy erdei kirándulás alkalmával véletlenül beesnek egy sötét, mély üregbe, s hosszú sikítás után a pokémonok völgyében landolnak, ahol sok ezer pokémon él. Kicsik és nagyok változatos formákban pörögnek, pattognak, rikkantgatnak és különféle tudományokkal rendelkeznek a fejből lasszódobástól a háromfejűvé változáson át a zuhanó repülésben közlekedésig. Hőseink bejárják a völgyet, ahol a pokémonok változatos fajai fürtökben lógnak a fán.

A felbukkanó furcsa figurák nevéből bocs, de egyet sem sikerült megjegyeznem, pedig a moziban mellettem ülő kitűnően tájékozott három és öt éves nézők mindent megtettek ennek érdekében. A vásznon megjelenő összes pokémont azonnal hangosan megnevezték, nagyobb akcióknál pedig "eeez igen!" felkiáltásokkal kísérték az eseményeket, ami engem teljesen sokkolt. Hogy lehet százötven lény nevét fejből fújni, mikor most először látják ezt a filmet? Személyes ismerősök, vagy mi? Aztán rájöttem, hogy ezek a mazsolák nem simán sikítoznak, hanem általában a saját nevüket ismételgetik japán dialektusban, angolul. Na de akkor is... Ekkor kezdtem el valamit pedzeni a pokémonoktól fóbiás szülők skizofrén helyzetéből. Szóval a vásznon ez az igen változatos népség már éppen összehangolt táncra perdülni készült, mikor hatalmas vihar tört ki, így a főhősök azonnal pokémonkodni - vagyis világot megmenteni - kezdhettek, sikeresen, ezért bekövetkezett némi lecsillapodás.

De aztán jött a második rész, amiben persze kiderült, hogy az egész vihar a világuralomra törő gonosz műve volt és eszében sincs abba hagyni. Míg a Pokémon 1-ben egy titkos Pokenstein laboratóriumban világelsőre klónozott pokémon ellen folyt a harc, most egy nagy hatalmú pokémon gyűjtő garázdálkodik, aki elhatározza, hogy az ősi mítosz használati utasítása szerint összegyűjti a tűz, a villám és a jég pokémont, s azok együttes erejével elpusztítja a Földet. Ám de Ash Ketcham, meg a barátai a világ pokémonjaival egyesülnek és megmentik a bolygót. Tökéletesített skizofrénia helyett ezúttal mitologikus ökológia.

A Dalai Láma szerint nincs szükség az agresszió, a düh kiélésére, egyszerűen nem kell róla tudomást venni, s elszáll, megsemmisül, ha nem tápláljuk. Ha helyette a pozitív energiáinkat növeljük, saját életünket, életerőnket mentjük meg a mérgezéstől. De lehet egy nyugati óvodában ilyen felfogással élni? Ki tehetne igazságot a megszállott pokémonkártya gyűjtő gyerekek és a pokémon fóbiás szülők között?

A gyerek szempontjából azt mondhatjuk, hogy számukra az antropomorf pokémonok segítőtársak, akik erőt és önbizalmat adnak tulajdonosaiknak. Elbűvöli őket a végtelennek és teljesnek tűnő varázs, mely a Pokémon termékek - rajzfilmek, videojátékok, kártyák, matricák, játékfigurák, stb. - által jön létre. Ezek segítségével kerülhetnek kapcsolatba egy irracionális világgal, ahová a bejutás számukra örök, csillapíthatatlan vágy. A pokémont nem elég gondozni, ölelgetni, mint egy játékmackót, őt edzeni is kell, sőt idővel harcba indulni vele. Kicsi a Pokémon, de erős. Manapság az egyik legnépszerűbb szorongásmentesítő a gyerekvilágban. Elvégre a kiskorú is csak ember. Általában nem iszik, nem dohányozik, és csak mértékkel csajozik. Neki is kell valami. Mert mi van, ha Batman épp nem ér rá, s a dinoszauruszok meg már rég kidöntötték a kerítést, s túl vannak árkon-bokron. De egy Pokémon, az saját, az bármikor megvéd, erőssé tesz. Egy dinóhoz képest be kell lássuk, az apró, szófogadó pokémonok, barátságosabb és háziasabb lények.

Te légy a legjobb. Csapatszellem. Ellenségkép. Összpontosított agresszió. Koncentrált és hatásos hisztéria. - Nem kell? Sebaj. Már készül a Jurassic Park 3. A pokémon filmeket ellenző kétségbe esett szülők azt még belátják, hogy egy modern mesével van dolguk, mely a jó és rossz örök harcáról szól, ahogyan a régi mesék is. Megértik azt is, ha gyermekük a mai korban kell, hogy éljen, s ha nem ismeri annak mesefiguráit, akkor kirekedhet a gyerektársadalomból. Mégis leginkább azt látják az egészben, hogy ebben a rajzfilmben folyton verekszenek. Hozzá tehetjük ugyan, hogy ez a második mozifilm agresszió terén visszafogottabb s látványában felül múlja az előzőt. Itt már szó sincs öncélú bunyóról, spontán mérkőzésekről, mint az elsőben, a pokémonok erejüket kizárólag egymással való kommunikációra vagy mások megmentése érdekében, s a nagyon gonosz elleni harcban használják. Hozzátehetjük, de ez már nem segít. A gyerekek a legérzékenyebb befogadók. S ha végtelenített rajzfilm sorozatokban örökösen fegyelmezett agresszivitásra nevelik őket, s harci ösztönüket egy érzelgős szósszal nyakon öntött ellenséges világábrán edzik, nem csoda, ha a végtermék a tervezett gyermek Megváltó helyett egy McDonald's őrült biztonsági őr lesz.

Csak ezt ne, vagy ne csak ezt? Mit hoz a jövő? Mire emlékszik majd a gyerek felnőttként 2020-ban? A két évig sztárolt Pokémonra, a kifogyhatatlan Walt Disney filmekre, Andersen csodálatos rémmeséire vagy a mulatságos Süsü, a sárkányra? Reméljük bőven lesz választási lehetősége.