Jó a hazai

A Sherlock Holmes nevében nem egy újabb Guy Ritchie-féle Doyle-átirat, hanem egy magyar ifjúsági mozi. Izgalmakban simán felveszi a versenyt, szellemiségében pedig jobb. Bátran ajánljuk a honi filmbarátoknak!

A srácok a szélről középre futnak

Menekülési lehetőség a forráshiányos magyar filmezés számára, ha egyre több olyan független kezdeményezés jelenik meg a porondon, mint a dunaújvárosi Cruel World Team (CWT) Független Filmtársulaté, amelyik ugyan ma már a régi formájában nem létezik, de 1994 óta az állami, vagy ha úgy tetszik: a hivatalos csatornák kikerülésével sorra viszi vászonra a mozijait. Szeretettel, megszállottsággal – és kellő hozzáértéssel.

A Duna-parti fiúk és lányok esetében a függetlenfilm-gyártás nem azt jelenti, hogy a ma már bárki számára hozzáférhető digitális rögzítési berendezésekkel, vágó- és egyéb filmtrükk-szoftverekkel egypoénos szösszenetekkel árasztják el a közösségi és/vagy videófájl-megosztó portálokat (amit sokan tesznek). Nem mellesleg: a hazai fősodor-béli filmesek is újabban szívesen alkalmazzák azokat az eszközöket, amik bár nem filléres holmik, de nagyságrenddel olcsóbbak a professzionális kameráknál, és jóval könnyebben beszerezhetők (kaphatók boltban), így született Merényi Dávid Napozz Holddal – A Kispál-film című élvezetes koncert-mozija és A vizsga című Bergendy Péter-thriller, az évtized legjobb műfajfilmje. A csapat gyakorlattal és jó érzékkel forgatja a filmjeit, felfedezve, hogy iszonyúan hiányzik a mai magyar film palettájáról – például – a horrorfilm (lásd: a CWT korábbi alkotásait), pláne az ifjúsági mozi. Ami tulajdonképpen nincs is, Fonyó Gergely tíz éve történt próbálkozását, a Na végre, itt a nyár! című filmet leszámítva csak kósza kísérletekről tudunk beszámolni, amik többnyire a Magyar (és/vagy: a Duna) Televízió megrendeléseire készültek. Szerény költségvetéssel, s ami nem magyarázza a végső produktumok sekélyességét: fantáziátlanul.

A fantázia és a rekeszizom-gyilkosok

Bernáth Zsolt rendezőt (és vágót) és társait itt sem vetette fel a pénz, ellenben fantáziaszegénységről a legkevésbé sem beszélhetünk. Bernáth tizennyolc esztendeje vágott bele ebbe a filmezésbe Dunaújvárosban: a "vasmű árnyékában" a CWT a thriller és a (trash-) horror meghonosításáért küzdött. A Zombie terror, a Kárhozat, a Hasfalmetszők, a Sohasevolt Glória és az Einstein Mega Shotgun című műveikkel a hazai szemléken, független filmfesztiválokon és néhány art mozi műsorán találkozhattunk (ma már DVD-n is becserkészhetőek). A "rekeszizom-gyilkos" fiúk – Bernáth Zsolt (producer, vágó, rendező), Szentkúti Tamás (operatőr, vágó), Végh Zoltán (vágó és zeneszerző), Miokovics Mátyás (speciális effektek, maszkok) és Kis-Szabó Márk (forgatókönyvíró) – bevallásuk szerint arra törekedtek, hogy bebizonyítsák: minimális pénzből is lehet a szélesebb közönség számára játékfilmet készíteni a nálunk ritkán preferált műfajokban.

Tinédzsernyomozás

[img id=339922 instance=1 align=left img]Az idők változnak: a régi CWT nincs már, de a team magja maradt. A közös munka során – Bernáth rendezte, Kis-Szabó írta az Illúziók című alkotásukat is – most elérkeztek a magyar ifjúsági film hiányterületére. A scriptet ezúttal hasonlóképpen Kis-Szabó jegyzi. A Dunaújvárosban és Agárdon egy hónapig forgatott moziban Sir Arthur Conan Doyle halhatatlan detektívpárosának szellemisége idéződik meg. Az egymást a nyomozóduó nevén szólító kiskamasz főhősök, Holmes (Szénási Kristóf) és Watson (Ungvár Ádám) a nyári szünetben a vidéki városkájukban titokzatos gyerekeltűnések nyomába erednek, amik során az elveszettek ugyan pár nap múltán épen megkerülnek, ám fölöttébb furcsa állapotban vannak. Mindebből a felnőttek semmit sem vesznek észre. Holott egy szemtanú határozottan állítja, vicsorgó rémség rabolta el az egyik kisfiút, valaki pedig megjelölte az iskolai csoportképen, ki lesz a következő áldozat. A kaland alatt Holmes-hoz és Watsonhoz társul egy Ádler Ica (Kugler Nikolett) nevű kislány, akinek az apja évekkel korábban hasonló eltűnésekben nyomozott – míg neki is nyoma veszett. Mindössze egy rejtélyes cirkuszi belépő maradt utána – "Circus Infractus Somnius", "Összetört Álmok Cirkusza" felirattal. A srácoknak ez elég nyom, hogy megoldják az ügyet, s megmentsék a kisváros gyerekeit, álmaikkal együtt.

Bizakodásra ad okot

A gyártó és forgalmazó 3D-Film Kft. – a film producere Váczy Károly volt –, a rendező (és vágó) Bernáth, a forgatókönyvíró Kis-Szabó, az operatőr Szentkúti, a vágó Végh és az összeszokott gárdához "újoncként" csatlakozó, rutinos zeneszerző, Gulya Róbert (és természetesen az egész stáb) büszke lehet a teljesítményére. A Sherlock Holmes nevében szerethető, a tinédzserek nyelvét értő és azon jól beszélő film lett. Kisebb logikátlanságokat leszámítva izgalmas, humoros és szívmelengető alkotással van dolgunk. Az alkotók érdeme az is, hogy a Harry Potter-nemzedék számára úgy tudták megeleveníteni a Doyle-figurák karizmatikus és emblematikus jegyeit, hogy hézagmentesen illeszkednek a történetbe, hatnak és működnek. S az izgalmak közben abszolút kamaszbarát módon tudnak olyan komoly szavakat is megjeleníteni, mint a barátság fontossága, vagy az őszinteség, a kitartás és a bátorság jelentősége.

Az ismert felnőtt színészek – Karalyos Gábor (Padlizsán), Gáspár Tibor (Somnius) és Tahi Tóth László (Öreg) – szerepeltetése mellett dicséretre méltóak a gyerekszereplők. Szénási és Ungvár kettősének játéka gyermekkorunk legkedveltebb ifjúsági filmjeit idézi. Semmi mesterkéltség, semmi manír. Ez a film egészére igaz. Hajrá, fiúk – és lányok –, csak így tovább!

Kinek ajánljuk?
- Minden kamasznak (és a felnőtteknek is).
- Aki szereti az eredeti Holmes-történetek hangulatát és szellemiségét.
- Filmfinanszírozási döntéshozóknak.

Kinek nem?
- Aki egy újabb Sherlock Holmes-akcióorgiára vágyik.
- Aki szerint idejétmúlt kategória az ifjúsági film.
- A magyar filmtől önmarcangolást váróknak.

7/10