A hatalom és az egyén viszonya állandóan visszatérő téma, hiszen a világ, amelyben élünk már régóta e körül a probléma körül forog, hogy beleszédülünk. Vecsernyés János Emelet című második nagyjátékfilmjét a II. Pécsi Filmünnep után a szélesebb közönség is láthatja.
Zseniális nyitójelenet, tökéletesen megkomponált beállítás: Haumann Péter plasztikusan megvilágított arca, kimért, kicsit modoros szavai remekművet ígérnek. A néző már-már egy oázis hűsítő árnyai között érzi magát, kiszakadva a tucat filmek sivatagából. Ám egyszerre beszürkül ez a film is, utána képtelen visszatalálni önmagához. A film nyitójelenete és végszava közötti szakaszban ugyan nem ritkák a valóban eltalált jelenetek, de számos felesleges elem higítja fel az amúgy feszes szerkezetű történetet.
A helyszínek egy közép-európai nagyvárost idéznek fel, de semelyik létező várossal nem azonosíthatóak, akárcsak a kor, amelyben játszódik. Belső konfliktusai több történelmi eseményt megidéznek. A különböző korszakok és terek egymásba olvasztása természetesen a történet időtlenségét hangsúllyozza, hiszen a film problematikája nem szűkíthető le egyetlen időszakra, az a nemzedékenként újratermelődő viszonyrendszerekből fakad.
A történet főhőse a fiatal Hoffmann fiú (Haumann Máté), aki képtelen a felső tízezer hazugságaival megbékélni. A rendszer, amelyben él, bár demokratikusnak tűnik, valójában a szokásos negatív utópiák (Orwell, Huxley) világa, melyet a hátérben a titkozatos Emelet őriz. A fiú tehetetlenül őrlődik, s már az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatja, naplót vezet, amelyben minden kétségét dokumentálja. Apja (Haumann Péter) ugyan megtalálja naplóját, nem tud azonban mit kezdeni a helyzettel, hisz az Emelet számára csak egy mítosz: úgy tesz mintha nem sejtene semmit, egészen addig, amíg a fiú el nem mondja kétségeit.
A kifakított színekből építkező képi világ első pillanatban elvarázsolja a nézőit, ám a feleslegesen elnyújtott jelenetek és beállítások, a gyors és lassú fártok esetleges váltakozása egy idő után elidegeníti őket. A történet, amely Kertész Imre Detektívregény című kisregényén alapul kisegíthetné a kátyúból a filmet. Ám erre még Haumann Péter vagy Csuja Imre játéka sem képes. Az összhatás azonban mégis csak az: egy érdekes ám eredménytelen kísérletet láttunk a magyar film megújítására: az Emelet éppen az alkotók túlzott kisérletező kedvének áldozatává vált.
