Két testvér

zene: Stephen Warbeck
kiadás éve: 2004
kiadó: Decca
játékidő: 59:35

A francia rendező, Jean-Jacques Annaud ("A rózsa neve", "Hét év Tibetben") nem először bizonyította be, hogy jól ért a természet- és a játékfilmek közötti egyensúlyozáshoz, hiszen az 1988-as "A medve" című alkotása a maga műfajában egyfajta kultuszmozivá vált. Tizenhat évvel később visszatért ehhez a speciális zsánerhez a "Két testvér"-rel. Az 1920-as években, a francia gyarmatként működő Kambodzsában játszódó történetben egy anyjuktól elszakított tigriskölyök testvérpár viszontagságait követhetjük nyomon, akik közül az egyik egy cirkusz ketrecének rácsai között lesz az idomár kényének-kedvének kiszolgáltatva, míg a másik a helyi kormányzó fiának játszótársává válik. Ám közös bennük, hogy helyzetükkel képtelenek megbarátkozni...

A cselekményt elsősorban a testvérek szemszögéből követhetjük, így nem véletlen, hogy kettő kivételével gyakorlatilag az összes emberi szereplő gonosz, vagy egyszerűen a tigrisekre csakis vérszomjas, lemészárolandó fenevadakként tekint, még ha a négylábúak nyugalmát ők is zavarták meg, nem pedig fordítva történt. Hogy filmünk tényleg mennyire a címszereplőket tekinti főhősnek, arra jól utal az is, hogy mindössze az említett két, a ragadozókhoz közel kerülő karakter az, akiket ismertebb színészek alakítanak: Guy Pearce ("Memento", "Vasember 3.") a kezdetben még pénzéhes vadász szerepében, illetve a gyerekszínész Freddie Highmore, akinek ez volt az első ismert alkotása, ahonnan a "Charlie és a csokigyár" címszerepébe, illetve az "Én, Pán Péter"-be dobbantott. Annaud egy remek családi mozival, egy hangulatosan régimódi kalandfilmmel állt elő, melyben ugyan pár helyen burleszkszerű motívumok is akadnak, de szerencsére nem eltúlzott mértékben.

Negatívum azért egy nagyon komoly akad, mely elfogadásához és megszokásához nagy tolerancia szükségeltetik: mégpedig Jean-Marie Dreujou operatőri munkája, amely elképesztően igénytelen lett. Nem csupán az a gond, hogy a HD kamera által rögzített képminőség argentin szappanoperás hatást kelt, de a rögzítés módja is - mely a tigrises jeleneteknél a legborzasztóbb - olyan lett a csak pillanatokra leálló, amúgy folyamatos steadicames siklással és a sok béna zoomolással, mintha mozgásra aktivizálódó, a távolból joystickkel irányított biztonsági kamerák vették volna fel a jeleneteket.

A "Szerelmes Shakespeare"-rel Oscar-díjassá avanzsált Stephen Warbeck egy pompás score-t komponált, melyet pályája legkiválóbb munkájának tartok. Ritkán hallott módon fülbemászó, szimfonikus szerzeményei elvisznek a dzsungel mélyére: az elsőre megkedvelhető "The Two Brothers" és az ugyan műfajidegen, de fura módon abszolút nem kilógó szaxofont is bevető "In the Forest" a tigrisek kezdeti életének bemutatása alatt hallható. Úgy tűnik, az említett hangszerre a bundások számára szokatlan helyzetek érzékeltetéséhez volt szükség, és a kótyagosságot éreztető "The Raft"-ben, illetve a "The Tiger Broken"-ben komolyabb szerepet is kap.

A sok kiváló téma közül megemlítendő a vadász és az egyik testvér találkozóját aláfestő békés "Aidan & Kumal", a rendkívül szép "Goodnight Story", illetve a bensőségesen szóló fuvolás "Aidan & Raoul", mely a kisfiú és a másik tigris kapcsolatát követi. Bár a távoli őserdei környezet adná, hogy az egzotikum nagyobb mértékben képviselje magát a zenében, érzésem szerint az arányok hibátlanul lettek eltalálva, és emellett még olyan játékos pillanatokkal is összefuthatunk, mint a címe ellenére is könnyed "Havoc" (magyarul: rombolás), vagy a vidám füttyszóval kiegészített "To Freedom". Zaklatottabb fejezetekkel is találkozhatunk: a "The Search For Kumal" egyes pontjai alatt akár lovasok támadását is magunk elé képzelhetjük, a "Chasing the Truck" egy nagyívű szimfonikus muzsika, a "The Hunt" pedig az album egyik feszültebb pontja.

Bár honlapunk korai éveiben még nem minden esetben történt így, mostanra viszont elmondhatjuk, hogy nem csupán a kivesézésre kerülő soundtracket hallgatjuk meg írásaink elkészítéséhez, de amennyiben módunk nyílik rá, úgy sort kerítünk a filmekre is. Csakis ezzel kaphatunk ugyanis teljes képet, elvégre bármennyire is széteshet olykor egy-egy score önmagában hallgatva, ha egyszer a jelenetek alatt működőképes, akkor olyan nagy baj azért nem lehet - amennyiben viszont még önmagában is helytáll, akkor egy kifejezetten értékes műről beszélhetünk. Itt mindkét lehetőség megtörtént, azonban korábban valamiért egyáltalán nem fogott meg a score, ehhez a jelenetek ismerete is szükséges volt. Az album jó részére igaz az, hogy ezeknél könnyebben befogadható, mozgóképhez született kompozíciókkal nehezen lehetne találkozni. Ha nem is mindegyik, a mozgalmasabb részek alatt szóló zene ösztönöz az azonnali újrahallgatásra, ennek ellenére Stephen Warbeck témacentrikus, fülbemászó munkáját csak ajánlani tudom minden filmzenebarátnak.